Suki Andrást már háromszor is említettem e lap hasábjain megjelent írásaimban, s ha már ennyiszer szóba került a neve, akkor végre lássuk azt is, ki is ő. Édesapja, id. Suki András, a 100 Tagú Cigányzenekar koncertmestere, édesanyja, Ökrös Éva pedig 18 éves koráig tanult zongorázni. A muzsikus cigány családokban hagyomány, hogy a prímás vonót tesz az újszülött fiú kezébe. Az a mondás járja, ha megszorítja a csecsemő a vonót, belőle is prímás lesz. Ha ez nem történik meg, akkor más hangszerre kell a figyelmét irányítani.
Andris szintén megkapta az apja vonóját, és jó erősen megszorította. (Jól működött a fogóreflexe.) Az édesapja el is kezdte a tanítását – az is hagyomány, hogy az apa az első tanító –, de hamar kiderült, a hagyomány ellenére a hegedű nem az ő hangszere. Nem erőltették, mert látták, sokkal inkább kezére áll az anyuka zongorájának billentyűje.
Ötévesen már a XIII. kerületi zeneiskola növendéke volt. Ettől kezdve megállíthatatlan volt, ami a zenei karrierjét illeti: a Konzervatórium, majd a Zeneakadémia jött, ahol művész-tanárként diplomázott. Angol nyelvvizsgát szerzett, de nem állt meg itt, németül tanult, azt követte a japán, majd a kínai, hogy amikor Kínába utazik, majd meg tudja értetni magát.
És nem csak a nyelvekkel volt jóban, érdeklődése széles körű, ezért nemzetközi tanulmányok szakra is beiratkozott a Zsigmond Király Főiskolára. Már akadémista korában Muzsika hangja címmel heti klasszikus zenei műsort szerkesztett és vezetett a Rádió C-ben. A diplomája megszerzése után tanítani kezdett Csepelen a Vienna Konservatorium Budapest nevű zeneművészeti tanárképző főiskolán, mellette a Rajkó-Talentum Zene- és Táncművészeti Szakiskolában 6–20 év közötti, elsősorban cigány diákokkal foglalkozott.
És ezzel még mindig nincs vége. 2003-ban a Magyar Rádió bemondó-műsorvezetői tanfolyamán, előtte pedig újságíróképzésen vett részt a TIT szervezésében. 1998-ban egy weboldalkészítő versenyen ért el olyan helyezést, aminek köszönhetően a budapesti Számítástechnikai Kiállítás és Vásáron terjesztették a munkáját.
Jelenleg az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium igazgatóhelyettese és egyben klasszikus zongoratanára, mellette tanít a Zeneakadémián is. Letette a közoktatási vezető és pedagógus-szakvizsgát 2020-ban, idén májusban már kutatótanárnak nevezték ki, témája a digitális zeneoktatás. A Rádió Dikh indulása óta ismét mikrofonhoz jutott, keddenként hallható a műsora.
Ez a még mindig csak 41 éves fiatalember egész életét a tanulásnak és a munkának szentelte, kiváló példaképe lehet a cigány fiataloknak.
És itt kanyarodhatunk vissza a címbéli cigánytelephez. Andris szülei innen származtak el, az ő szüleik és azok szülei, az ott élő rokonok alakították ki azt a szellemiséget, ami Andrisban, s a korban hozzá közelálló rokonaiban fellelhető: az iskolázottság, a tanulás és a munka iránti szinte megszállott elköteleződést.
Andris ükapja az I. világháborúban besorozott katonaként az elsők között halt hősi halált Szerbiában 1914. december 2-án. A történelemkönyvek nem említik, hogy a cigány férfiakat ugyanúgy besorozták, mint mindenkit, és számosan haltak meg e hazáért, akárcsak a többi magyar ember.
Az özvegynek kellett eltartania a félárvákat. Tőle indult az elszántság, hogy a gyermekeinek jobb sors jusson. S bár a Horthy-érában rendszeresen jártak csendőrök kíséretében Csisznyikóba fertőtleníteni az ott élőket, ezzel csak megnövekedett bennük az elszántság: csak azért is megmutatjuk, hogy többre visszük! (A megalázó fertőtlenítési gyakorlatot szívszorítóan örökítette meg Farkas Kálmán író, újságíró a Csisznyikói cserepek című önéletrajzi elbeszélés-gyűjteményében.)
Többre is vitték. Ebben a nagy családban volt orgonaépítő mester, agrármérnök és tsz-elnök, voltak tanárok, iskolaigazgatók, költők, írók, van számos jogász és egy csomó neves zeneművész, képzőművész is. Andris szülei azért szereztek diplomát, hogy a gyereküknek ne legyen kínos a tanárai és diáktársai előtt, hogy nekik csak érettségijük van. Ha minden cigány családban ez lenne az új hagyomány, mennyivel előrébb tarthatnánk!
