A Kulturális és Innovációs Minisztérium MTI-hez eljuttatott közleményéből derült ki, hogy az elbocsátás oka az, hogy L. Simon László olyan magatartást tanúsított, amely ellehetetlenítette a munkaviszonya fenntartását.
A miniszter szerint a főigazgató
„az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette”,
így szól a meglehetősen dodonai indoklás.
A kifogásolt magatartás az lehetett, hogy L. Simon László a múlt héten kijelentette, hogy bár a Nemzeti Múzeum a minisztérium törvényességi vizsgálata után elrendelte, hogy 18 év alattiak ne válthassanak jegyet a World Press Photo kiállításra, a gyakorlatban nem tudják az ellenőrzését garantálni, hogy fiatalkorúak ne lépjenek be, mivel nem kérhetik el a látogatók személyi igazolványát.
Ezt maga L. Simon László is megerősítette a Facebook-bejegyzésében. „Csák János miniszter ma reggel közölte velem, hogy felment a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójából, mert álláspontja szerint
szabotáltam a gyermekvédelmi törvényt.
A döntést tudomásul veszem, azonban elfogadni nem tudom azt.” L. Simon szerint szándékosan semmilyen törvényt nem sértett meg, amit a minisztérium levélben is megerősített neki. „A minisztériumi közleményben foglaltakkal ellentétben a fenntartó utasítását késlekedés nélkül és maradéktalanul betartottuk, a 18 év alatti korlátozást bevezettük, és erről a fenntartót azonnal értesítettük.
Négygyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni.”
Mi is beszámoltunk arról, hogy október 28-án Dúró Dóra LMBTQ-propagandának értelmezte Hannah Reyes Morales fülöp-szigeteki fotós Melegek idősotthona című díjnyertes alkotását, mely egy helyi idősotthon lakóit ábrázolja, ezért Csák János miniszterhez fordult, hogy a szerinte a gyermekvédelmi törvénnyel ellentétes helyzetet megszüntesse, ugyanis a kiállítást életkori korlátozás nélkül lehetett megtekinteni.
Erre Csák János azonnal reagált, és arra utasította az MNM főigazgatóját, hogy 18 éven aluliak ne nézhessék meg a World Press Photo kiállítást.
L. Simon László főigazgató jelezte, hogy nem kérhetnek el személyi igazolványt a látogatóktól, és bíznak a látogatók együttműködésében és szabálykövetésében, valamint képeket posztolt arról, hogy a hírverés következtében nagy népszerűségre szert tett – egyébként november 5-én véget ért – kiállításra érkezettek kígyóznak a sorok a múzeum előtt.
Dúró Dóra ezt nem vette jó néven, felháborította L. Simon viselkedése, aki
„nemhogy behúzná fülét-farkát, hanem még neki áll feljebb, mert a saját minisztere megzavarta LMBTQ-népszerűsítés közben”,
majd L. Simont a korábbi költészeti munkássága alapján aberrációhoz vonzódó embernek nevezi, aki a saját kormányán is gúnyolódik, amit Orbán Viktor nem szokott elnézni.
L. Simon Lászlónak nem ez az első kirúgása, 2016-ban Lázár János menesztette a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkári pozíciójából, mert szerinte nem végezte el a rá bízott feladatokat. A korábban parlamenti képviselőként is dolgozó L. Simon László 2021 áprilisában került a Magyar Nemzeti Múzeum élére.
L. Simon László idén márciusban a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg Semjén Zsolttól az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás központi magyar kiállítása kurátoraként.
Nyitóképünkön L. Simon László (b) és az őt menesztő Csák János (j) látható – Fotó: Mile Máté
