Az integráció kérdésében a politikai akarat a legdöntőbb, hiszen az elmúlt 30 év alatt számolatlanul ömlöttek a célzott milliárdok a cigányság integrációjára, ennek ellenére az talán még sosem állt olyan csehül, mint most. Építettek ezekből a forrásokból kilátókat, vendégházakat, olyan játszóteret, ahová a cigány gyermekeknek tilos volt a belépés.
Képeztek romákat semmire sem jó szakmákra, látszattevékenységek folytak, amelyekkel jól jártak a nem cigányok, s ezzel az a mítosz is épült: a cigányokra bármennyit költünk, képtelenek az integrációra, a beilleszkedésre.
De nincs kulturális centrum, nincs múzeum, nincsenek médiumok, nincs kutatóközpont, nincs színház, nincsenek magas színvonalú oktatási intézmények, nincs mecenatúra sem a tehetséges fiatalok, sem a művészek számára, nincs könyvkiadás, nincsenek közösségi terek, ahol szabadon megélhető lenne a roma identitás.

Ellenben vannak nyomortelepek, szegregált iskolák. Hiányoznak a tankönyvekből a cigány kultúra reprezentánsai, a közös magyar-cigány történelmi események (ha van is, nem elégséges). Nincs politikai érdekképviselet, vannak viszont cigány önkormányzatok a települési önkormányzatoknak kiszolgáltatva. És van az ORÖ, amely viszont a mindenkori hatalom alárendeltje, eszköz a cigányság alattvalóként tartására, s amely létezése óta sohasem töltötte be a törvényben meghatározott feladatát.
A romák többsége olyan falvakban él, ahol sem az oktatás, sem a munkavállalás helyzete nem megoldott,
ahol az infrastruktúra kiépítése még nem történt meg vagy visszafejlődött. A legtöbb településen nincs orvosi ellátás, gyógyszertár. A távolsági közlekedés nem megoldott, az út- és vízhálózat elégtelen, a szemétszállítás nincs kellően megszervezve, és nagy gond az ivóvíz, a posta és a vásárlási lehetőség hiánya.
Így a romák (és a nem romák) el vannak zárva a civilizáció vívmányaitól és a kultúrától, a kulturálódási lehetőségektől, és otthonuktól távolabb sem tudnak munkát vállalni, egyrészt a képzetlenségük, másrészt az utazás szervezetlensége, illetve a távolsági buszok ritka (vagy nem létező) járatának okán. Marad a közmunka, akinek jut, s aki a helyi hatalom hűséges alattvalója. Marad a kilátástalanság és a nyomor újratermelődése.

Ha a hátrányos helyzetű térségeket nem hozzák helyzetbe, nem teremtenek munkalehetőséget, ha nem látják el 21. századi technikával és jól képzett pedagógusokkal a szegregált iskolákat, ha nem lesz elsődleges a pécsi Gandhi Gimnáziumhoz hasonló középiskolák és kollégiumok létrehozása, menthetetlenül ellopják sok tízezer gyermek jövőjét. Mindamellett el kellene törölni a szabad iskolaválasztási lehetőséget, ami módot adna a deszegregáló közoktatás újbóli megteremtésére. Ám ez is csak akkor lehetséges, ha a legkisebb településeken is korszerű oktatásban részesülhetnek a diákok.
Gyakran ijesztgetnek neonácik, szélsőjobbos politikusok a cigányság „túlszaporodásával”. Szociológiai tény, hogy minél nagyobb szegénységben él egy család, ott sok gyermek születik. Azokban a családokban, ahol tervezetten tudnak élni, ahol van mire alapozni, ott 1-2 gyereknél nemigen vállalnak többet.
A széleskörű integrációhoz
szükség volna arra, hogy a döntéshozásban jelen legyenek a megfelelő kvalitású romák, olyanok, akiket nem lehet sem megvezetni, sem irányítani, sem megvenni, sem lefizetni. Olyan emberek, akik be tudják csatornázni a romák érdekeit a helyi és az országos döntéshozatalba.
- Intézményrendszert kellene sürgősen kiépíteni, ígéretek helyett megvalósítást várunk el!
- Deszegregált iskolákat! Ahol nem lehetséges, ott is valósuljon meg a magas szintű oktatás!
- A cigány gyermekek és fiatalok számára célzottan jutalmazó ösztöndíjrendszert kell felállítani, hogy a pénztelenség ne legyen akadálya a tanulásuknak.
- Nem csak közmunkát! Emberhez méltó lakhatási körülményeket teljes körű közszolgáltatással! A kisebbségi törvény felülvizsgálata és módosítása szükséges, hogy betöltsék a kisebbségi önkormányzatok a rendeltetési céljukat. A méltóság minden embernek jár, méltóságot minden cigány embernek is!
Nyitókép: Mile Máté