Megjelent Budapest utcáin a Whoosh e-roller

2023. március 06.

Új e-roller cég jelent meg Józsefvárosban is

A Lime, a Bird és a Tier után új elektromos roller tette be a lábát a főváros utcáira: a Whoosh. Mi vagyunk a cég 10. európai nagyvárosa, ahol megjelennek rollereikkel.

Honlapjuk magasztos szavakkal győzköd minket arról, hogy a Whoosh a környezet érdekében szeretne könnyíteni a városlakók életén, és a 10 perces séta, illetve a 10 km-es biciklizés közti távokra nyújtanak élhető, gyors, kényelmes és nem környezetkárosító megoldást.

„Hisszük, hogy minden közösség megérdemli az intelligens, megfizethető mobilitást” – írják.

Meg ezt is:

„Célunk, hogy csökkentsük a környezetszennyezést, és a jövő generációinak tisztább és egészségesebb bolygót hagyjunk hátra.”

Sokat ígérő, szép szavak, de azt ugye tudjuk, hogy az elektromos járművek gyártásának jóval nagyobb a karbonlábnyoma, mint a benzineseké, emellett az akkumulátor készítéséhez lítiumot is kell bányászni ugyanolyan módon, ahogy a kőolajat termelik ki. Tehát lehet, hogy az e-járművek javítják a város mikroklímáját, és kisebb szmogot eredményeznek, de a lítiumakkumulátoros eszközök karbonlábnyomát és hosszú távú környezeti hatását igencsak nehéz mérni, kiszámolni.

A Whoosh rollerei, akárcsak a többi, a már minden kerületben kiépített rollerparkolókat, azaz mikromobilitási pontokat használják,így a kezdetektől kizárják az utcán való széthagyás lehetőségét. Józsefvárosban már több helyen találkoztunk a járműveikkel. Egyelőre a pesti belvárost vette be a cég, az V.-VI.-VII.-VIII.-IX.-XIII. kerületek belsőbb részei használhatók a rollerekkel.

Magát az alkalmazást egyszerű kezelni, egy roller feloldása 150 forintba kerül, utazni vele pedig 50 forint percenként. Ez a többi rollercéghez képest olcsóbb, valószínűleg bevezető ár. A honlapjuk szerint bérletet is lehet venni, mellyel a feloldás olcsóbb lehet, emellett napi bérlésre is adnak lehetőséget.

Weboldaluk nemcsak a cég filozófiáját mutatja be, hanem rövid összefoglalót is tartalmaz a helyes rollerhasználatról, kérdéses közlekedési és parkolási szituációkról. Az összefoglaló végén tesztet lehet kitölteni, ha ez sikeres, bónusz jár érte. A tananyag meglehetősen rövid és felületes, a legalapvetőbb KRESZ-ismereteket sem tartalmazza, a tesztet pedig csak az nem tudja helyesen kitölteni, aki nem akarja, a tesztkérdések szájbarágósabbak, mint a nemzeti konzultációban. De legalább próbálkoznak tenni valamit a rollerbalesetek ellen.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.