Igaz, „csak” egy 11 oldalas kvázi novellát küld. Ez egyike annak a 63 történetnek, amit Pintér Pálma, a Verkstaden márka és üzlet tulajdonosa írt lassan kamasszá cseperedő gyermeke – azaz maga a Verkstaden – történetéről. Nem titkolt célja lerántani a fátylat a menő márkák arany életéről: nyersen beszél könyvében a nehézségekről, a kilátástalanságról, arról az időszakról, amikor csak kiflicsücsök jutott vacsorára.
Így nőtt fel a bolttal együtt
Pálma pici funzine-ek formájában adná ki a történeteket: képet szeretne adni arról az ívről, ahogy az emberben megszületik egy gondolat, majd valósággá válik: hogy milyen út vezet néhány fiatal lány ötletelésétől egészen a boltnyitásig. Mivel a Verkstadent a 20-as évei elején kezdte, gyakorlatilag együtt nőtt fel a vállalkozásával, s most 33 évesen úgy gondolja, gyökeresen meghatározta a fiatalságát, hogy gondolt egy nagyot, és mindent feltett egy lapra. 2009-ben költözött Svédországba, ekkor fogalmazódott meg benne először egy „ruhákkal kapcsolatos dolog” ötlete, erről szól az átküldött novella is. 2011-ben több ismerősével együtt kezdték el kigondolni a boltot, de előbb utóbb mindenki elment „rendes” munkahelyet keresni, ő meg maradt, mert egyszerűen tudta, hogy neki ez az útja.
Igaz, sokszor négy ember munkáját végezte, és a magánélete is megsínylette a döntését. Néha nem volt pénze, egy időre részben fel is adta az egészet, és kiment Belgiumba. Aztán akkoriban nyert egy pályázaton, és igazán beindult a Verkstaden.
A „gyermek”, azaz a vállalkozás mostanra ért kamaszkorba Pálma szerint. Kicsit már szeretné elengedni a kezét és mással is foglalkozni, például írással, de még nagyon függnek egymástól, nehéz kívülről behozni ide valakit alkalmazottnak. Verkstaden világnézet Pálma nem szívesen tolja magát előtérbe, szeretne leválni a márkájáról, nem szereti, amikor vele azonosítják. Pedig nehéz elvonatkoztatni, egyrészt a szövegek és képek mind az ő ízlésének lenyomatai, bár nem mindet ő írta, de csak olyat nyom pólóra, amivel azonosulni tud. Alapvetően vidám, de kissé keserédes, kritikusan szemlélődő, magát nem túl komolyan vevő ember világnézete rajzolódik ki a Verkstaden szövegeiből, ezekben a fiatalok jelentős része magára ismer, vagy talál egy olyan mondatot, amivel azonosul.
Minden kisvállalkozás vezetője el szokta mondani, hogy beszélget a vásárlóival, de Pálma tényleg beszélget, előfordult már, hogy három órán át is. Mindenki ismerősként üdvözli, aki pedig nem, a következő alkalomra már az is ismerőse lesz. Mert ide a legtöbben visszatérnek, ha másért nem, ajándékot venni, hadd nevessen más is, amikor meglátja, menynyire hozzá illő ruhadarabot találtunk neki egy „Megoldom” feliratú póló vagy egy „Azt még megeszed?” sapka formájában.
Így nőtt fel a bolttal együtt
Tízéves születésnapjára kreatív együttműködéssel ajándékozta meg a Verkstadent az élet, az ëviköt márka tulajdonosával, Katona Évivel és Szombat Éva fotóssal megvalósították a Nagyi mondta projektet.
Az ötlet onnan jött, hogy amikor a Szigethalmi Idősek Otthonának bentlakói amerikai mintára üzeneteket küldtek a világnak, életigazságokat, megfontolandó bölcsességeket, Pálmának eszébe jutott, mennyire jó volna hasonló mondatokkal ellátott termékeket viszontlátni a Verkstaden polcain is. Gyűjtést szerveztek, és rengeteg jól hangzó, bölcs gondolatot kaptak a közönségük nagymamáitól, melyeket aztán pólókra, sapkákra, táskákra nyomtak, illetve kötöttek, majd fotósorozaton örökítettek meg.
A gondolat emögött elsősorban az volt, hogy párbeszéd induljon el a generációk között, hiszen volna mit mondanunk egymásnak, másrészt pedig, hogy gondoljunk másképp egymás tevékenységeire, és hozzuk be a modern világba a kötést, ne úgy tekintsünk rá mint elavult, nénis dologra.
