Kupakból csempe

2023. augusztus 14.

Összegyűjtötték a kupakokat a józsefvárosiak, amelyekből színes csempék lettek a Déri Miksa utca csőszházán

Már a Déri Miksa utca megnyitásakor bemutatták azokat a különleges öko-csempéket, amiket a Műszaki Egyetemen fejlesztettek ki. A termék végre elkészült, s mindjárt fel is került a csőszház falára.

Múlt év novemberében adták át az új Déri Miksa utcát igazi népünnepély keretében.

A helyiek nemcsak ünnepeltek, de a tervezési folyamatban is részt vettek, sőt a helyszínen tesztelték, hogy az elképzelések megvalósíthatók-e.

A közösségi tervezés sarkalatos pontja a csősz alkalmazása és a csőszház létesítése. A szép kis faház megépült, még egy akadálymentes vécé is van benne, és kezdettől úgy tervezték, hogy a falait színes burkolólapok fogják borítani.

A 2022. november 12-i megnyitón Alföldi György mutatta be azt az újrahasznosított anyagot, amiből a csempéket elkészíteni szándékozták. Alföldi a kezdetektől, a 2000-es évek elejétől, a Magdolna- és Corvinnegyed megújulásától kezdve részese volt Józsefváros megújulásának a Rév8 vezetőjeként, a Déri utca megnyitóján pedig már a Műszaki Egyetem urbanisztikai tanszékét képviselte (az Építészmérnöki Kar dékánja), ahol a csőszház és a hozzá kapcsolt pergola terveit is készítették a hallgatókkal együtt.

A tanszéken fejlesztették ki PET-palackok kupakjaiból azokat a környezetálló színes burkolólapokat is, amikkel most – amikor lezárult a fejlesztés, és gyárthatók lettek a lapok – ígéretüknek megfelelően beborították a házacska falait.

A fejleményről a Józsefvárosi Önkormányzat zöldhíreinek és klímaprojektjeinek Facebook-oldala, a Nyolckert is beszámolt, ahol azt is megírták, hogy a kupakokat a józsefvárosiak gyűjtötték össze a projekt részére.

Fotó: Huszár Boglárka és Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.