Bemutatkozik a POD-IT Gyermek Akadémia

2026. augusztus 31.

A jövő oktatási rendszere Józsefvárosban

Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

„Minden öt-hat éves kor körül dől el, ekkor alakulnak ki a tanulási készségek, ezért nagyon fontos célzottan ebben a korban fejleszteni a gyerekeket” – mondja Maurer Ferenc oktatási szakember, a Sakkpalota Program projektvezetője, a POD-IT Gyermek Akadémia vezetője. Magyarországon nincs, de a világon is nagyon kevés országnak van külön oktatási programja arra, hogy ebben az időszakban megtanítsa tanulni a gyerekeket. Ha ez megtörténne, egész életükben könnyen tudnának tanulni – mondja.

Maurer Ferenc szerint nem elég megtanítani tanulni a gyerekeket, igazodni kell a generációs sajátosságokhoz is. „Ma már például tudjuk, hogy a mostani gyerekeknek az írott szöveg is egy kép, tehát szkennelve fogják fel. Viszont ha nem elég képzettek arra, hogy ezt a nagyon gyors szkennelt olvasást megvalósítsák, akkor rossz információt nyerhetnek ki a szövegből. Meg kell tanítani a gyereket arra, hogyan használja helyesen a képességeit.”

Maurer Ferenc

A POD-IT-nál mindez teljesül: a különböző szakterületeket ötvöző egyéni oktatási-fejlesztési inkubátorban, generációs és élettani sajátosságokat alapul véve segítenek a gyerekeknek tanulni óvodás kortól. Az iskolaelőkészítő kurzuson a Sakkpalota Oktatási Program – az oktatási módszer jelenleg is része a Nemzeti Alaptantervnek – 4K-s továbbfejlesztett változatát alkalmazzák a POD-IT pedagógusai.

A 4K négy készséget jelöl: a kritikai gondolkodást, a kreativitást, a jó kommunikációt, és a társakkal való együttműködést, a kooperációt. Mindezek elsajátítása alapvető fontossággal bír a jövő társadalmában. „A gyerekeket a jövőre készítjük fel, illetve arra, hogy egy hihetetlenül felgyorsult társadalomban is képesek legyenek lekövetni a változásokat, és minél gyorsabban alkalmazkodni az aktuális igényekhez.”

Az iskolai tanulmányok megkezdésekor leginkább a megfelelő finommotorikára, a téri tájékozódásra, a tanulási szokások kialakítására, összpontosító képességre, jó memóriára és a rendszerben való gondolkodásra van szükség – ezen területek fejlesztését célozzák a POD-IT szakemberei. „A gyerekek nem az írás-olvasás idő előtti megtanulásával vannak terhelve, hanem a fő hangsúly a megfelelő tanulási, viselkedési szokások kialakításán, a részképességzavarok megelőzésén van.”

A POD-IT pedagógusai a nyolc-, hat- és négyosztályos gimnáziumba vagy szakgimnáziumba készülő diákokkal is foglalkoznak. „Az elmúlt években folyamatosan emelkedtek a bejutási ponthatárok, ráadásul a felvételi vizsga feladatsora, valamint a feladatokhoz tartozó instrukciók alapvetően eltérnek az iskolai órákon megszokott számonkéréstől, így a tanulóknak sokszor még a megfelelően elsajátított ismeretek sem garantálják, hogy az adott típusfeladatban felismerjék a tananyag elemeit. A tapasztalat azt mutatja, hogy az ehhez szükséges vizsgarutint csak megfelelő felkészüléssel lehet megszerezni” – mondja Maurer Ferenc.

A tanévben zajló kurzusok mellett nyári táborokra is lehet jelentkezni: a VR kaland és digitális felfedező tábor, valamint a kis tudós tábor kifejezetten népszerű Maurer Ferenc szerint. „A legtöbb szülő tart a képernyőidőtől, mi viszont megmutatjuk, hogyan lehet a digitális eszköz értékes és fejlesztő. Megtanulják a gyerekek, hogyan válik a virtuális valóság az oktatás, a művészet és a tudomány eszközévé, közben fejlődik a térlátásuk, a logikai készségük és a digitális tudatosságuk.”

A kis tudós táborban pedig a könyvek helyett a füstölgő lombikoké a főszerep. A gyerekek láthatnak színes kémiai reakciókat, maguk készíthetnek gumicukrot, fürdőbombát vagy zselészappant, a pedagógusok segítségével passzív megfigyelőkből aktív kutatók lehetnek.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.
2026. augusztus 30.
Második alkalommal rendezik meg a Józsefvárosi Házak Futókör Versenyét. A programmal a közös mozgásra ösztökélnek, és a szomszédsági kapcsolatokat is erősítenék.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.

További cikkek

2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.
2026. augusztus 30.
Második alkalommal rendezik meg a Józsefvárosi Házak Futókör Versenyét. A programmal a közös mozgásra ösztökélnek, és a szomszédsági kapcsolatokat is erősítenék.
2026. augusztus 28.
Szociológiát és szakpolitikát tanult, dolgozott multinál, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítványnál és a Norvég Alap roma programjában is. Tavaly óta a Józsefvárosi Önkormányzat romaügyi referense Jóni Judit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.