A független filmeseknek nem feltétlenül jut sok pénz, nagy stáb vagy vörös szőnyeg, filmeket viszont annál lelkesebben készítenek. A József utcában működő MAFSZ-nál a függetlenség nem pusztán alkotói hitvallás, hanem mindennapos gyakorlat. Ahogy korábban lapunknak fogalmaztak, náluk legfeljebb azt lehet lenyúlni, hogy másnap le kell festeni a padlót.
Az 1931-ben alapított szövetség idén már a 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált rendezte meg, szeptember 28. és október 4. között Egerben. A versenyfilmeket hét blokkban vetítették, a kínálat pedig a romantikus komédiától a testhorrorig, az animációs dokumentumfilmtől a kísérleti filmig terjedt. Vagyis szinte minden belefért, amit a hagyományos filmgyártásban nehezebb lenne keresztülverni egy produceren.
A független filmesek most Budapesten is összegyűlnek, hogy megünnepeljék az idei fesztivál díjazottjait. A fővárosi díjátadó ünnepségnek a Főfotó Galéria (Baross utca 10.) ad otthont.
A filmeket öttagú szakmai zsűri értékelte: Buglya Zsófia filmesztéta, az Uránia Nemzeti Filmszínház programigazgatója, Bollók Csaba Balázs Béla-díjas filmrendező, Ruszev Szilvia vágó, a londoni University College London oktatója, Schneider Tibor, a Román Televízió magyar szerkesztőségének rendező-operatőre, valamint Kerényi György, az ELTE médiatanszékének oktatója (ő egyébként nemrég a Kossuth Rádió csatornaigazgatója lett).

A MAFSZ egyébként 2024 elején költözött Józsefvárosba, ahol filmes archívumának gondozása mellett vetítéseket és közösségi programokat is szervez. Tavaly a Dobozi 21 alkotóközösséggel és a Közgáz Vizuális Brigáddal közösen hozták tető alá a Fényes Szellő Fesztivált, amelyen film, zene és képzőművészet találkozott egymással.
Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf