Az eldugott népszínházi víztorony a Csokonai utca 3. alatt már 126 éve itt van velünk. A neoreneszánsz épületet az építészetet Párizsban kitanuló Kauser József tervezte, akinek híres munkái közé tartozik a zugligeti lóvasút nemrég felújított állomásépülete, vagy a Lónyay utcai iskola, ahová a regénybeli Pál utcai fiúk jártak. Ybl Miklós halála után ő fejezte be a Szent István-bazilika épületét is, de hogy Józsefvárosban maradjunk, a Jézus szíve templom a Lőrinc pap téren szintén Kauser tervei alapján épült. Az építész olyan víztornyot szeretett volna ide építeni, ami nem rontja a városképet, ezért is választott mintául egy toscanai városházát.

Időről időre felkapja valamelyik sajtótermék a népszínházi víztorony témáját, legutóbb a Klubrádió Utcafront című építészeti műsorában mesélt róla sok érdekességet Laczik Bálint, a Műegyetem adjunktusa. Utánanéztünk mi is az épület történetének.

A víztornyot 1895-ben építették, és a komplexum az akkori Népszínházat szolgálta ki. A toronyhoz tartozó épületben voltak a teátrum jelmezműhelyei, erre dolgoztak a díszletfestők, valamint itt állt a kazánház és más kiszolgáló létesítmények is. Később ebben az épületben működött a színház könyvtára is.

A 47 méter magas vakablakos víztoronynak két alapvető funkciója volt. Egyrészt a korszakban viszonylag gyakoriak voltak a színháztüzek, meglehetősen gyúlékony anyagból készültek a díszletek és egy-egy tűzeset óriási károkat tudott okozni rövid idő alatt. Hogy ezt megakadályozzák, magasnyomású vízelárasztásos technikával próbálták elejét venni egy ilyen tűzvésznek, szükség volt egy magasból lezúduló, nagy nyomást produkáló vízsugárra, ezért is épült ez a torony. (Ilyen célból egyébként a várban található Országos Levéltárhoz is készült víztorony, sajnos ez a második világháború óta nincs meg.) Az 1875-ben épült színházban 1895 nyarán felújításokat végeztek, a megkopott domborműveket és üléseket szobrászok és kárpitosok renoválták; új díszes festett millenniumi előfüggönyt kapott a teátrum; és a színházi évad szünetében szerelték be az ún. záporkészüléket is, aminek az augusztus 16-i nyitásra el kellett készülnie. Ehhez szolgáltatta a vizet a közeli torony. A színházban öt tűzcsap volt, melyet ha mind megnyitnak, akkor percenként 4000 liter vizet volt képes kiontani karvastagságú sugárban, nyolc atmoszféra nyomással.

Fővárosi Lapok 1895. június 26.

De volt egy másik, műszaki funkciója is az építménynek. Hidraulikus hengerekkel lehetett mozgatni mozgatni a színpadi eszközöket (díszletek, vasfüggöny, háttérfüggönyök), ezzel váltották ki az elektromosságot, ami akkor persze már létezett – hiszen villamos is járt a körúton –, de még messze nem volt annyira elterjedt. A nagynyomású víz mint hidraulikus akkumulátor nagy átmérőjű hengereket tudott mozgatni, ma persze már villanymotorral oldanák meg ezt a feladatot. A torony tetejében helyezkedett el a hatalmas szegecselt víztartály, melyet csigalépcsőkkel lehetett megközelíteni lentről, a magasban pedig egy szűk folyosón volt körbejárható.

A víztorony születése nem volt éppen zökkenőmentes. Még az építés során kigyulladt, a budapesti hírlapokban Tűz a víztoronyban címmel írtak az eseményről, ami már akkor is ironikusan hangzott. Igazából nem is a torony gyulladt ki, hanem a gépház kéményéből kicsapó láng miatt az építésekor használt fa állványszerkezet, de ez veszélyeztette az épületet is, ahol az állami ipariskola állt – ez ma az Óbudai Egyetem épülete. A tűzoltók másfél óra alatt sikeresen eloltották a tüzet.

Pesti Napló, 1895. január 5.

Pár hónappal később gyakorlatot végeztek a tűzoltók, szirénázva-trombitálva vonultak ki a Népszínházba, az új 30 méteres tolólétrájukkal. A gyakorlat során tesztelni akarták a torony gőzszivattyúját és a színház öt tűzcsapját a fecskendőikkel. Azonban nem akarták tönkretenni a színház belsejét, ezért a tűzcsapokra kötött fecskendőket az ablakon keresztül locsolták ki. Viszont ott volt a tűz hírére odacsődült tömeg, akik valóságos záporesőt éltek át. A csuromvizes közönség a tűzoltó-tanfolyam hallgatóival még megnézhette a hatalmas létra tesztjét is.

Budapesti Hírlap, 1895. augusztus 14.

Rá egy hétre csőtörés is volt, nem is az első, szóval nem éppen sikeresen indult a víztorony története. Júniusban a rossz illesztések miatt lepte el a víz a színház pincéit és a gépház alsó helyiségeit. Ha nem sikerült volna időben elzárni az egyik csövet, a technológiai iparmúzeum palotája és néhány körúti ház is összeomolhatott volna. Viszonylag hamar sikerült visszaállítani a közlekedést is.

A gazdasági épület és a víztorony Forrás: Wikipedia / Fortepan.hu / Budapest Főváros Levéltára

A második csőrepedés augusztusban ismét elengedett a cső ólomragasztéka ugyanott, a József körút és a Népszínház utca kereszteződésénél, és 5-6 méter széles sugárban zúdult fel a víz a föld alól, újra nyakon öntve a bámészkodókat, de alámosta a villamossínek alatti földet is. A korabeli sajtó szerint „mint rendesen, most is legkésőbb a hatóság emberei érkeztek”. A szórakozó bámészkodó tömeg pedig a közeli Hazám kávéháznak is új nevet adtak: Kávéház a zuhataghoz.

Budapesti Hírlap, 1895. augusztus 22.

A Csokonai u. 3. alatti épületet 1894-ben kezdték el felhúzni, ezt megelőzően gőzfavágó- és tűzifatelep működött itt. Az ingatlan egyébként csere útján került a Népszínházhoz 1895-ben. A József körút 4-ben voltak a korábbi díszletraktárok, de elcserélték Rémi Róberttel, aki itt nyitotta meg hoteljét, akkor Rémi Szálló néven, ami később a Nemzeti Szálló nevet kapta. Mivel a torony nem közvetlenül az egykoron a Blahán állt színház mellett épült, hanem a körút túloldalán, így a víz átvezetését a föld alatt kellett megoldani. A cserénél Rémire hárult a feladat, hogy építtessen egy ilyen földalatti átjárót, ami 1,6 méter magas és 90 cm széles volt. Ez az alagút állítólag a II. világháború alatt és 1956 után is menedékül szolgált üldözötteknek, de a metróépítés idején eltömítették a járatot, ma már nincsen meg.

Blaha Lujza tér, metróépítés. 1965-ben, háttérben a víztorony csúcsával. Forrás: Fortepan.hu / UVATERV

Az 1908-ben Nemzeti Színházzá avanzsált Népszínházat 1965-ban robbantották fel a Blahán, de még húsz éven át működött a Csokonai utcai épületben az asztalos-, varró- és szobrászműhelyek a Színházak Központi Műtermei Vállalat tulajdonában. 1986-ban vásárolta meg az épületet a Hungarotex Textilkülkereskedelmi Vállalat, Mihaleczky Gábort és Pintér Ágnest bízták meg a régi víztorony átalakításával. Ezután cseréték le a vakablakokat is, és a tartály helyére egy reprezentatív tárgyalótermet építettek mintegy 40 nm-en. Ekkor épült a négyszemélyes kör alapú lift is, ami az ötödik szintig vezet fel 38 méter magasra, ezt állítólag régen egy IFA ablaktörlő mechanikája hajtotta. Az egész épület utcai és udvari homlokzatát is felújították, és a hiányokat is pótolták, ólomüveges ablakokban gyönyörködhetünk ma is. Pár évtizede a Kopint-Datorg Kft. irodái és tárgyalói vannak itt, évente néhány alkalommal megnyitják a nagyközönség számára is. A panoráma pazar, nagyon jól rálátni a budai várra, a Bazilikára, a Gellérthegyre vagy éppen a közeli New York kávéházra.

Szöveg: Pálinkás János; Fotók: Fortepan, Arcanum Digitális Tudománytár és Huszár Boglárka

Régebbi fotókat az épületről és a kilátásról a Viztorony.hu oldalon és a Lásd Budapestet blogon lehet még találni.