Szokás szerint a hajléktalanság és a parkolás kérdéskörében született a legtöbb kérdés és hozzászólás, végül előbbi témát választották ki közösen megvitatásra a fogadóóra utolsó negyedében is.
Hat-hét busz helyett már csak kettő pöföghet
Ismét szóba került a Népszínház utcai 99-es busz végállomásának áthelyezése, több lakó egyre türelmetlenebbül kérte számon, hogy miért nem történt még semmi előrelépés. Erőss Gábor alpolgármester elmondta, évek óta lobbiznak a BKK-nál és a Fővárosnál, hogy arrébb kerüljön a megálló és ne szennyezze az utca levegőjét, az eddigi tárgyalások sajnos nem hoztak sikert, de azt állítja, hogy „addig nem nyugszom, amíg meg nem szabadítjuk a 99-es busztól a környéket”.

A tárgyalások során egyébként meggyőződtek a BKK segítő szándékáról, akik például felajánlották, hogy az Orczy térig járó trolivonalat meghosszabbítják a Tisztviselőtelepig, de a 99-es problémáját egyelőre nem sikerült megoldani. Annyit tudtak elérni, hogy szabályozták a Népszínház utcában parkoltatható buszok számát: egyszerre maximum két jármű állhat a megállóban. A kerület kéri a lakókat, hogy jelezzék, ha ennél több buszt látnak ott pöfögni.
Nem büntetik a szerelmespárokat
Felmerült a padok leszerelése is a II. János Pál pápa térről – ezt az ötletet lakók kezdeményezték annak érdekében, hogy kevesebb hajléktalan ember járjon a parkba. Itt végül az a döntés született, hogy maradnak a padok, mert nem szeretnék elvenni a lakóktól a kellemes időtöltés lehetőségét, nem akarják a padon ücsörgő szerelmespárokat, fiatalokat és békésen olvasgató időseket büntetni.

A polgármester elmondta, hogy szívesen megerősítenék a járőrözést is rendőrökkel a téren, mert a köztereseket hiába küldik oda, a legtöbb esetben nem intézkedhetnek, de egyszerűen nincs elég rendőr. Legutóbb 20 millió forinttal támogatta az önkormányzat a kerületi rendőrfőkapitányságot, de így sem tudtak több rendőrt küldeni a környékre – az alacsony bérek és a túlterheltség miatt folyamatosan mondanak fel.
Visszajöhet a polgárőrség?
Lakói javaslatra elővették egy korábbi gyakorlat, a polgárőrség létesítésének gondolatát: ez olyan civil járőrszolgálat volt, ahol egyszerű polgárok járták a kerületet, és ahol problémát láttak, például padon alvó embereket, szóltak az illetőnek, hogy távozzon, ha pedig szép szóval nem sikerült jobb belátásra bírni, hívták a rendőrséget.

Pikó András elmondása alapján már megkeresték a Budapesti Polgárőr Szövetséget, várják a fejleményeket, de szeretnék, ha újraalakulna a polgárőrség, látnak benne perspektívát.
Vagy beszáll a többi kerület, vagy nem bírjuk
A hajléktalanság kapcsán szóba került az is, hogy a fél ország helyett viszi a kerület az ellátást, és ezt most már nem lehet tovább csinálni. A polgármester megígérte, hogy a sarkára fog állni és a többi kerületnek, illetve a fővárosnak jelzi, hogy segítsenek be a hajléktalanellátásba, mert nem bírjuk egyedül vinni tovább.
Érdemes tudni, hogy sem a kerület, sem a főváros nem kap külön anyagi forrást az államtól a hajléktalanság problémájának megoldására. (Az erre a célra, épp Pikó András javaslatára létrehozott fővárosi Szolidaritási Alap, amely által többletforrásokra lehet pályázni, hamarosan feláll – a szerk.)
Pikó arról is beszélt, mindannyiunk érdeke, hogy a nagy, rossz minőségű, sok férőhelyes szállások helyett kevesebb férőhellyel rendelkező, de jobb szolgáltatást kínáló intézmények létesüljenek. Ide egyrészt szívesebben is mennek be az utcán élő emberek, másrészt a kevesebb ember kevésbé terheli meg a környezetét is.

Gondolkodtak egy nappali foglalkoztatón is, hogy kevesebben töltsék napjaikat a köztereken, de ezt bárhova is helyeznék el, az utca és környező házak lakói egészen biztosan lázadni akarnának ellene. Ez egy nagy paradoxon: mindenki igénye, hogy megépüljön a nappali foglalkoztató, de senki se szeretné, ha hajléktalanellátó költözne a szomszédjába.
Amikor részletesebben tárgyalták a hajléktalankérdést, a megszokottól eltérően olyanok szólaltak fel, akik egyébként empatikusak a kérdésben, évente többször járnak főzni a szállókra – de együtt élni tovább már nem bírnak a problémával. Ők javasolták, hogy próbáljanak munkát adni a dolgozni akaró hajléktalanoknak – erre az volt a válasz, hogy aki akar, már most is dolgozik, és a szállókon élők 70-80%-a egyébként dolgozik, a probléma azzal a 20-30%-kal van, aki nem hajlandó munkát vállalni, szállóra költözni, ők többségükben szerhasználók.
A parkolási rendelet sok mindent megoldana
A tervek szerint a Népszínház utca felújítása jövőre megkezdődik, a járdák akadálymentesek lesznek, a csomópontok és a keresztutcák – többek közt a Kiss József utca is – zöldebbek. Ez bizonyos helyeken, mint a Kiss József utcában, néhány parkolóhely elvételével fog járni, amitől már most félnek a környékbeliek, hiszen az Erkel Színházba járók miatt jelenleg is szinte lehetetlen esténként parkolót találni a negyedben.

Egy lakó kérdezte, miért nem adnak kerületieknek kedvezményes parkolóhelyet udvari parkolókban vagy teremgarázsban, s hozzátette, ő szívesen fizetne érte, beáldozná az ingyenes utcai helyét is egy ilyen lehetőségért cserébe. Pikó elmondta, hogy a fővárosi parkolási rendelet, ennek elfogadására jelenleg is várnak, sok kérdést megoldana, sok új kerületi kedvezményre adna lehetőséget. A júniusban esedékes Fővárosi Közgyűlés elvileg érinteni fogja ezt a rendeletet.
Nyitókép: Huszár Bogi
