Véres verekedések voltak az elszámolások miatt

2021. április 23.

Konflis, fiáker, batár és omnibusz

Három utca neve emlékeztet rá, hogy Józsefváros egykor a kocsisok központja volt. A Kis és Nagy Fuvaros utcák környékén megtelepedett árufuvarosok és a Bérkocsis utca mentén élő személyszállítók azonban külön világot alkottak. A fuvarosoknak a Népszínház utcán túli hatalmas piac, a bérkocsisoknak a városi úrinép adott munkát.

A XIX. század első felében, amikor komoly iparággá kezdett válni a józsefvárosi fuvarozás, a Fiaker-gasse, a mai Bérkocsis utca és a Nagy Fuvaros utca még nem is keresztezte közvetlenül egymást.

Később is csak egy ponton találkoztak, mintha azt jeleznék, e két foglalkozásban legfeljebb a ló és a négy kerék közös. A Magdolna és a József utca is bérkocsiistállókkal volt tele, a Fecske és a Tolnay Lajos (egykor Conti) utcán pedig kocsikészítők, kovácsok és lópatkolók dolgoztak.

Taxisok, buszosok ősei

Reggelente egy és két ló húzta konflisok és fiákerek, többlovas batárok és omnibuszok indultak a városba – a XIX. század közepén még városon kívüli területnek számított Józsefváros –, hogy a hatvani kapunál, a mai Astorián utast fogjanak. A kisebb fogatok városi fuvarra vártak, de a batárok és omnibuszok a környékbeli falvakba, s még messzebb is kijártak. A nagyobb kocsikra négy-öt ember is összeült, miután megalkudtak a fuvarossal. „Vasár- ’s ünnepnapon ként omnibuszok vitték a levegőzésre vágyó pestieket a Zugligetbe és a Svábhegyre. Valóságos farsangi látványt nyújtott egy-egy ilyen kiránduló omnibusz. A terebélyes asszonyságok és kisgyermekek a kocsin ültek hosszú lobogó, színes szalagokat eregetve, míg a fiatalság nagy hajcihővel futva tette meg az utat a kocsi körül” – így idézte fel ezeket az időket az Újság 1930-ban. Amíg a villamosközlekedés meg nem indult Budapesten – az első vonal 1889-ben éppen Józsefvárosban, a Baross utcán –, ezek a járművek népesítették be az utcákat. A villamos azonban hadat üzent a lovas világnak, az omnibuszok kora leáldozott, és egy negyedszázaddal később a taxi és busz kiszorított a konflist és fiákert is, csak a romantikus kocsikázás szűk piacát hagyva meg nekik. A vidéki utakra sem batáron vagy postakocsin indultak az emberek, hanem vonaton. A kocsisból sofőr lett, de a kocsis simlisség megmaradt. Néha ma is vitába keveredik az utas a taxissal a viteldíjról, ám régen ez mindennapos volt, amikor még nem taxaméter, hanem idő alapján kellett fizetni. „Hiába van órája a vendégnek is, a kocsisnak is, hiába igazítják össze percnyi pontossággal az indulás alkalmával, amikor a fizetségre kerül a dolog, a kocsis órája mégis több időt mutat, mint a vendégé. És a tapasztalás mindenütt azt bizonyította eddig, hogy nem a vendég órája romlik el útközben, hanem rendszerint a kocsisé” – írta a Pesti Napló 1904-ben. A Divatcsarnok pedig azzal viccelődött 1853-ban, hogy „a bérkocsisok »becsületegylet«-et alakítottak…”

Bérkocsis nagyvállalkozók

A kocsi, a ló, a szerszám, az istálló mind komoly beruházást igényelt, ezért ezek már a kezdeti időkben is vállalkozók, módos gazdák tulajdonában voltak, a kocsis csak alkalmazott vagy bérlő lehetett. Folyamatosan koncentrálódtak a tulajdonviszonyok, nem ritkán akár 200 kocsi és 3–400 ló is egyetlen család birtokában volt, s idővel két bérkocsi-nagyvállalkozó, Háringás Károly és Heimbach Jakab famíliája vált meghatározóvá. Háringásék istállói a Dobozi utca (egykor Köztemető út) és a Magdolna utca sarkán álltak, ahol ma a Baross utcai remíz van. Rengeteg fából készült omnibusza volt, és főleg a temetés-bizniszben utaztak, napi 10–15 temetést is lezavarva. Heimbachéknak a Népszínház (Borstenvieh-gasse) és Alföldi utca sarkán voltak az istállói, ők a rabszállításban voltak erősek: a zsupkocsi elnevezés az általuk használt kocsiról maradt ránk. A vállalkozók és kocsisaik közötti bonyolult elszámolás – mivel fix bért senkinek nem adtak – örök veszekedés forrása volt, ami sokszor verekedéssé fajult. Az áldatlan állapotnak a Der Grosse Gott – a nagy isten – néven ismert fuvarosvállalkozó vetett véget, amikor átalánydíjat kért a kocsisoktól. Minden reggel le kellett tenniük 3 forint 50 krajcárt a kocsi használatáért, a bevétel meg náluk maradt. Ez a módszer ma is ismeretes a taxizásban.

Képek: Huszár Boglárka és Fortepan

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.