Vidám, színes társaság sereglett össze a Mátyás tér hűs árnyat adó lombhullató fái alatt: a kerületi takarítógépek névadó ünnepségére vár a nagyjából negyvenfős gyerekhad, az óvónénik és a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) Zrt. munkatársaival egyetemben. A kültéri takarítógépeknek nem az eseményen „találódtak” ki új neveik, ez egy korábbi pályázat eredménye, amelyet az igazi szelíd motorosok szemléjén, az óvodásoknak szervezett Critical Csepp bringás-nyuszimotoros felvonulásán hirdettek meg.
Akkor az ovisok kívülről-belülről is megismerhették a méretüknél fogva – viszonylag kicsik ezek a gépek – ovisbarát eszközöket. Persze nem valószínű, hogy a takarítógép le tudja lökni az örök kedvenc kukásautót a gyermeki fantáziák trónjáról. Mindenesetre a kicsik feladatot is kaptak:
adjanak neveket a takarítógépeknek, és rajzolják le is őket, ha már úgyis ez a téma.
A nevek megszülettek, a rajzok elkészültek, ez utóbbiak jó minőségű, tartós matricákon születtek újjá, mely matricák június 4-e, azaz jelen esemény óta már a munkagépeket díszítik. A legjobb rajzokat készítő gyermekek névre szóló oklevelet, az összes megjelent ovis pedig védjegyoltalom alatt álló, édes almát kapott a JGK szakembereitől – gonosz mostohák nem voltak jelen. Meg persze egy élményt, ahol közelebb kerülhettek a városüzemeltetés dolgos hétköznapjaihoz.

Borbás Gabriella, a JGK vezérigazgatója szerint korábban a társaság és az óvodák, iskolák között nem volt efféle kapcsolat: tavaly viszont ez tudatosan elkezdett kiépülni, például Polyán József főkertész egy locsolótanfolyamot vezetett óvodásoknak, amelyben nyári növénygondozási ismereteket osztott meg a gyerekekkel. A program egyik játékos eredménye az lett, hogy
az óvodások a locsolóautót „Lajti pajtinak” nevezték el.
A tervek szerint a városüzemeltető és vagyongazdálkodó cég, valamint az óvodák, bölcsődék, iskolák között folyamatos kapcsolat megmarad, „a gyerekek is megtudják, hogy mivel is foglalkozik egy önkormányzat és annak szereplői, és a személyes kapcsolódásokon keresztül kötetlenebb együttműködéseket is kialakít. Ezek a kapcsolatok a mindennapi működésre is visszahatnak, mert az intézményvezetők így könnyebben jelzik a problémákat, például fertőzött fákat vagy más környezeti gondokat, és az informálisabb találkozások a hivatalos ügyintézésen túl is erősítik az együttműködést.”






A pörgő kefékkel dolgozó, koszeltüntető sétáló robotok akár szerepjátékra is ingerelhetik az aprónépet. Egyelőre a keresztelőn vagyunk túl. A takarítógépek új nevei tagóvodák szerint: Brummogó és a Susu a Mesepalota, a Cuki a Mackóvár leleménye, a Leó pedig a Virágkoszorú tagóvoda ajánlata. Persze a Nilfisk továbbra is 2250 City Ranger marad a papírokban, a Reinex pedig Citymaster 400 a rendszerben, de a Mátyás téren ez most épp annyira volt lényeges, mint hogy hány bar nyomáson dolgozik egy kézi lándzsa. A lényeg, hogy Brummogó menjen, Susu pörögjön, és a kosz ne kapjon engedélyt a maradásra.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
