Receptek

2024. június 03.

Itt a nagy bodzahajrá!

Utolsókat rúgja a bodzavirág, aki szörpöt szeretne befőzni, annak már nagyon kell sietnie, hogy a kellő mennyiséget összeszedje. De aki valami másra, különlegesebbre vágyik, annak mutatunk három olyan receptet, amit még idén is gyorsan el lehet készíteni.

Fontos, hogy a bodzavirágot autóutaktól messze, ragyogó napsütésben érdemes szedni, ilyenkor a legillatosabb és a legjobb ízű. Esőben vagy eső után felesleges próbálkozni, mert alig lesz íze, az ízt és az illatot ugyanis a virágpor adja, az pedig akkor a legtöbb, ha rásüt a nap a virágra. Éppen ezért megmosni sem szabad, viszont mielőtt felhasználjuk, terítsük ki az asztalra, hogy ha maradt benne esetleg valamilyen bogár, legyen alkalma távozni.

Bodzavirág sorbet – akár koktélba is, fagyigép nélkül

Bodzavirág sorbet – Fotó: pixabay
  • 10 db bodzavirág
  • 20 dkg kristálycukor
  • 6 dl víz
  • 2 lime leve, és vékonyan lehámozott héja
  • 1 citrom leve

A cukorból, vízből, citrusok levéből és héjából szirupot főzünk, majd amikor langyosra hűlt, beletesszük a bodzavirágokat is. Három napra hűtőbe tesszük, majd leszűrjük, kinyomkodjuk. Műanyag dobozba töltjük és a mélyhűtőbe tesszük. Óránként átkeverjük villával. Ha van botmixerünk, akkor érdemes kétóránként azzal is pépesíteni, így egészen apróra törjük benne a jégszilánkokat.

A kész sorbet magában is finom, de akár egy kellemes nyári koktél alapja is lehet, akár pezsgővel, akár ginnel.

Bodzavirágecet

  • 10 db bodzavirág
  • 4 dl fehérborecet, esetleg almaecet
  • 1 dl méz

Az ecetet megmelegítjük, de nem forraljuk fel. Feloldjuk benne a mézet, majd amikor langyosra hűlt, beletesszük a bodzavirágokat is. Befőttesüvegbe tesszük és egy hónapig a hűtőben érleljük, majd leszűrjük. Utána már nem szükséges a hűtőben tartani.

Az ecet finom bodzaillatú lesz, ezért különösen alkalmas zöldsalátákra, de akár hollandi mártás készítésére is. Ha teszünk bele pár szem kimagozott meggyet, akkor rózsaszínű ecetet kapunk.

Bodzavirágméz

  • 10 db bodzavirág
  • 50 dkg virágméz

Egy másfél literes befőttesüveg aljára rakosgatjuk a bodzavirágokat, majd felöntjük a mézzel. Mivel a méz lassan csorog le, másnap ellenőrizni kell, hogy teljesen ellepi-e a virágokat. Ha nem, akkor pótoljuk még mézzel. Hat hétig érdemes sötét helyen érlelni úgy, hogy hetente egyszer fejjel lefelé forgatjuk az üveget. Hat hét elteltével leszűrjük a mézet. Teába, süteményekbe elképesztően finom.

Nyitókép: unsplash

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.