A kiállítótérbe lépve egy nagy, Erdős Kamillt ábrázoló fotóval találjuk szembe magunkat. Kezdetnek nem rossz, találkozás egy fiatalemberrel. Én Bari Károly Tűzpiros kígyócska című, cigány népdalokat összeválogató kötetében találkoztam először Erdős Kamill nevével. A tárlat nagyon jól egyensúlyoz a tárgyilagosság és a személyesség között, hogy egyfelől megismerhetővé válhasson egy korszak, másfelől élményként raktározódjon el a tudatunkban.
Olyan személyes tárgyak lettek például kiállítva, mint Erdős kalapja és botja, amellyel járta a cigányok lakta vidékeket, és amely eszközök szinte névjegyévé lettek. Általa készített, cigány embereket ábrázoló fotók segítik a látogatót abban, hogy elmélyüljön az Erdős feltárta/kutatta/értelmezte miliőben. Egy-egy életképet ábrázoló fotó azt a benyomást kelti, hogy komoly rátermettség kellett a zárt közösség bizalmának elnyeréséhez.
Fontos információkra tehetünk szert itt. Félreértések tisztázódhatnak, például a cigány csoportok „kóbor”, „lókupec”, „zenész”, „kolompár” fogalmakba gyömöszölése teljes egészében nem fedte le a komplex, magyarországi cigányság jelentette csoportot. Erdős hatalmas érdeme, hogy minden korábbi kutatásnál tovább ment, és nyelvészeti, kulturális, etnikai szempontok alapján értelmezte a cigányság alkotta rendszert.
Erdős Kamill alakjából, személyiségéből határozott, a humort kedvelő kutató bontakozik ki. A kiállítás anyagából megtudhatjuk, hogy
nyáron bajuszt hordott,
fejére zöld szalagos kalapot öltött, hol lengyel cigány grófnak, hol felvidéki félcigánynak adva ki magát.
Ezeken felül hitték őt lókupecnek, teknővájó cigánynak, zsebtolvajnak és ejtőernyős angol kémnek is. Bejáratos volt minden cigánytelepre, tudta, hogyan kell köszönni, énekelni, nem esett nehezére a pálinkaivás, a sündisznó elkészítése. De nem volt könnyű élete. A Ludovika Akadémián végzett Erdős a katonai szolgálata teljesítésekor hadifogságba került, tüdőbajjal érkezett haza, haláláig folyamatos orvosi kezelés alatt állt. A cigány nyelv kárpáti nyelvjárását Bárányi Dezső prímás segítségével Budakeszin, az oláh cigány nyelvjárást Gyulán tette magáévá. Szorgalmas volt, szelleme lankadatlan, kíváncsisága és alázata hatalmas volt.
Életpályája arra enged következtetni, hogy a „szőke cigány” nagyon sokat utazott az országban (többek között megfordult Félegyházán, Tótkomlóson, Eleken), kutatószenvedélye nem ismert fáradtságot és akadályt. Elsőként 1953-ban, a Békés megyei Végegyházán járt cigánytelepen. A helyiek azt hitték, hogyha a botján megnyomja az ezüstgombot, az ejtőernyő kinyílik, és
ő úgy, ahogy van, elszáll.
Minden és mindenki érdekelte. Táncokat gyűjtött, baráti kapcsolatot ápolt sok cigány emberrel. Levelezett külföldi romológusokkal, megosztotta velük az eredményeit. Cigányból fordított dalokat, példaként említhető a Hitler-ballada (saját gyűjtése), amely a roma holokauszt, a porajmos fájdalmát jeleníti meg (itt olvasható el).
Közismert, ahogy a zsidókat, a cigányokat is módszeresen pusztították a második világháború alatt. A magyar csendőrök és német katonák együttesen elkövette bűntényeket sokáig homály fedte, a túlélők, az áldozatok hozzátartozói mélységesen hallgattak róla. Balladák, siratóénekek mondták el az elmondhatatlant. A helyszínen meghallgathatunk egy-egy siratóéneket. Aki többre kíváncsi, annak erősen ajánlott Varga Ágota Porajmos című dokumentumfilmje.
Értékes képek és a terepről beszerzett tárgyak alkották a kutató gyűjteményét, ezeken elgondolkodva fogalmazódott meg benne a cigány múzeum ötlete. Minisztériumnál próbálkozott, sikertelenül. Fájó, hogy a mai napig nincs a cigányságnak a kultúrája bemutatására szolgáló múzeuma.
És hogy honnan ered a kiállítás címeként választott Istennel talállak, testvérem! (Devlesa arakhavtu, phrala!) elnevezés? A cigányság körében elterjedt köszönési forma változata, Erdős előszeretettel használta.
A tárlaton végigmenve a látogató meggyőződhet, hogy a cigányságról kialakult, a politika (erőszakosan, szántszándékkal) kialakította sematikus felfogás egyoldalú, a valóságtól eltér.
A tárlat egy összetett, sokszínű, a be- és elfogadást megérdemlő kultúra, és egy rendkívüli, céltudatos személyiség megismerésére szólít fel a maga szerény eszközeivel. Ami még fontos: a kiállítás nagyon szép, a jelen és múlt, élők és holtak közt hidat verő gesztust tesz,
de erről most semmit nem írnék
– látogassa meg mindenki a kiállítást.
Fotók: Balogh Zoltán / MTI
