Hanna örök

Színház? Irodalmi est? Koncert? Szertartás? Ez mind együtt a Sabbathsong Klezmer Band estje Szenes Hanna életéről.

Ők zenés játéknak nevezik a közel tíz éve formálódó előadást, amit Garai Róberttel együtt adnak elő. Élő játék keveredik a filmes háttérrel izgalmasan, a fő szerepeket az együttes tagjai, Bódi Mónika (Hanna), Masa Anita (édesanya) és Masa Tamás (magyar tiszt) játsszák, akik zenélnek, énekelnek is nagyszerűen.

Képzett előadóművészek, de nem kifejezetten gyakorlott színészek. Ez lehet az oka az előadás egyetlen kifogásolható elemének: szövegüket néha túl teátrálisan mondják, néha feleslegesen megnyomnak hangsúlytalan szavakat. Hallunk ilyesmit „rendes” színházban is, de itt ezt kontrasztossá a legjobb magyar színészi iskolát képviselő Garai Róbert jelenléte teszi, aki szerepe szerint szemlélője az eseményeknek, felvezeti a darabot, összeköt részeket és Hanna verseit is mondja, visszafogottan, túlzásoktól mentes játékkal, de erős érzelmi hatással.

Ő kipát visel, és a darab végén hétágú gyertyát gyújt Hanna emlékére, ez a gesztus végképp bevonja a nézőket is Hanna és a zsidóság életébe. (Szenes Hannáról a 2021. évi 12-es számunkban írtunk.) Hanna Szentkirályi György által megzenésített versei, klezmer dalok és korabeli slágerek élőben előadott füzére kapcsolja olyan egységbe a prózai részeket, mintha filmet látnánk, és a végén elmondhatjuk, megismertük, megszerettük és elgyászoltuk ezt a 23 évesen kivégzett csodálatos fiatal pesti költőlányt és embermentő katonát.

• Percek tánca, zenés játék Szenes Hannáról
• Sabbathsong Klezmer Band és Garai Róbert
• 4,5/5

–bg–

Zen a füleimnek

Milyen jó, hogy a fiatalon egy japán utcai bandához csapódó Ishi Hideaki hamar rádöbbent, hogy jobb, ha távol marad a jakuzától és egy 83-as hip-hop film hatására inkább DJ-zni kezd!

Különben szegényebb lenne a világ egy DJ Krush-sal, akivé Hideaki vált, és 30 évnyi szólókarrier után hatvanévesen is képes elkápráztatni a közönségét – ahogy tette most is Budapesten. Az általa művelt instrumentális hip-hop, absztrakt hip-hop, trip-hop irányzatok ma már nem feltétlenül az igazán fiatalokat vonzzák, de hálás közönsége mindig megtölti a koncerttermeket. Így a japán mester zenéjének ritmusára illeszkedő fejbólogatástól rendesen ringott is a hajó a Dunán.

DJ Krush külön kategória a műfajban, hozzá tényleg kevesen érnek fel. Lehet, hogy van, aki jobban szkreccsel, van, aki jobban táncoltatja meg a népeket, de ez a zenszerű szerény profizmus, amit ő képvisel, egyedülálló.

A mostani európai turnét úgy hirdették, hogy talán az utolsó ilyen, de nem ezért volt telt házas a buli: Krush-t mindig meg kell nézni, ha felénk jár, mert sosem okoz csalódást. Ezúttal ugyan elmaradt a ráadás – amit a korábbi fellépésein szokatlanul műfajidegen Queen- és John Lennon-dalokkal tűzdelt meg többször is –, bár hosszú percekig tapsolta vissza a közönség. De a bulit be kellett fejezni, mert utána egy másik legenda fellépését kellett előkészíteni: 11 után ugyanis a drum ’n’ bass szcénáé volt a terep, LTJ Bukemmel a főszerepben.

• DJ Krush
• A38
• 4/5

-juan-

„A fertő, amely a semmit cseréli le”

A „hétköznapi apokalipszisek” (KKG) megéneklése oly haszonokkal kecsegtet, mint az elhallgatás helyetti kibeszélés mentén történő majdani helyzetmegoldás, hogy mást ne mondjunk, de ilyen szándékot nem róhatunk fel a műnek.

Elsőkönyves írónk a belpesti élet sötétebb oldalain barangol, kizárólag. Nem baj az, a helyzet rossz, el vagyunk itten Pesten idegenedve még magunktól is, agressziók fojtódnak csak egyre el, de masszív önutálatunk dacára sem felejtkezünk el önös, kisszerű érdekeinkről.

Nincsenek pozitív hősök, a nihil teljes. Az író alteregója fut pillanatnyi, felszínes vágyai után random helyzeteken át, kocsmákban, dohos Pál utcai lakásokban járunk, szereplőink alkohollal bőven átitatva, bolyongunk, sodródunk a hol igen, hol nem bekövetkező coitusok között. Nem tudjuk, mi a szándék, az „öncélú” jelző ötlik fel a sehová nem vezető szenvedéstörténetek olvastán.

Mint ahogy az is kérdés, hogy az egyértelműen önéletrajzi könyvben mi célt szolgál az egyes szám első személyű cigányozás. Hogy mi egy ilyen nemzet vagyunk? A béközép tagjaként való tetszelgés, a rasszista önminősítés épp a közeg – és korunk – kritikája volna? Passz. KKG tud írni, de kellemetlen olvasni.

• Kecöli K. Gergő: Könnyű álmok utcája
• Kalligram, 2022
• 2,5/5

_BJ_