Most megnézheti

2026. június 11.

Ismét jön A leszbikus jakobinusok lázadása

Takács Mária fesztiváldíjas új filmjét vetítik a Dajerben. A rendezőt kérdeztük.

Takács Mária filmrendezőt jól ismerik lapunk olvasói, éveken át ő készítette a Józsefváros Újság videóit, de az elmúlt jó 20 évben számos kisebb-nagyobb filmet is készített. Ezek között külön helyet foglalnak el az LMBTQ-témájú alkotások, amik az aktivista tevékenységéhez kapcsolódnak, hiszen a kerületben működő Labrisz Egyesület egyik alapítója, és egyik legelső ügyvivője is volt.

Legújabb filmje A leszbikus jakobinusok lázadása, amit június 12-én este 7-kor lehet megnézni a Dajerben a Horváth Mihály tér 5. alatt, a vetítést beszélgetés követi majd. (A hivatalos regisztráció ugyan lezárult, de bátran oda lehet állítani, mondták a szervezők.)

A filmről a rendezőt kérdeztük. „Ez egy részvételi film, a Labrisz tagjai és barátai játszanak benne, de profi filmes stábbal forgattam. Én itt kettős szerepben vagyok, hiszen Labrisz-tag vagyok, és filmes is. A sztori keretét én találtam ki, de sok mindent rögtönöztünk” – mondta Takács Mária.

A 28 perces film hazai bemutatója 2025. november 2-án volt a Bem moziban, és azóta több fesztiválon is megfordult, a Rigai Nemzetközi Filmfesztiválon, a Walpurgis Queer Horror Filmfesztiválon Barcelonában, és a Divine Queer Filmfesztiválon Torinóban, ahol elnyerte a zsűri különdíját.

Takács Mária több LMBTQ témájú filmet is készített. „Eleinte dokumentálni akartam a történéseket, az utóbbi két filmem azonban már nem dokumentumfilm. Nem akartam még egyszer dokumentálni az LMBTQ-közösség elnyomásának történetét – különösen a 2020 után született megkülönböztető törvények éveit, amit a fóliatörvény, az iskolákból kitiltás, a transzok diszkriminációja jellemzett többek között –, mert lelkileg megterhelő lett volna nekem is. Ezért fikciós filmeket csináltunk. A mostanit megelőző A második Aranykor egy szerelem kihívásairól szól.”

A leszbikus jakobinusok lázadása „egy művészetterápiás válasz arra a sok igazságtalanságra, jogi megkülönböztetésre, ami minket ért”, mondta Takács Mária.

A film egy abszurd történelmi fikció. A 18. században Somogy vármegye jakobinus nőinek idillikus életét és szervezkedését váratlanul megzavarja Donald Trump császár és kíséretének érkezése. A jakobinusok az égiekhez és Melania Trumphoz fordulnak segítségül, hogy elűzhessék az elnyomót.

„A minket nyomasztó kérdésekre a filmművészet eszközével adunk választ. Ebben van humor is, nemcsak nyavalyogni akarunk, hanem ki akarjuk röhögni az autoriter hatalmakat. A filmben mindenkit nők játszanak, még Trumpot is, egyedül Melániát játssza férfi, remekül”, mondta Takács Mária.

Aki a filmet a novemberi bemutatón, vagy a 12-i vetítésen nézi meg, egészen más politikai környezetben teszi. „A Magyar LMBTQ Szövetség 12 ponttal fordult az új kormányhoz, szeretnénk, hogy ezeket a törvényeket visszavonják, megváltoztassák, és jogegyenlőség legyen az LMBTQ emberek számára. Arra számítunk, hogy legkésőbb ősszel már komolyan tárgyalhatunk erről” – mondta Takács Mária.

Egy ilyen független filmet nem könnyű sem megcsinálni, sem terjeszteni. Takács szerint az ideális az lenne, ha lenne hivatalos producere és terjesztője, „de hát egy ilyen kis független filmnél ez nem jellemző. A filmet magyar és külföldi adományokból hoztuk össze, ilyen módon is közösségi.”

A film magyar nyelvű, angol vagy francia felirattal elérhető. „Neveztem sok amerikai filmfesztiválra is. Nem indokolják meg soha, hogy miért nem válogatták be, azt gondolom, ennek politikai okai is vannak, azért van a filmnek provokatív éle.”

Fotó: Szilágyi Lenke

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 15.
A Duna alacsony vízállása mellett is kifogástalan a fővárosi ivóvíz minősége, továbbra is biztonságosan fogyasztható.

További cikkek

2026. augusztus 14.
Mindig történik valami a kerületben – a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) beszámolóit tanulmányoztuk.
2026. augusztus 14.
Trencsényi Klára dokumentumfilmje a Corvinnegyed megújulásának kezdeteihez vezet vissza, a bontás előtti házak lakói szólalnak meg.
2026. augusztus 13.
Ha lenne hozzá megfelelő hely, igény is lenne a saját kezű alkotásra, és egyre többen fordulnának a tárgyak megmentése és újrahasználata felé, vélik a Műhelym létrehozói. A Hock János utcai üzletükben ehhez nemcsak helyet és eszközöket adnak, de közösséget is építenének, amit a közös tevékenység, a tudásmegosztás és az együtt töltött idő köt össze.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.