Június elején találkoztunk először a Rákóczi téren, a Rév8 Ötletcsarnok pályázaton beválogatott ötletének megvalósításán, a Rákóczi tavi motorcsónakversenyen.

Ott egy élénk fiatal srác jelent meg biciklivel, sürgött-forgott, alig tudtuk néhány szóra elkapni szervezkedés közben. Megemlítette, hogy papírsárkányozik is, sőt légi fotókat készít sárkányról, s már meg is beszéltük, hogy ismét találkozni fogunk. A Feneketlen tó melletti kicsi Kornél kávézóba hívott el, mert ott le tudunk ülni rövid időre munka közben is: ő viszi az üzletet.

Régi-fotós

Nem hivatásos fotós, de „megszállottan fotózok, az a mámor”, mondja. Mutat mindjárt egy másik csarnoknegyedi pályázatot, Tűzfalon túl, azon is indul majd néhány képpel. Nemcsak digitális géppel fotóz, hanem a régi analóg technikával is.

Olyannyira érdekli ez, hogy néhány éve, már jócskán felnőtt fejjel – 44 éves, derül ki, megtévesztően fiatalos – elvégezte emiatt a Práter utcai kézműves iskola fotográfus-képzését is. És máris beiratkozott egy másik fotósiskolába is, mert a „művészeti szempontokat még nem sikerült eléggé elsajátítani, szükségesnek láttam, hogy továbbtanuljak”. A Práter olyan erős alapokat adott, hogy a szintén nagy múltú Szellemkép Szabadiskolát mindjárt ösztöndíjasként kezdhette el.

Nem véletlenül tanulta ki az analóg fotózást, nagyon szeret filmre fényképezni, sőt fekete-fehérre, a képeket természetesen saját maga dolgozza ki. Egy 1938-as Leica IIIa gépet használ, ami alig nyolc évvel a 35 mm-es kisfilm bevezetése után jelent meg. Ennek szovjet klónját, a Zorkij 3-at ismerhetik jobban a magyarok, jegyzi meg, ami az 1950-es években hadi elégtételként Harkivba telepített német gépekkel és a „kölcsönzött” német technológia alapján készült. „De van régi boxgépem is, azzal is lehet jó képeket készíteni.”

A kávézóban is jelen van a régi fotózás. A presszógép feletti polcon öreg kétaknás gép, a kis belső szobában zoetróp, ami a mozi elődje, ezt Ötvös Enikő készítette.

A legújabb fotós projektje ős-analóg, „a teljes őrület”. Leemeli a kávégép feletti öreg Ljubitelt, s mutatja, azért vágott bele üveglapot, mert nem filmre fognak fotografálni, hanem nedves kollódiumos eljárással, ami az 1850-es évek technológiája. „Ma készítjük el a barátaimmal az első próbaöntéseket, és exponálunk is párat, még csak földről.” (Megtudtuk azóta: sikerrel járt a kísérlet.)

Türelmes légi fotós

A Ljubitel ugyanis nem a földön fog szolgálatot teljesíteni, hanem sárkány viszi a magasba. Még finomítanak a rendszeren, lehet, hogy lencsét is cserélnek, „az a cél, hogy egy hét múlva Nógrádban a Fotófalun már nedves kollódiumos légi fotók készüljenek. Ez nem lesz egyszerű, mert a saját készítésű fényérzékeny lemez mindössze 1/4 ISO-s (a hagyományos napfényfilm is már 100 ISO érzékenységű), az exponáláshoz teljes napfényben is legalább fél másodpercre van szükség. A melegben csak nyolc percük lesz mindenre, mert gyorsan kiszárad a nedves fotólemez, és azonnal elő is kell hívni.

Istvánnak nemcsak a fotó, hanem a papírsárkány is szenvedélye. „Életemben építettem már vagy kétezer sárkányt, közel százötven fajtát, ebből ezret gyerekekkel készítettem, varrtam mondjuk nyolcszázat megrendelésre, magamnak is készítettem legalább százat, és sokat kísérleteztem fával, papírral, bambusszal, tyvekkel (műanyaggal impregnált papírféleség).

Józsefvárosban 12 helyszínről vannak légi fotói. Akárhol nem lehet felengedni a papírsárkányt, egy szűk utcában felesleges kockázatvállalás lenne: a negyedkilós fényképezőgép mellett a forgató mechanizmust és a távirányító berendezést is tartania kell a sárkánynak, ami együtt közel egy kilogramm. Legtöbbször egy kis gépet használ, és rádiós távirányítóval vezérli – innen a kapcsolat a szintén távirányítós motorcsónakok versenyével. „Hogy jó-e a beállítás, csak a térlátásomra tudok alapozni, de az nagyon erős. Amikor megbillentem a levegőben a készüléket, a rajta levő fényvisszaverő jelzések villanásából látom, hogy merre kell forgatnom.”

Először mindig a sárkányt engedik föl. Amikor eléri a nagyjából ötvenméteres magasságot, az ottani erősebb szél már határozottan tartja, és rá lehet akasztani a kamerarendszert, könnyedén megtartja. A sárkányozáshoz nem kell futkározni, ahogy a gyerekkönyvek rajzain látjuk, amikor elkapja a szél, viszi magával, csak tudni kell a módját a feljuttatásnak.

„A sárkányos fotózás szépsége, hogy ki kell várni a pillanatot. 12-13 éve csinálom, egyre alkalmasabbak az eszközeim, hogy a legszörnyűbb körülmények között is sikerrel járjak, de

a józsefvárosi Horváth Mihály tér az egyik legnehezebb helyszín volt Budapesten.

Ehhez külön sárkányt kellett varrnom, mert nagyon rövid a felszállóhely, hirtelen kell emelkednie a sárkánynak. Turbulens a szél a téren a házak között, ha az első 30 métert sikerül átlépnem, onnantól kezdve van jó szél, de túl erős. Végül megtaláltam a megfelelő helyet, de négy évet vártam rá, négy éven keresztül próbálkoztam.”

Néha egy vezeték áthelyezése segít csak. A Bakáts térre öt évig járt ki, amikor a templomot renoválták. Legalább harmincszor volt ott, és amikor végre eltüntették a légkábeleket, akkor nyert plusz 20 méter felszállóhelyet, és sikerült végre megcsinálnia a képet. Ezért nincs képe a felújítás előtti állapotról, pedig milyen jó lenne egy „ilyen volt, ilyen lett” páros. Drónnal lehetett volna ilyen képet készíteni, mondom, de elneveti magát, ő erre sosem vetemedne.

„Azért csodálatos a papírsárkányos légi fotográfia, mert segít feltárni a város szerkezetét. Olyan nézőpontból mutatja meg az épületeket, ahogy a tervező fejében megszületett valaha, ám a keskeny utcák elrejtik ezeket a csodákat.”

Jól fizető munkát hagyott ott

Telefonja sincs, legalábbis nem használja, igaz Facebookon keresztül tudtunk kommunikálni. Bár valóban elkötelezettje a fenntartható életmódnak, ennek mégis más oka van. Huszonkét évesen volt ugyan egy ideig biciklis futár, a kávézóban pedig csak egy éve dolgozik, ezt láthatóan szereti, otthonossá teszi a helyet, a kapcsolatépítésben is hasznosnak érzi.

Felsővezetői állást hagyott ott egy éve,

nagy műemléki projektek fával kapcsolatos részének volt a felelőse. Sopronban végzett a faipari egyetemen, asztalosmester lett, de dolgozott lakberendezőként, és most már okleveles fotográfus is. „Nagyon felkészült vagyok ebben a speciális faműves szakmában, az utolsó helyemen ötéves késésben levő projektet fejeztünk be 13 hónap alatt, miközben 21 ezer régi faelemet kellett a semmiből rekonstruálni. Lelkileg azonban ez végtelenül megterhelő, muszáj volt abbahagynom.”

Nagyságrendi különbség van a mostani és akkori jövedelme között, „de a feleségem a végén már könyörgött, hogy hagyjam ott, mert heti hét napot, napi 16 órát dolgoztam”, és akkor több telefon is lapult egyszerre a zsebében. Úgy tűnik, nem is ennek a kornak az embere, az igazi világa talán a XIX. század vagy XX. század elejének alkotó korszaka lenne, amikor a nedves fotólemezt is feltalálták, és iparosok, mérnökök, ezermester tanárok és szerzetesek találtak ki világraszóló dolgokat, de még viszonylag lassú volt az élet.

Nincsen autóm, mert úgy döntöttem, nincs rá szükségem, ha kellene, bérlek majd. Biciklivel járok, és ha cipelnem kell, van cargo kerékpárom is, azzal járok bevásárolni, egy mázsát elbír. Bárhol meg tudok állni, szabadságot ad.” Mint mondja, őt is mérnöki gondolkodás jellemzi, mint számos mérnök rokonát, innen a térlátás, a műszaki megoldókészség, az anyagok és eszközök ismerete, mert a sárkányozáshoz kell tudni esztergálni, 3D-ben nyomtatni, varrni, elektronikát készíteni is.

A műhelye nagyrészt a Tavaszmező utcai lakásban van, ahol már hét éve élnek, szintén sokoldalú aranyműves, dizájner és tipográfus felesége is otthon dolgozik. A VI. kerületből jöttek át cserével egy nagyobb lakásba. Szerinte itt sokkal barátságosabb a légkör, a házközösség nagyon jó, és biciklisként „közlekedésileg fantasztikus”. Ami zavaró, az a hotelekbe éjszaka hazatérő turisták éjjeli zajongása.

A sárkányozás, ha nem is megélhetés, azon a fokon, ahogy ő műveli, sok különleges lehetőséget hoz. Eljár a nemzetközi papírsárkány (kite) fesztiválokra, és ő a nemzetközi papírsárkányos légi fotó közösség vezetője is. „Most jöttünk haza Szlovéniából, nemsokára megyek Montenegróba, Ausztriába és Indiába.” Turisztikai hivatalok, minisztériumok hívják meg őket, mert a fesztiválokon készített légi fotóiknak fontos idegenfogalmi reklámértéke van.

Nyitókép: Komjáthy István a sárkányon utazó felszerelést mutatja. Fotó: Bányay Géza