Levonult az ár a Dunán, az ijedtség nagy volt, a politikusok médiafelhajtása talán még nagyobb, az Index is ilyen címmel írt beszámolót: Orbán, Magyar és Gyurcsány csizmában versenyeznek. Az Ausztriában hirtelen leesett elképesztő mennyiségű csapadék, az elöntött alsó-ausztriai kisvárosok, a bécsi házak között húzódó

színültig telt Wiental Kanal látványa nem sok jót ígért.

Öt halott, 20 gátszakadás, 1400 evakuálás volt a következmény, a helyreállításra 1 milliárd eurós katasztrófaalapot kellett létrehozni.

Magyarország és Budapest megúszta, a víz szintje nem érte el a 2013-as 873 centiméteres magasságot, 830 centiméternél tetőzött Budapestnél, az árvízvédelem helyt tudott állni.

Az 1838-as nagy pesti árvízről már közöltünk egy részletes cikket, az akkor romba döntötte a várost:

Józsefváros is víz alá került, a mostani Palotanegyed helyén elmosta a házakat a víz, ami a Ludovika lépcsőjéig is elért.

Kerülhet újra víz alá Józsefváros?

Ez mindenkinek eszébe juthat, aki elmélázott már a Rókus-kápolna 1838-as árszintjelző táblájánál, ami még ma is vállmagasságban van. Elnézve a Keleti irányába, úgy látszik, odáig minden víz alá kerülhetne ismét, pedig azóta feltöltötték Budapestet, a templom lépcsői sem felfelé vezetnek a bejárathoz, hanem lefelé.

Kolundzsija Gábor urbanistát, településmérnököt kérdeztük arról, mit is bírnak ki a budapesti védművek, eláraszthatja-e Budapestet a víz. Ő ma a budapesti védművek egyik legjobb ismerője, A rakodópart kövei című, tudományos igénnyel megírt könyv szerzője, neki köszönhető, hogy a 19. század végén épült hatalmas rakpartrendszer világörökségi védelmet kapott.

Elmondta, hogy évszázadokig a legnagyobb jeges árvizek alapján határozták meg a védművek magasságát – az 1838-as is jeges árvíz volt –, így Budapesten az 1876-os árvíz 876 centiméteres magassága lett a mérce, ami az addigi legmagasabb vízszint volt. Tudni kell, hogy a vízmagasság mérőszáma mérőpontonként más, mert a mérce nullpontjától számítják, nem egy abszolút mérési ponttól. Ezért a vízállásjelentésben hozzátették, hogy az adott centiméter a meder telítettségének hány százaléka. (Budapesten 1943-ban egy méterrel lejjebb vitték a nullapontot, hogy ne legyen negatív értéke a telítettségnek.)

Az 1965-ös dunai és a 70-es nagy tiszai árvíz után az Országos Vízügyi Hivatal megbízta a VITUKI-t, a Vízgazdálkodási Kutató Intézetet új védelmi szintek meghatározására, mert már nem a jeges árvizekhez, hanem a csapadék okozta zöldárhoz kellet igazodni. Akkor ezt a 100 évenként előforduló jégmentes zöld árvizek alapján számolták ki, kivéve Budapestet és két folyóparti nagyvárost, Győrt és Szegedet, ahol 1000 évvel számoltak.

„Ma már az 1000 évet nem merik kiejteni a szájukon,

mert mindenki fölhorkanna, így a 100 éves maximum plusz egy méter a biztonságos magasság” – mondja Kolundzsija.

A jogszabályban is rögzített biztonságos gátmagasság tehát a legmagasabb szint felett egy méterrel lett rögzítve, az említett három Duna menti nagyvárosnál pedig másfél méterrel. Budapestnél azonban végül megelégedtek 1,3 méterrel, hogy ne kelljen a kiépített rakpartok 10 méteres magasságához hozzányúlni. „Ahogy most is elöntötte a Duna az alsó rakpartot, az teljesen természetes, az ugyanis ártér”, magyarázza Kolundzsija, jelezve, nem a víz alá került alsó rakpart képei számítanak drámainak.

A víz nem felül támad

A felvetésemre, hogy mi lenne a várossal, ha egy igazán rendkívüli áradás meghaladná a 10 métert Budapestnél, Kolundzsija Gábor azt mondta:

Emlékeztetett a 2013-as nagy árvízre, amikor majdnem 9 méteren volt a víz, és már komoly gondokat okozott. „A 890 centiméteres árvízmagasságnál 2013-ban följöttek a buzgárok, fakadó vizek. A Vízivárost nem hiába hívják Vízivárosnak, mindig azt öntötte el a Duna, a Fő utca környékét.”

A fakadó víz komoly gondot jelent, elárasztja a pincéket, kimossa az alapokat. És itt nem lehet homokzsákkal védekezni, mint a szántóföldek mellett.

„2013-ban a Vízivárosban el is árasztotta a Duna a pincéket.

És ilyenkor szigorúan tilos szivattyúzni,

mert kimossa a finom részecskéket a talajból, és megsüllyed a ház. A legjobb úgy hagyni, majd elmegy magától. Utána aztán takaríthatsz. Volt rá példa, hogy amikor feljött a buzgár, nekiálltak szivattyúzni, és csak még több jött” – figyelmeztet Kolundzsija vízivárosiként első kézből.

Tehát még mielőtt a víz áttörne a gát felett, már régen betör alul. Ez fizika, közlekedő edények, mondja. Azonban a fakadó vizet túlélné a város, néhány naptól néhány hétig lenne a házak alapja, pincéje, alagsora víz alatt. Az alsó lakásokból ki kellene költözni, kár érné a modern fűtési rendszereket, a föld alatti parkolókat, a baj nagy lenne így is.

Ha felül törne be a víz, a város nem dőlne romba, mint 1838-ban, Kolundzsija Gábor szerint

a 19. század végén épült házak is kibírnák a vizet.

A víz azonban nem állna meg a partok közelében. „A Nagykörút a valamikori Duna-ág helyén épült, oda akarta Reiter Ferenc a csatornát. Mélyen fekvő terület volt, és bármilyen furcsa, távolabb vagyunk a Dunától, most is alacsonyan fekvő terület. Ott van a főgyűjtőcsatorna, pont azért, mert mély fekvésű. A folyóparthoz képest a Nagykörúton tehát talán még több víz lenne.”

A már 150 éve száraz Józsefváros ismét víz alá kerülne. „De amíg 1838-ban 3-4 méteres volt a víz, és feljött az első emeletig, a feltöltés miatt ma nem lenne olyan magas.”

A fakadó víz ellen nem lehet hatásosan védekezni résfalakkal sem. „A HÉV alagútja bejön egészen a Batthyány térig, ami résfalas technológiával készült. Ezek a résfalak ötméteres mélységig lemennek, de a magas víz megkerülte ezeket, és hátul kijött. Ilyen a közlekedőedények törvénye.”

Az ivóvíz veszélyben lenne

Kolundzsija Gábor szerint nem sok szó esik arról, hogy „a vezetékes vizet adó víznyerő kutak túlnyomó része a Szentendrei-szigeten van. Ezekből a csápos kutakból jön a homokos kavics által megszűrt tiszta Duna-víz.” A kutakat kúp alakú terméskő burkolat védi, ami 9 méterig emelkedik ki a terepből. „De ha jön egy 9 méter fölötti árvíz, ne adj’ isten, akkor

Tehát hiába van elvben tíz méterig megvédve a város, ha 9 méter felett több okból is rendkívüli állapotot kellene hirdetni Budapesten. Az időjárás változása miatt pedig – látva az ausztriai példát – bizonyára gyakrabban kell magas vízre számítanunk.

Hogy miért nem következett be most katasztrófa, két nem tervezett körülménnyel is magyarázza Kolundzsija Gábor. Az egyik a bősi tározó léte. „Utálom a bősi erőművet, de kétségtelen, hogy lefölözi valamelyest az árhullámot”, mondja – ő is részt vett 1988-ban a Duna-kör és a Védegylet tiltakozó akcióiban. „Ilyenkor megosztják, kiengedik a mosoni Duna felé a vizet.”

A másik csillapító ok szintén a (régi) pártállami időkből származik: „A brutális kotrások, a nyersanyag-kitermelés miatt mélyült a meder. A magyar és csehszlovák panel lakótelepeket a Duna homokos kavicsából építették. Most egy méterrel feljebb lenne a víz emiatt.” Egyik ok sem tudatos tervezés következménye, de ilyenkor mégis segít a védekezésben.

A rakparthoz nem kell nyúlni

A budapesti védművek hossza rendkívüli, 22 és fél kilométer csak az Árpád híd és a déli vasúti összekötő híd közötti részen, és

„Kővel burkolt támfal, rézsű, lépcső. Közel a fele terméskő burkolatú rézsű.” A 19. század második felében indult építkezés még áthúzódott a 20. századra, amikor például az újpesti rakpart épült meg.

„Értékes, szép és védendő, a boldog békeidőkben épült. Azóta is megállja a helyét”, mondja Kolundzsija. De jó karban is kellene tartani, hogy betöltse a szerepét. 

A Jane Haining (régebben Belgrád) rakpart van a legrosszabb állapotban, „és minden lehetséges és lehetetlen alkalommal elmondom, hogy nem elég megnyitni a gyalogosok és kerékpárosok előtt, napozóágyakat, homokozókat kirakni, fákat ültetni, a rakpartot is rendbe kell hozni. A szerkezetet, a támfalat.”

Meg kell csinálni a védművet, ez fontosabb annál, hogy korzózni lehessen,

mondja, pedig maga is a rakpart autómentesítésének régi harcosa.

A budapesti védművek 10 méteres magassága Kolundzsija szerint teljesen megfelelő hosszabb távon is. „Más kérdés, hogy kilenc méter fölött már katasztrófahelyzet lenne a városban”, összegzi beszélgetésünk lényegét.

Megkerestük a Fővárosi Csatornázási Műveket is, ők ugyanis a budapesti árvízi védekezés gazdái. Bátori Marianna kommunikációs vezető nem ígért hamar választ a kérdéseinkre, mert a cég minden munkatársa, így ő is „a gáton” teljesített 24 órás szolgálatot az árhullám levonulásáig.

Nyitókép: Hegedüs Róbert / MTI