Pikó András, Józsefváros polgármestere beszédét azzal kezdte, hogy a józsefvárosiak az elmúlt években erős közösséget alkottak, és most is ezt kell tenni, amikor több száz ember életét próbálja tönkretenni egy sunnyogva meghozott kormányzati szándék. Pikó András azt mondta, Sára Botond, Budapest főispánja, a Fidesz polgármesterjelöltje megjelent az egyik érintett házban és ígéretet tett a lakóknak, hogy az ingatlanok teljes piaci értékét megkapják. Pikó szerint felháborító, hogy ezzel kuncsorognak szavazatokért. „Nem tudjuk, mire a nagy sietség, amellyel hónapok alatt akarnak kisajátítani épületeket és életeket.”
Emlékeztetett rá, hogy a DIÓ2030 szociális városrehabilitációs programmal (aminek a megvalósítása már elkezdődött), az önkormányzat minőségi lakásokat, parkosított sétányt, játszótereket teremtene az említett városrészben. Valójában ezt akarják ellehetetleníteni. A polgármester szerint
a kormány és a pártja számára Józsefváros csak egy terepasztal,
ahol bármit megtehetnek. „Amit ma Józsefvárossal megtesznek vagy meg akarnak tenni, azt fogják megtenni máshol is, ha hagyjuk.”
„Pikó András és csapata az elmúlt években példát mutatott közszolgálatiságból” – mondta Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint a kormány a közszolgálatiság jegyében akar megfosztani otthonaiktól olyan embereket, akiknek egyébként is sokkal több támogatásra lenne szükségük. A főváros mindent megtesz, hogy megakadályozza a törvény elfogadását, és hogy több száz család lakhatása veszélybe kerüljön.
A tüntetésen felolvasták az egyik érintett ház lakójának levelét. Fodor Zsófia 23 éve lakik az egyik önkormányzati bérlakásban, januárban kapta meg bérleti szerződése meghosszabbítását újabb 10 évre, így nyugodt volt lakhatását illetően.
„Semmilyen más lehetőségem nincs biztos lakhatásra, mint ez az önkormányzati bérlemény.”
Az elkeseredett lakó már azon is gondolkodott, hogy ha nem kap cserelakást, akkor az autójában húzza meg magát és a munkahelyén fog tisztálkodni.
Jámbor András is hangot adott felháborodásának. Mint mondta a DIÓ2030 fejlesztési projekt már fut, például a Dugonics utca 11-nél jövő héten jár le a teljes elektronikai hálózat cseréjének közbeszerzése. Nehezményezte, hogy semmilyen tájékoztatást nem kapott sem ő mint a terület országgyűlési képviselője, sem az önkormányzat mint az ingatlanok tulajdonosa, sem az érintett lakók arról, hogy mi fog történni, holott törvény írja elő ilyen esetekben a társadalmi egyeztetést és a lakókkal való párbeszédet. Jámbor András arról is beszélt, milyen lépéseket kíván tenni: elsőként megpróbálja kideríteni, van-e Budapesten bérlakása az államnak, illetve szeretné látni az NKE-beruházás terveit.
Pikó András, Karácsony Gergely és Jámbor András még a megmozdulás előtt aláírtak egy megállapodást arról, hogy minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy megakadályozzák a törvénytervezet elfogadását. Az embereket pedig arra kérték, írják alá az ügyben indított petíciót (amin egyébként már 1100 aláírás szerepel), mert ez „nem csak pár száz ember ügye, mindenki ügye”.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf