Varga Adrienn szüleinek egyetlen gyermeke, édesapja muzsikus, édesanyja vállalkozó volt női szabó mestervizsgával, a szakmájában szintén láthatatlan roma nő. Édesapja már rég nem él, édesanyja nyugdíjas. A kerületben anyai nagymamájával élnek hármasban. Adrienn gondozza idős hozzátartozóit, intézi ügyes-bajos dolgaikat: orvost, kórházat, egészségügyi kezelést, mindezt a munkája mellett – megbecsült munkatársa egy szerzői jogvédő irodának, végre a diplomájának megfelelő munkakörben. Mert volt idő, hogy még takarítónak sem vették fel. Úgy meséli, ránézett a főnök és azt mondta:
betelt az állás,
anélkül, hogy tudott volna róla bármit is.
A kirekesztést, a mindennapos megaláztatást Adrienn az általános iskolában tapasztalta meg először. És nemcsak az osztálytársai, hanem a pedagógusok részéről is. „Zuglóban éltünk, egyetlen roma voltam. Azt sem tudtam, miért kapok a fejemre. Szinte hallom, amint mondja a tanárnő, hogy
»nyissátok ki az ablakot, mert a Varga bebüdösített«.
Nem értettem, mert mindennap fürdetett anyám. Most ugyanazt a szégyent érzem, mint akkor.”
„Apám fehér bőrű, zöld szemű cigány volt. Amíg ő kísért iskolába, addig jó tanuló, nagyon okos, értelmes gyerek voltam. Miután külföldre ment muzsikálni, anyám kísért, fekete hajú, kreol bőrű nő. Rögtön lebuktam és buta lettem. Volt, hogy a félelemtől éjjel megint bepisiltem. Állandó migrénjeim voltak.”
Mivel szervi okot nem találtak, Adriennt gyerekpszichológus vizsgálta meg. Kiderült, a tünetek a mindennapos lelki és verbális – egyszer-kétszer fizikai – iskolai bántalmazás miatt alakultak ki. „Igazi egyke kislány voltam, aki nem szokta az ilyesmit, a cigány öntudatot sem nevelték belém addig. Utána már igen. Fontosnak tartották elmondani, hogy sem buta, sem büdös nem vagyok, »csak« cigány. Nem az én hibám, hanem a rasszistáké.
Így váltam öntudatos, büszke cigánnyá.
A rasszista nem roma társadalomnak köszönhetően.”
Elköltöztek, és a szülei beíratták karatézni. Megkérték az edzőt, úgy nevelje, hogy ki tudjon állni magáért. „Ki is álltam.
De a C betű ott volt a nevem mellett a naplóban.”
Nagyon rossz emlékei vannak az általános iskolából. „Viszont a roma öntudat páncélt és pajzsot adott.” Az iskola gyerekpszichológusa kisegítő iskolába akarta küldeni, de Adrienn édesanyja elvitte egy másik gyerekpszichológushoz, aki megmondta, hogy nem ott van a helye. „Cigány öntudat nélkül most nem lenne egyetemi diplomám egy alapszakon és egy szakirányon, hanem – beteljesítve a rasszista gádzsók minden sztereotípiáját –
itt állnék a kisegítőben szerzett nyolc osztállyal és várnám a segélyt.”
„Ez csak egy kis szelete annak, amit el kellett viselni tőlük. Felbosszant, ahogy eszembe jutnak ezek a dolgok… A Somogyi Béla utcai iskolában jártam felső tagozatra. Ott már több roma osztálytársam volt. Egyszer a kémiatanárnő kijelentette nekünk, hogy utálja a fajtánkat. Az irodalomtanár pedig azt, hogy
ti a Rákóczi térre mentek osztálykirándulásra.
Habiszti (a szó egyik értelmezése: úgy tartja, úgy gondolja) kurvák és stricik leszünk. Melyik gyerek az, aki ezek után szívesen megy iskolába, örömmel tanul? Nem csodálom, ha a cigány gyerekeknek rosszul sikerült a kompetenciatesztjük.” (Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter magyarázta a roma integráció problémáival a kiugróan rossz 2023-as iskolai kompetenciaeredményeket – a szerk.)
De akkor legyenek jól felszerelt iskolák, s legyenek színvak tanárok is, akik nem nézik a gyermekek származását, nem különböztetik meg őket hátrányosan. „A munkahelyeimen már nem tapasztaltam megkülönböztetést, egy-két fura megjegyzésen kívül.” De akadt olyan cégvezető, aki szinte elüldözte, „három hónap után felmondtam”.
Adriennek a küzdősport maradt a hobbija, most az MBC (Martial Blade Concepts) nevű harcművészetet favorizálja.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
