Zene, tánc és kultúrák keveredése

2023. július 31.

Immár harmadszorra érkezik a kerület egyik legkülönlegesebb fesztiválja a Népszínház utcába

Két éve még gasztrofesztiválként hirdették, idén multikulturális jellegét hangsúlyozzák a szervezők a Népszínház utcába szervezett Kashmir Fesztiválnak. Bár az eddigi két évben voltak kisebb-nagyobb szervezési bakik, a belépés ingyenes, és egy látogatást mindenképp megér az augusztus 5–6-án esedékes zenés, táncos, különféle kulturális programokat és ételeket felvonultató színkavalkád.

Zahir Mehmood, a Népszínház utcai Kashmir étterem és Kashmir bazár, mosoda és fodrászat tulajdonosa két éve vette a fejébe, hogy minden évben egy hétvégére fesztivállá változtatja az utcát. Eleinte a gasztronómiai vonalra akart ráerősíteni, különféle népek konyháját felvonultatni, ez többé-kevésbé sikerült csak. Idén már nem hangsúlyozzák a fesztivál gasztro jellegét, egyelőre nem is hirdették meg a résztvevő éttermek névsorát, de maga a Kashmir étterem biztosan kínál majd különféle, utcán, koncerthallgatás közben elfogyasztható opciókat.

Képgaléria a tavalyi élményekről:

Idén augusztus 5-én és 6-án esedékes a fesztivál, mindkét nap figyelnek rá, hogy ne zavarják az utca lakóinak pihenését, így este 8-ig be is fejezik a zenés mulatságot. A koncertek, táncos programok 12-kor kezdődnek mindkét nap, kétszer 8 órás időtartam tehát, amit a Népszínház utca népének el kell viselnie. A közelben élők akár a saját ablakukból is élvezhetik a zenét, de a villamossal, busszal közlekedőknek nem kell aggódniuk: a színpadot a Népszínházra merőleges keresztutcák egyikére szokták állítani, hogy ne akadályozza a forgalmat. Az ételárusok, hennafestők és egyéb kiállítók a Népszínház utca járdáján sorakoznak majd.

A minifesztivál egyik főfellépője idén is, akárcsak tavaly, Mohamed Fatima, mindkét nap ad egy-egy koncertet. A művésznő Muhammed Fatimaként szerepel a plakáton, de ettől még az egykori Fekete Vonat sztárjáról van szó.

Az eddigi két Kashmir Fesztivál kicsit kaotikusra, de azért kedvesre és igazán színesre sikeredett. Az első évben a területfoglalási engedély jött meg későn, tavaly már nem igazán derült ki, mi volt a probléma.

Egy biztos: ami a színpadon fog történni, mindenképpen szokatlan, új és érdekes lesz a legtöbbeknek, és remélhetőleg kilátogat majd a környék lakossága, így aki nyitott a különleges élményekre, nézzen ki a fesztiválra!

A részletes program itt található.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 25.
Mindketten elismert zenészek, évről évre fellépnek a Cigányzene Éjszakáján és a Cigány Zenészek Éjszakáján, ám a színpadon nem osztoznak: külön utakon járnak.
2026. szeptember 24.
Október 6-án emlékpadot avatnak Gerőcs László matematikatanár tiszteletére a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium előtt. Az országosan ismert pedagógus harminchét éven keresztül tanított a józsefvárosi iskolában.
2026. szeptember 24.
Több mint 2100 programmal rendezik meg szeptember 25-én és 26-án a Kutatók Éjszakáját. Józsefvárosban egyebek mellett múzeumi raktárakba lehet bejutni, életmentést lehet tanulni, drónokat lehet irányítani, és azt is ki lehet próbálni, milyen szinkrontolmácsként dolgozni. A programok ingyenesek, egy részük azonban előzetes regisztrációhoz kötött.

További cikkek

2026. szeptember 24.
Október 6-án emlékpadot avatnak Gerőcs László matematikatanár tiszteletére a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium előtt. Az országosan ismert pedagógus harminchét éven keresztül tanított a józsefvárosi iskolában.
2026. szeptember 24.
Még másfél hete is kánikula volt. Arról kérdeztük a józsefvárosiakat, hogy mit gondolnak a klímaberendezésekről úgy, hogy egyre forróbb nyarakat vagyunk kénytelenek átvészelni.
2026. szeptember 22.
Másfél éves lett a Lakótér, a Józsefvárosi Önkormányzat önkormányzati lakásbérlőket segítő szolgáltatása. Az elmúlt időszakban a Kálvária tér 21. szám alatt működő irodájukban információkkal, tanácsadással és különböző programokkal várták a bérlőket.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.