Egyre több kutatási eredmény utal arra, hogy a kóruséneklés jelentős pozitív hatással lehet a pszichológiai jól-létre, ezek közül mi csak egyetlen tanulmányt citálnánk be azoknak, akik az éneklést illető mindennapi (pozitív) tapasztalataik mellé egzaktabb, tudományosabb igazolást keresnének a tevékenység üdvös voltát illetően.
A kórusworkshop eleddig ismeretlen műfaj volt számunkra, ezért is ért meg egy kis kiruccanást az esemény a kies Illés utcába, a Stereo művházba. A nyolcadik kerületi intézményben megtartott programra bármiféle zenei előképzettség nélkül is ellátogathatott bárki, és hát voltak is ilyenek, de a résztvevők között olyan profi muzsikosok is felbukkantak, akik a kissé rigorózusabb klasszikus zenei műfajból tettek kirándulást a soharózások humoros-játékos világába.
Profi vagy nem profi, a hangszálak bemelegítése bármely kórusban kihagyhatatlan állomás,
itt ezt Eörsi Sarolta (a Soharóza tagja, a workshop vezetője) vicces állati, madári hangokra emlékeztető gurgulázással, öblögetéssel, hörömpöléssel abszolváltatta a résztvevőkkel, akiket így egyből beszippanthatott a vicces atmoszféra.
Első komolyabb feladatként egy japán óvodás mondóka jött szembe, amit ráadásul meghatározott mozgásos koreográfia mellett kellett hellyel-közel visszaadni. Nem véletlen volt eme kezdés, Eörsi Sarolta szerint – aki egyébként a Váci Waldorf Iskola tanára – a waldorfos pedagógiában is van a napok elején egy „ritmikus rész”, ami által a gyerekek kilazulnak:
„szükségük van arra, hogy az idegpályájuk beálljon egy ritmusra,
de azt tapasztaltam, hogy ez a felnőttek számára ugyanolyan hasznos és jó, ha egy egyszerű szabályszerűséget követve énekelnek és mozognak egyszerre”.
Ezután az Én a téglagyárban lakom című népdal elcigányosított változata került terítékre, először az alapdallammal barátkozott meg mindenki, ezután pedig csoportokra oszlottak, és különféle loopokat (ismétlődő, rövid zenei frázisokat) kellett legyártaniuk. A loopok aztán összeálltak egy hullámzó zenei szövetté, ennek a többszólamúságnak a tetejére pedig a fődallam is felmászott a végén.
„Semmilyen elvárásom nem volt előzetesen, de részt venni ebben jó érzés, felszabadítja a lelket és nagyon jó stresszoldó együtt énekelni több szólamban, harmóniában a többiekkel, pedig annyira nagyon jól nem is tudok énekelni, a hangterjedelmem sem nagy” – mondja Erika, akinek azért a mozgás közbeni szövegmondás már megerőltető volt, „az nekem sok volt, jól elfáradtam a végére”, nevet.
„Tök jó bulinak tűnik, hogy lehet együtt csinálni valamit. Tetszik az is, hogy ez csak egy alkalomra szól, én nem tudok olyan kórusos vállalást tenni, hogy rendszeresen járok próbákra, de énekelni meg szeretek, ez nekem pont jó” – mondja Tomi, aki egyébként egy szimfonikus zenekarban hegedűs.
„Nyitott, játékos, és azt is szeretem, hogy
lehet hibázni,
szerintem nagyon klassz, hogy vadidegen emberek egyszerre csinálnak valamit, ami tök jól szól, összehoz minket, és ahogy mondják, éneklés után nem lehet szorongani” – mondja Csilla, aki a Práter utcai Lehetőségek Terének egyik állandó arcaként a közösségiség gyakorlatának aktív folytatója.
Sipi és Szikla nem az utcáról tévedt be, lévén ők a Soharóza kórus állandó tagjai, Sipi szerint ez egy olyan közösségi élmény, aminek a zene az összetartó ereje: „olyan jó interface, amihez mindenki tud kapcsolódni, ráadásul ezek a gyakorlatok
segítenek a látókörtágításban, újabb spektrumokat nyithatnak meg”.
Szikla szerint a felnőttek agyműködésére is pozitív hatással van egy ilyen élmény: „ha kevésbé gyakorlott az illető, és nincs kiterjedt zenei háttere, akkor izgalmas feladat lehet, hogy ritmust kell tartani, a hangmagasságra is figyelni, közben pedig offbeat-re (súlytalan ütemrész) csettinteni”.
Hajnal korábban kórusban énekelt, de manapság nem engedi meg az ideje ezen tevékenységet: „nagyon hiányzik, régen énekeltem, nosztalgikus érzésem volt. Egyébként azon röhögtünk, hogy mostanában elég sokat beszéltem a kórusról, az abban való éneklésről, erre jön velem szembe a Facebook algoritmus, ami pont feldobta ezt az eseményt, biztos a telefonom hallgat le” – hozza fel Hajnal a talán sokunk számára sem ismeretlen jelenséget.
A worshopot vezető Eörsi Sarolta már régóta dédelgette ezt az ötletet. „A Soharóza tagjaként sok projektet bemutattunk, de volt olyan érzésem, hogy
nem biztos, hogy mindent a közönségre kihegyezve érdemes megcsinálni,
néha érdemes ezt kiiktatni, hogy csak úgy, az érzés miatt csináljunk egy ilyet, nem kell, hogy legyen megmutatható végeredménye”. Máris fontolgatják, hogy lesz folytatása, jegyzik meg.
Ha így lesz, akkor mi e helyt csak annyit ígérhetünk, hogy amint az eseményhorizonton feltűnik egy újabb kórusworkshop, akkor mi majd jól megprogramajánljuk önöknek, hogy e vonódjanak ki a közös éneklés áldásos hatásai alól!
Nyitókép: Sipos András
