Elférnek-e a parkoló autók mellett a nagy kamionok?

2024. szeptember 03.

Ezeken a szűk utcákon kellene elszállítani a Magyar Rádióból a bontási törmeléket

A közútkezelői nyilatkozat szerint 4 teherautó kapott behajtási engedélyt a Magyar Rádió egykori épületeinek bontásához kapcsolódva, amelyeknek a Palotanegyed szűk utcáin át Gyálra kellene elszállítaniuk az irdatlan mennyiségű sittet március végéig.

„Tegnap reggel egy teherautó felvonulásával a munkaterületen megindult a Magyar Rádió épületeinek bontása” – írta Pikó András polgármester kedd reggeli Facebook-bejegyzésében. A bejegyzéshez csatolta a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal által kiadott közútkezelői engedélyt is. (A Pázmány Campus ügyének koordinációját egy július végi kormányrendelet szerint augusztustól már nem Budapest Főváros Kormányhivatala, hanem a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal látja el.)

A nyilatkozat szerint a Pázmány-projekthez kapcsolódva 4 – a dokumentumban megjelölt rendszámú – teherautó behajtására adott engedélyt a hivatal. Pikó András arra hívja fel a figyelmet, hogy „a tegnap a Pázmány építési területére behajtott gépjármű rendszáma nem szerepel a közútkezelői engedélyen. Ha a minisztérium állításának is hitelt lehet adni, akkor a helyzet az, hogy tegnap egy közútkezelői engedéllyel nem rendelkező teherautó próbált a forgalommal szemben behajtani az építési területre, veszélyeztetve a tiltakozók testi épségét!”

Ám az Építési és Közlekedési Minisztérium cáfolja, hogy a nevezetes teherautó a Pázmány-projekthez kapcsolódva jelent volna meg a Pollack Mihály téren. Az igazságra nem deríthet fényt az önkormányzat, ugyanis ellenőrzésre nem jogosult – írja a polgármester.

Pikó András felveti, hogy az önkormányzatnak fokozottan ellenőriznie kell, hogy „csak az engedélyen szereplő 4 gépjármű, csak a jelzett útvonalon és a kiadott engedély minden előírását betartva szállíthassa el a bontási anyagokat az építési területről”.

A polgármester által megosztott dokumentumból kiolvasható az is, hogy a teherautók szeptember 2. és a következő év március 25. közötti időtartamra kaptak behajtási engedélyt, és az is, hogy mely nyomvonalon közlekedhetnek. Eszerint az építési területet a jelzett teherautók „az ideiglenes forgalomtechnikai tervdokumentáció alapján” az Üllői útról a Múzeum körútra, majd onnan a Múzeum utcára kanyarodva közelíthetik meg, annak elhagyására pedig a Múzeum utcától a Szentkirályi és Bródy utcákon át hajthatnak vissza a Múzeum körútra és onnan az Üllői útra.

A nyomvonalmeghatározás elengedhetetlen, az említett utcák – a Múzeum, a Szentkirályi és a Bródy – jellemzően szűkek, a parkoló autók mellett egy személyautó fér el. Kérdés, vajon a teherautók nem okoznak-e fennakadást az utcákban és a kereszteződésekben. A dokumentum utal a „szükséges forgalomtechnikai beavatkozásokra”, de ezeket nem fejti ki bővebben.

Nem tűnik légből kapott elképzelésnek, hogy a teherautók közlekedése miatt átmenetileg felfüggesszék a parkolást a kis utcákban. Bár erre vonatkozó jelzés azonban még nem érkezett be az önkormányzathoz – tudtuk meg a Józsefvárosi Önkormányzat sajtóreferensétől, Békési Zsuzsannától.

A közútkezelői nyilatkozatban szereplő teherautók száma is elgondolkoztató. Korábban írtuk róla, hogy a Pázmány Campus leendő területén, a Bródy Sándor utca, a Pollack Mihály tér, a Múzeum utca és a Szentkirályi utca határolta területen 8 épületet bontanának le teljesen vagy részlegesen, összesen 32 600 négyzetmétert. Az ebből keletkező 37 500 köbméter törmelék 35 ezer 3,5 tonnás teherautót tölt meg (a Palotanegyedben 3,5 tonnás súlykorlátozás van). Ez, egy évvel számolva, 8 percenként egy kamiont jelentene. Kérdés, hogy 4 teherautóval sikerülhet-e a 7 hónap alatt elszállítani a sittet. A teherautók – a közútkezelők nyilatkozatban szereplők szerint – Gyálra viszik a törmeléket.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.
2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.

További cikkek

2026. szeptember 21.
A leterhelt, sokszor diszfunkcionálisan működő oktatási és szociális rendszer miatt a tanodákra is egyre több feladat hárul. A józsefvárosi Zsendülő Tanoda vezetői szerint ideje újragondolni a szabályozást, egyértelműsíteni a kereteket.
2026. szeptember 19.
A Magyar Rádió elbontott épületei helyére tervezett egyetemi negyed sorsáról indult beszélgetés a Civilek a Palotanegyedért Egyesület szervezésében. Eredményről még korai beszámolni, de most először minden érdekelt jelen volt az állam, az egyetem, az önkormányzat, a szakma és a civilek részéről is, hogy egyeztessenek arról, mi legyen a sorsa ennek a félbemaradt kezdeményezésnek.
2026. szeptember 18.
Véget ér a telefonfülkék története. Az elmúlt húsz év látványos nyűglődéssel telt, a koszlott fülkék csupán reklámfelületként hoztak némi pénzt a Telekom konyhájára. Ez év végével ennek a fura hirdetési biznisznek is leáldozik.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.