Nő létükre

Megannyi női (ön)arckép sorakozik egymás mellett a Nemzeti Galéria új időszaki kiállításának jól eltalált plakátján: a legkülönfélébb női arcok a legkülönfélébb módokon megfestve, de mindegyikből sugárzik valamiféle belső erő. Szükségük is volt erre az erőre azoknak az alkotóknak, akik a 20. század első évtizedeiben próbáltak meg érvényesülni egy korábban kizárólag a férfiak felségterületének számító terepen, a képzőművészetben. Hogy mégis milyen sokan voltak, azt a kiállítás gazdagsága is mutatja: hatvan női művész több mint százharminc alkotását láthatjuk a falakon. Hogy elhivatott úttörőként milyen akadályokkal szembesültek, azt mutatják a festmények mögött kirajzolódó sorsok, a félbemaradt pályák, az elvárásoknak való kényszerű alárendelődések. Utóbbiak akár a képek témájában is megjelentek, hisz például aktokat egész sokáig nem festhettek nők a korabeli illemszabályok miatt – amikor viszont mégis megtették, egészen más nézőpontból mutatták meg a meztelen testet, sokszor önaktképekkel kiállva a világ elé. Ezeket a nézőpontbeli és tematikai sajátosságokat is bemutatja a kiállítás, a gondos kurátori munka révén a végére úgy érezhetjük, egy komplett monográfiát néztünk-olvastunk végig ebben az izgalmas témában. A műélvezet mellett.
Elhivatottak – Magyar képzőművésznők a 20. század első felében
Magyar Nemzeti Galéria
4,5/5
VD
Itt nem lennék nő, de férfi sem

A hindi nyelvű sorozat nem csak azért unikális, mert végre nem európai fejeket látunk ügyködni, hanem indiaiakat. A kiszolgáltatott vendégmunkások kizsákmányolásából kibontakozó tragédia megoldása eléggé Netflixes (nem az igazi főgonosznak sejtett felelős a halálokért, hanem az egész rendszer), a többi azonban elég szokatlan a liberális demokráciákban szocializálódott nézőnek. A rendőrök (például), bár nekik szurkolunk, mégsem alkalmasak arra, hogy azonosuljunk velük: az ártatlanság vélelme csak elmélet, és olykor előbb ütnek, és csak utána kérdeznek. A rendőri erőszak nem dramaturgiai túlzás, ahogy a kasztrendszer továbbélő társadalmi hatásai sem a forgatókönyvírók fantáziájának szüleményei. A Pandzsábban játszódó bűnügyi sorozat egy mélyen hierarchikus társadalmat mutat meg, ahol a tekintély, a vagyoni helyzet és a származás az egyéni szabadságnál többet nyom a latban. A patriarchális szemlélet annyira jelen van, hogy még a nyomozónő sem a nő megverését kifogásolja, amikor annak bátyja a félrelépése miatt elégtételt venne, csupán azt, hogy ne ott és ne akkor tegye. Úgy tűnik tehát, hogy a családon belüli erőszak a mindennapok hallgatólagosan elfogadott része. A rendezők, Sudip Sharma és Faisal Rahman meglehetősen sötét hangulatú dolgozatot tettek le az asztalra ismét, megtekintése a krimi rajongóinak (elég jól csordogál a sztori), és az ilyen társadalmi ellentmondásokra kíváncsi, nyitott befogadóknak ajánlott.
Téli köd (Kohrra), II. évad
Indiai sorozat, Netflix
5/5
bj
Mit kapunk örökül?

Van az a fajta mogorva özvegyember, akit a gyerekei csak kötelességtudatból látogatnak: Árpi bácsi (Mucsi Zoltán) pont ilyen. Két fia, Attila (Molnár Áron) és Kristóf (Lengyel Tamás) egy este azzal szembesülnek, hogy apjuk elköltötte az összes megtakarított pénzét egy fiatal lányra, akinek eddig a létezéséről sem tudtak. Hajnalka (Staub Viktória) még aznap felbukkan és világossá teszi, hogy nem akarja megszakítani a kapcsolatot. A lehetőség, hogy egy idegen név kerül a végrendeletbe, felrázza a fiúkat az addigi érdektelenségből. Tasnádi István első mozis rendezése több, mint egy film az „öregező” csalókról. Az örökség megmutatja, mitől válik egy apa kegyetlenné, miért vezekel valaki egész életében egy fiatalkori hiba miatt, és hogy egy csaló is lehet ugyanolyan kiszolgáltatott, mint az áldozata. A szokásos hazai független filmes recept, vagyis az alacsony költségvetés, az ingyen dolgozó stábtagok és a kevés forgatási nap szerencsére nem hagyott nyomot a filmen. A látványvilága kifogástalan, a színészek között jól működik a kémia, a párbeszédek és az indulatok életszagúak. Pont így képzelek el egy diszfunkcionális családot. Ennek ellenére az igazi feszültség és a katarzis valahol elveszett az akciódúsabb jelenetekben. Maradtam volna a drámánál.
Az örökség
Vertigo
3,5/5
mze