Pénteken közleményt adott ki a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevében Iványi Gábor, az egyház elnöke. Ebben arról tudósít, hogy bár korábban a NAV engedélyezte a halasztást a köztartozásaik fizetése tekintetében, így nem indulnak végrehajtási eljárások, a Belügyminisztérium mégis visszatartott 130 millió forintot az egyház által működtetett intézmények finanszírozására szánt normatívákból. Tegyük hozzá, amikor erről beszámolt Iványi, április 30-ig kapott halasztást a Belügyminisztériumtól.
Hiába próbáltak tárgyalni a BM-mel – Pintér Sándor miniszterrel, valamint Maruzsa Zoltán és Fülöp Attila államtitkárokkal –, májusban a minisztérium elutasította azt a mentességet, hogy a köztartozásaik miatt levonjanak a folyósított pénzekből.
A törvényben meghatározott időpontig, június 9-ig a NAV döntése ellenére – miszerint nincs szükség a BM vezetőjének jóváhagyására, hogy pénzükhöz jussanak – mégsem kapta meg a MET a remélt összeget. A 130 milliós visszatartott pénz pedig azzal jár most, hogy financiális nehézségeik miatt
nem tudnak teljes fizetést adni a több mint ezer munkatársuknak, akik húszezres létszámú embernek segítenek, akik a társadalom legszegényebb rétegéhez tartoznak.
A MET, illetve az általuk működtetett Oltalom Karitatív Egyesület ezért továbbra is komoly anyagi gondokkal küszködik. Az elmúlt évben már több mint 800 millió forint normatíva elvonását szenvedték el, ennek ellenére eddig tudták fizetni a béreket.
Bár az egyház visszakapta a technikai számát, és végre ismét tudja fogadni az adózók személyi jövedelemadójának 1%-át, és rengetegen élnek is ezzel a lehetőséggel, még mindig küzdenek azért, hogy helyreállítsák a MET egyházi státuszát. Ezt ugyanis korábban elvonták, és azóta sem sikerült véglegesíteniük, hogy az egyházi törvény szerinti bejegyzett egyházként működjenek. Pedig a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla így döntött, de az ügyészség jogorvoslatért fordult a Kúriához, ami tovább lassítja az ügy elbírálását.
Azzal, hogy Iványiék miért kerültek ilyen nehéz helyzetbe, mi is többször foglalkoztunk. Tartozásaik úgy halmozódtak fel, hogy hosszú éveken át az állam ellehetetlenítette a MET egyházi működését, 2011-ben megvonta státuszukat, és sokáig csak egyesületként működhettek. Emiatt egyházi támogatásokat sem kaphattak, és ez nemcsak az 1%-os felajánlásokat jelenti, hanem a kiegészítő támogatásokat is. A MET a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, ami a javukra döntött, és az állam kénytelen volt kifizetni a korábbi tartozását Iványiék felé, de az elmúlt évek tartozásait még mindig nem kapták meg, és emiatt folyamatos fizetési problémákkal küzd a Dankó utcai központú szervezet.
Iványi Gábor elmondta, pert készülnek indítani a magyar állam ellen, hogy megtérítse nekik azt az összeget, melyet a technikai számuk jogtalan elvétele következményeként nem kaptak meg. Emiatt arra kérik híveiket és támogatóikat, nyilatkozzanak arról, hogy felajánlották volna az egyházi szja támogatásukat 2015 és 2020 között, de ezt nem tehették meg. Az alábbi linken tölthető ki a nyilatkozat.
Mind a MET, mind az Oltalom folytatja a munkáját – nyilatkozta Iványi –, mert intézményeikre szükség van, hiszen olyan rászoruló emberekért vállaltak felelősséget, akiknek a kezét nem engedhetik el.
Nyitókép: Takács Mária