Top 8

2024. január 04.

Shakespeare, portás állás, presszókoncert – 2023 legjobb interjúi

Nem volt egyszerű kiválasztani a legjobb öt interjút 2023-ból, ezért a legjobb nyolc lett belőle – a néhai DJ Palotai az utolsó előtti interjúját adta lapunknak, de sztorizott nekünk Novák Ferenc Tata, megjártuk az alternatív zene bugyrait, betekintést nyerhettünk a roma lét nehézségeibe is, és még az autós közlekedésre is kitértünk.

A páratlan (rendező, író, pszichológus, élő lelkiismeret) Bódis Kriszta februárban a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó Van Helyed Alapítvány mellett új könyvéről is beszélt nekünk.

Kreszprofesszor, azaz Pető Attila autósiskolákat működtet a kerületben és népszerű YouTube-oldala is van – kiderült, volt-e már balesete és az is, milyen típushiba jellemzi a józsefvárosi vezetőket.

„Momés lány, momés lány” – a fiatalabbak körében töretlen népszerűségnek örvendő Csaknekedkislány zenekar két tagja megvallotta nekünk, melyek a kultikus józsefvárosi helyeik, miért szeretnek a kerületben élni, és miért érzik fontosnak, hogy társadalmi ügyek mellett álljanak ki.

Fóliának még híre-hamva sem volt, amikor Nyáry Krisztiánnal leültünk beszélgetni, így csak a klasszikusok cenzúrázására tértünk ki, de szó esett a híres irodalmi alkotók magánéletének kiteregetése kérdéséről is.

A Kálvária téri szegény roma családból a Közösségi Részvételi Irodába és még ki tudja, hova – ez Iváncsik Fanni útja, aki roma identitásról és a szegénység, a diszkrimináció ördögi köreiről is beszélt nekünk. Fanni később Szabad-díjat nyert a TASZ-tól.

Összetéveszthetetlen Palotai-stílusban beszélt nekünk DJ Palotai, és nem lettünk boldogabbak: hogyan távozott az országból közönségének jelentős része az elmúlt években, vagy mit jelent az infantilizálódás kulturálisan és politikai értelemben. Mégis, a most már poszthumusz interjú végén ironikusan annyit mondott: „nálam nem sok pozitívabb ember van, mert még mindig itt vagyok, és még mindig csinálom”.

Inkább festek hivatalnoknak, mint énekesnek, árulta el Ujj Zsuzsi dalköltő a külvilág visszajelzését, de arról is beszélt, miért vágyott portás állásra, hogy érzi magát Veszprémben (spoiler: nem jól), és hogy akár az is lehet, hogy Józsefvárosba költözik valamikor. Na meg, hogy mit üzen a fiataloknak (spoiler: szeressenek, zenéljenek).

Elsöprő, a nyomdafestéken is átütő lendülettel beszélt életéről a 92 éves Novák Ferenc Tata, kerületünk egyik új díszpolgára. Ideológiákon és szekértáborokon áttörő lendület ez, amelyből csak úgy sugárzik az élet. És persze az elképesztő történetek akár neves művészekkel, akár a kevésbé ismert zsidó hentessel az erdélyi, dühödt magyar rokonokon át a cigány osztálytárs apukájáig bezárólag.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.