Nem ment a levesbe

2022. július 27.

Szomorúak voltak, hogy bezár a kedvenc levesezőjük, ezért inkább átvették a vállalkozást

A Vámház körút 14. szám alatt, kerületünk közvetlen szomszédságában működő LEVES. névre hallgató leves-szendvics bár évekig volt egyetemisták és közelben dolgozók kedvence. Áprilisban bezártak, és ez nem hagyta nyugodni Stefant és párját: megkeresték a tulajdonosokat, hogy folytatnák a közel 10 év alatt felépített vállalkozást. És újra megnyílt a LEVES.

Áprilisban a tulajdonosok kiírták a Facebook-oldalra, hogy sajnos ezen a napon adnak ki utoljára leveseket, mert mostantól a másik üzletükre, a Kálvin téri PASTA.-ra szeretnének koncentrálni. Hozzátették, hogy „ugyanitt bejáratott levesező átadó”.

Új tulaj, bevált receptek

Mladenovic Stefan és felesége, Ladányi Nikolett gondoltak egyet: ráírtak a tulajra, és kifejezték, hogy mennyire szomorúak a bezárás miatt. Végül az sült ki a beszélgetésből, hogy Stefanék mindenestől átvették a vállalkozást. Ehhez júniusban elkezdtek csapattagokat keresni, majd július közepén meg is nyitottak.

Nem titkolják, hogy új vezetéssel működik tovább a LEVES., ugyanakkor folytatják a hagyományt: az előző tulajdonos által átadott, bejáratott recepteket begyakorolták. De készülnek újításokkal is. A menü, akárcsak korábban, hetente változik, minden héten igyekeznek egy szezonális gyümölcslevest kínálni, egy-két vega és vegán opciót, illetve egy-két húsos verziót is. Emellett heti háromféle szendvicset kínálnak, melyek közül az egyik vega (de nem vegán), illetve egyféle desszertet, ezen a héten épp vaníliás gyümölcsös tejberizst.

Felkészülés közepes ideig tartó sorban állásra

Mi is kipróbáltuk a leveseket, a gyümölcsleves finom volt, de valami feltétet még elbírt volna, a fokhagymás krumplilevessel többen is elégedettek voltunk. Nekem volt szerencsém megkóstolni a Vaffanapoli névre hallgató vega szendvicset, kollégámnak már nem jutott, 13 óra után az utolsó két megmaradt Toldi szendvicsekért folyt a küzdelem az üzletben. (Valahogy lehetne jelezni, ha már az egyik szendvicsből nem maradt aznapra, ne álljon az ember potyára sorban.)

Jelenleg 11‒15 óráig vannak nyitva hétköznapokon, de fél kettő körülre a levesek és a szendvicsek is erősen megfogyatkoznak. Erről is kérdeztük az új tulajt, tudnak a problémáról, igyekeznek folyamatosan bővíteni a kínált mennyiséget. 

Nagyjából negyedórát kellett várnunk a kiszolgálásra, ez nem tűnik extrémnek, de nem is ideális, főleg annak tükrében, hogy iskolai szünet van, ősztől az egyetemisták biztosan megrohamozzák a LEVES.-t. A várakozáshoz valószínűleg hozzá kell szoknunk, nem volt ez másképp az előző vezetőség alatt se ‒ az üzlet előtt szinte mindig kígyózó sor állt, a népszerű dolgokért meg kell küzdeni Budapesten. 

Előrendelés, új receptek

A várakozási idő csökkentésére kitaláltak egy rendszert, de ezt csak ősztől terveznek bevezetni: nyitvatartási idő előtt és után, tehát reggel 9‒11-ig, és 16 óra utánra elő lehet majd rendelni a leveseket, és elvinni őket munkahelyi ebédnek vagy vacsorára. Emellett kiszállítást is terveznek üzemeltetni, szintén ugyanezekben az idősávokban.

Sőt, idővel szeretnének majd saját recepteket, új ötleteket is behozni, hosszú távon pedig újabb LEVES. üzletekkel bővülnének, bár ez egy éven belül biztosan nem történik még meg.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.