Képviselő-testületi ülés

2021. november 24.

Adóemelés, a Somogyi Béla utca felújítása, újabb zöldpályázat és emléktáblák

Józsefváros Önkormányzat képviselő-testületének évi 5. rendes ülését tartották, és ismét maratonira húztak a képviselők. Többek között kiderült, 2022-től emelkednek az adók, felújítják a Somogyi Béla utcát, ideiglenes védettséget kapott a Gólya épülete, új helyre költözik az Életmentő Pont, és jön az újabb zöld pályázat is.

Még az ülés kezdetén visszavonták a Káptalanfüredi gyermektábor fejlesztésével kapcsolatos napirendi pontot. Bár Könczöl Dávid és Hermann György képviselők előzetesen azt ígérték, hogy indítványt nyújtanak be a testület elé az ehavi ülésen arról, hogy visszavonják a Wahorn András Szaxofonozó farkas szoborról korábban beadott és elfogadott előterjesztésüket – ez sem történt meg. Várhatóan a következő ülésen már sort kerítenek rá, így kiderülhet, hogy a botrányba keveredett Wahorn András alkotta szobor felállítása végleg meghiúsul-e.

Fotó: Mile Máté

Az adóemelés csak 1 százalékát érinti a lakosságnak

Hosszas időt vett igénybe az adóemelésre vonatkozó előterjesztés megtárgyalása. A költségvetés egyensúlyának a megteremtése miatt van szükség rá, mivel a járványhelyzet és a kormányzati elvonások (gépjárműadó elvétele, a reklámhordozókra kivetett építményadó eltörlése, a közterületi parkolás ingyenessé tétele, az idegenforgalmi adó szinte teljesen kiesett, a közterület-használati díjbevételek, valamint az iparűzési adó mértékének 1 százalékra csökkentése)

több milliárdos bevételkiesést okoztak, miközben az infláció rendkívül magas

– fejtette ki Pikó András polgármester. Az adóemelés a józsefvárosiak 99 százalékát nem érinti, sokkal inkább a helyi vállalkozásokat – tette hozzá. A lakosságra vonatkozó változás annyi, hogy a kommunális adó mentesség már csak egy, a tulajdonos által életvitelszerűen lakott helyi ingatlan után marad fent.

Fotó: Mile Máté

Végül a testület arra jutott, a szocialista Veres Gábor indítványát elfogadva, hogy nem emelkedik az építményadó a 100 négyzetméter alatti bérlemények vagy tulajdonok tekintetében, de afölött igen. A fideszesek nem értettek egyet a kisvállalkozások bármiféle sarcolásával, Szilágyi Demeter képviselő javasolta, hogy a 100 négyzetméter alatti ingatlannal rendelkezőknek ne kelljen fizetniük, az önkormányzat ezzel is segítse őket. Veres Gábor erre azt válaszolta, nem feltétlen jár együtt a kis alapterület az alacsony bevétellel, törvény határozza meg az adó kivetésének módját, négyzetméter alapján nem lehet igazságosan dönteni. Szilágyi indítványát nem szavazták meg. Az adóemelést megszavazták. (A kommunális adó mértéke mintegy 15 százalékban emelkedik, ahogyan a telekadó is. Nem emelkedik az építményadó tehát a 100 négyzetmétert alatti ingatlanok tekintetében, de afölött igen, az emelés átlagban 10 százalékos.)

Kinek mit ér a Gólya épülete?

Sürgősségi előterjesztésként tárgyalták a Gólya korábbi épületének ideiglenes védetté nyilvánítását. A C8 Civilek Józsefvárosért Egyesülete adott be kérelmet az önkormányzathoz a védetté nyilvánításra, először ugyan 2020 végén, a januárban kapott választ (az ülésen nem derült ki, hogy ebben mi volt) nem fogadták el, ezért májusban újraindították az ügyet, aminek menete az önkormányzat nyári szünete miatt húzódott el, a szakvélemények így mostanra készültek el, a képviselő testület joga, hogy a kerület értékeire védettséget helyezzen el – számolt be Pikó András.

Fotó: Mile Máté

Barta Ferenc főépítész Szilágyi kérdésére elmondta, a sürgősséget az indokolja, hogy menetközben a tulajdonosok beadták bontási engedély iránti kérelmüket, amennyiben viszont ideiglenes védettség kerül a házra azt jelenti, 1 évig bontási tilalmat rendelnek el az épületre. Az ellenzéki képviselők nehezményezték, hogy a szakvéleményeket nem csatolták az előterjesztés mögé, anélkül pedig nem lehet felelős döntést hozni. A dokumentumok aztán a helyszínen pótolva lettek, olvasási szünet után folytatták a napirendi pont tárgyalását.

Míg a Gólya kulturális értékét és a városlakók az épülethez való érzelmi kötődését nem firtatták a képviselők, építészeti értékével a megkapott szakvélemény után nem értettek egyet. „Építésszakmai szempont szerint nem véletlen, hogy eddig nem került védelem alá” – olvasta fel Sántha Péterné fideszes képviselő az egyik véleményezésből. Szilágyi Demeter aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem látni, a tulajdonos az ideiglenes védettség miatt milyen kártérítést kérhet, ezért ő tartózkodni fog a szavazáson. Veres Gábor képviselő szintén ez okból indítványozta, hogy fél évre csökkentsék az ideiglenes védettség időtartamát – ezt el is fogadták.

Fotó: Mile Máté

Mielőtt szavazásra bocsátották az előterjesztést, Pikó elmondta, a cél az, hogy megoldást találjanak arra, hogy valamely részt őrizzenek meg emlékként az épületből (a szakvéleményekben is volt erre javaslat), ezért tárgyalni fognak a tulajdonossal, már megkezdték a kapcsolatfelvételt. Pikó úgy folytatta, nem kérné, hogy a tulajdonos jelen formájában őrizze meg az épületet, de szerinte akceptálni kell, hogy az egy közösség számára fontos. Úgy véli, egy hét alatt meg tudnak majd állapodni a tulajdonossal arról, hogy az épület homlokzatának bizonyos elemei hogyan kerülhetnek bele a majdani új épületbe – ez egy megfelelő kompromisszum. Az előterjesztést végül megszavazták.

Corvin: egyelőre nincs döntés a támogatásról

Hosszasan tárgyalták, végül visszavonták a Corvin Áruház homlokzat-felújítás támogatásával kapcsolatos előterjesztést, miszerint arról döntöttek volna, hogy visszautalják a Belügyminisztériumnak azt 300 millió forintot, amit a józsefvárosi önkormányzat javára csoportosított át a támogatására, a felhasználásnak és az elszámolásnak részletes feltételeit meghatározó szerződés alapján. Az áruház banki finanszírozója azonban nem fogadta el a támogatás kötelező feltételeit, nem akarja azt vállalni. A körülmények meghiúsulása miatt merült fel tehát a célzott támogatás visszafizetése. Vörös Tamás frakcióvezető ugyan felvetette, hogy az önkormányzatnak lobbiznia kellett volna, hogy azt a 300 millió forintot a kerület másképp használja fel, mire Rádai Dániel alpolgármester emlékeztette a támogatás célzott mivoltára – azt másra elkölteni nem lehet.

Önkormányzati forrásból újul meg a Somogyi Béla utca

Az utca megújítása műszaki és városépítészeti szempontból egyaránt indokolt, mivel azonban a Főváros nem tud rá forrást biztosítani, az egyhangúlag elfogadott képviselő-testületi döntés értelmében önkormányzat finanszírozásából valósul meg. Az előterjesztést benyújtó Rádai Dániel alpolgármester elmondta, mivel az utca korábban benne volt a Blaha Lujza tér felújítási csomagjában, opciós tételként szerepelt a tér közbeszerzési ajánlatában is, ez november 24-ig lehívható. A finanszírozást átvállalva ez alapján az önkormányzatnak összesen

220 millió forintjába kerül a felújítás (50 ezer forint/négyzetméter),

ami az alpolgármester szerint egy rendkívül kedvező ár.  

Újabb zöldpályázat

Felbuzdulva a lakossági komposztláda-program sikerén, immáron a Józsefvárosban működő közoktatási, köznevelési intézmények és bölcsődék is pályázhatnak komposztáló ládára, erre a 2021-es költségvetésben mintegy 400 ezer forintot különítettek el. A döntés célja amellett, hogy csökkentsék a hulladékmennyiséget, a szemléletformálás is, a zöld gondolkodásra való nevelést minél fiatalabb korban el kell kezdeni újrahasznosítás előnyeit mihamarabb megismerjék a gyerekek, s megtanulják alkalmazni.

Fotó: Mile Máté

A döntést egyhangúlag elfogadták, bár az ügyrendi vitában Vörös Tamás, az ellenzék frakcióvezetője kifejtette, szerinte az önkormányzat nem költ „rendes”, azaz elegendő pénzt a zöld programjára, ezzel azt éri el, hogy senki nem fogja komolyan venni. A momentumos Szarvas Koppány Bendegúz úgy reagált, egy projekt sikerét nem feltétlen a rá elköltött pénzben kell mérni.

Emléktábla Farkas Gyulának és Komoly Ottónak

Lakossági kérések alapján két újabb emléktábla kihelyezéséről is döntöttek. A döntés értelmében Farkas Gyula zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a Rajkó zenekar alapítója és Komoly Ottó mérnök, a Magyar Cionista Szövetség és Mentőbizottság elnöke emlékére állítanak emléktáblát azok korábbi lakóhelyén.

Előbbi emléktáblájának kihelyezésére szükséges költség mintegy felét a kérelmező Farkas Gyula Tradíció Egyesület állja, az önkormányzatra háruló összeg így bruttó 96 ezer forint, utóbbi költségét teljes egészében finanszírozza Komoly Ottó családja közösen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével.

Vonzóbbá tették az adományozók számára

Döntöttek a Karácsony Sándor Közalapítvány a Józsefvárosért közhasznú szervezetté válásáról. Erre azért volt szükség, hogy az önkormányzati forrásokon kívül lehetőleg máshonnét is bevételhez jusson az alapítvány. Ez viszont abban az esetben elérhető leginkább, ha a támogató szervezet, adományozó cég a támogatást leírhatja az adójából. Erre pedig csak abban az esetben van lehetősége, ha az általa támogatott intézmény közhasznú jogállással rendelkezik.

Fűtött épületbe költözik az Életmentő Pont

Az önkormányzat önként vállalt feladatként közel egy évtizede fedezetet biztosít az téli hónapokra az Életmentő Pont működtetésére, ami a közterületeken életvitelszerűen élő, hajléktalan emberek, valamint az energiaellátás nélkül maradt lakosság számára időszakos befogadó helyként szolgál. Erre eddig a Dankó utca 18. szám alatt biztosítottak helyet.

Fotó: Mile Máté

A testületi döntés értelmében a magasabb színvonalú és hatékonyabb szolgáltatás érdekében, a korábban felállított sátrak helyett a továbbiakban akadálymentes, fűtött épületben, szociális munkás jelenlétével történik az ellátás a Könyves Kálmán körút 87. szám alatt található Éjjeli Menedékhely és Nappali Melegedő épületének földszinti részén, Budapesti Módszertani Szociális Központtal (BMSZK) és a Menhely Alapítvánnyal együttműködve.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 03.
A II. János Pál pápa téren átalakult a közlekedés, két iskola kapott védett utcarészt, és a közlekedésbiztonsági módosítások is megtörténtek – már csak be kell lakniuk a teret az iskolásoknak, a szülőknek, gyalogosoknak, és az autósoknak is.
2026. szeptember 03.
Szeptember 5-én, szombaton délutántól megnyílnak a közösségi kertek a látogatók előtt, kertbejárásokkal, műhelyfoglalkozásokkal, kertmozival is várják az érdeklődőket.
2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.

További cikkek

2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.
2026. szeptember 03.
Brutális mennyiségű pénzt csatornázott az egykori kormányzópárt civil szervezetekhez. Ezek némelyike valós és fontos tevékenységet végez, ám tucatnyi olyan is akad, amelyik vagy semmit sem csinált, vagy csak egyet: a helyi Fidesz szekerét tolta. Százmilliókból.
2026. szeptember 01.
Az önkormányzat ismét meghirdette pályázatát a józsefvárosiakért tevékenykedő civil szervezetek részére.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.