Góg Angéla formatervezőként végzett, hivatalosan food designer, de nem egyszerűen ételeket és tárgyakat tervez, hanem az egész pszichológiája érdekli: azt kutatja,
miként emlékezünk gyerekkorunk ízeire, hogyan tudnánk ezeket visszahozni, és főleg hogyan tudjuk őket elraktározni a jövő számára.
Emlékek cukrászdája
Ez még így elég megfoghatatlanul hangzik, pedig Angéla nagyon is tudományos és kézzel fogható rendszert állított fel szakdolgozatában az emlékek kategorizálására: 421 történetet gyűjtött össze gyerekkori ízemlékekről, ezeket végül 5 csoportba kategorizálta, mert kirajzolódott, hogy nagyon hasonlóak. Ezek a csoportok lettek a nagymamával kapcsolatos, a születésnapi tortás, a nyári, a vasárnap délutáni cukrászdába járós és a teljesen rejtett helyen lévő, tudattalan emlékek.
Azt akarta bebizonyítani, hogy – ami a formatervezés alaptézise is –
ugyanúgy, ahogy tárgyakhoz, például a nagymamánktól kapott bögréhez kötődni tudunk érzelmileg, az ízekhez is kötődünk, emlékeket hoznak fel.
Ezáltal végső soron attól „működik” egy étel, hogy szinte mindenkiből, aki megkóstolja, nagyon hasonló típusú érzéseket vált ki, így a sütemények tulajdonképpen tervezhetők.
A projekt végeredménye öt különböző, az Édességlaborral közösen megalkotott sütemény lett, melyek megalkotásához a kutatás összes tapasztalatát felhasználták. A próbakóstolást a Lumen Galériában tartották 2015-ben Emlékek Cukrászdája néven, az egész Mikszáth tér tele volt sütizőkkel, akik többségében igazolták Angéla elméletét. A legnagyobb visszaigazolást az jelentette, mikor a kutatásban szereplő egyik nő elmondta saját gyerekkori történetét arról, hogy a Cornetto fagyi végét mindig az anyjuknak adták, és amikor a húga tőle függetlenül eljött kóstolni, a süteményt megízlelve pontosan ugyanez a történet ötlött fel benne.
Góg később továbbvitte a gondolatot a süteményekről az ebédre, és megalkotta a tökéletes vasárnapi ebédet, itt már általa tervezett evőeszközökkel, tányérokkal, tálalással, ahol hat idegent ültetett le ugyanahhoz az asztalhoz. Felszolgálták nekik a fogásokat, és
az ebéd végére régi ismerősökként távoztak, mert az emlékeket kiváltó ízek összehozták őket.
A jövő emlékei
Ezután az kezdte el foglalkoztatni Angélát, hogyan lehetne ezeket az ízeket megörökíteni, dobozba zárni. Úgy gondolja, a jövő étkezése merőben más lesz, mint a mostani, sok dologról le kell majd mondanunk, de szerette volna, ha például anyukánk borsóleveséről nem kellene örökre elfeledkeznünk, és valahogy meg tudnánk őrizni az ízét akkor is, ha az alapanyagok esetleg már nem lesznek elérhetőek.
A szárítás bevett módszer az élelmiszeriparban, nincs benne semmi újítás, de a tudósok komponensenként szárítják az ételeket, minden összetevőt külön. Angéla viszont egyben szerette volna megőrizni az emlékek ízeit, így vacsorát szervezett, ahova mindenki elhozta megfőzve a kedvenc ételét, végigkóstolták őket, és ez adta az alapot az egyben leszárított ételekhez, a borsóleveshez, a meggyes réteshez, a gyroshoz, a rántott húshoz krumplival.
Ezek szárítva egyfajta fűszerként szolgálnak, de kellett valami vivőanyag is, amit ízesítenek vele. Angéla azt is kutatta, milyen forma és állag emlékeztet a meleg otthonra, milyen textúrájú a legtöbb ember comfort foodja, így végül a vivőanyag egy kása lett, melyet egy élelmiszerkutatóval közösen alkottak meg, s minden nyomelemet, fehérjét és vitamin tartalmaz, amelyre egy felnőttnek szüksége van. Ehhez hozzáadva a szárított ételeket – melyekből összesen eddig 100-félét gyűjtött –, evés közben
hasonló érzéseket élhetünk át, mint amikor anyukánk rántott húsát vagy meggyes rétesét ettük.
Nemcsak emlékeztet rájuk az íz, hanem konkrétan az összes komponens felismerhető, a borsólevesben a zöldségek, a galuska, a rétesben nemcsak meggy íz van, hanem a tészta ízét is kiérezni – kipróbáltuk, egészen megdöbbentő élmény.
Bár Angéla reméli, nem lesz rá szükség, hogy ezeket a kásákat együk a jövőben, nem tartja elképzelhetetlennek a megvalósítást. Hasonló próbálkozások már voltak a soylent nevű termékkel, de azt csak inni lehet, ráadásul az íze nem ennyire komplex, ez pedig Angéla kutatásai alapján pszichésen nagyon negatívan hat ránk hosszú távon.
Kizárólag a megvalósíthatóság érdekli
Bármelyik projektjét könnyen pénzzé lehetne tenni, A vasárnapi ebédet széles körben meghirdetni, Emlékek cukrászdáját nyitni, és a Jövő emlékei kásával együtt, késztermékként árulni, de egyelőre ezek nem érdeklik. Csak arra volt kíváncsi, megvalósíthatóak-e a feltevései, ötletei, és mindről úgy tűnik, hogy működik.
Az Onyx étterem művészeti vezetőjeként elég sok izgalmas projektben vehet részt így is, a jövő ízeit továbbra is gyűjteni tervezi, szeretné, ha minél többféle étele lenne leszárítva, halászléből akár 60 verziót is el tudna képzelni. Közben a Reviczky utcában található saját stúdióját, a (zárójel) nevű helyet, – melyet nővérével közösen visznek – is szeretné közösségi térré fejleszteni, minél több eseményt idehozni, minden ötletre nyitott.
Félbemaradt egy önálló projektje is, a Laska, ahol magyar tésztaféléket gyűjtött össze (117 féle elnevezést talált), és elkészítési módok alapján kategorizálva őket létrehozott egy eszközt, amivel az összes típusú magyar tésztaétel elkészíthető. Ezt is folytatni szeretné.
Az Onyxban látogatható kiállításon a fent felsorolt kutatásait és azok eredményét ötvözi. Megtekinthetők, és bizonyos napokon kóstolhatók is a jövő ízei, lesz Vasárnapi ebéd (már betelt minden hely), két szombatra kinyit az Emlékek cukrászdája is, így egy nagy állomás, szép összegzés ez neki. Azt gondolja most, hogy egyelőre új kutatáson nem kezd gondolkodni, de a fent elmondottak alapján nem lepődnénk meg, ha hamarosan előállna egy újabb érdekes ötlettel.
Címlapkép: Mile Máté
