Medgyesegyházán nőtt fel. Milyen volt ez az időszak?
A gyerekkorom nem volt különb, mint bárkié abban az időben. Klasszikus cigány családban nevelkedtem. Apám kovácsmesterként dolgozott, lovakkal foglalkozott. Később jöttem rá, hogy ez a kovácsmesterség pusztán alibiül szolgált, ezzel fedezték a félig-meddig engedélyezett lókupeckodást. Emlékszem, napokra megálltunk a vásártereken, sátrat vertünk, ment az üzlet. Sok gyerek verődött ott össze, együtt játszottunk, a mai napig emlékszem, milyen nagy élmény volt mindez.
Tervezte, hogy az édesapja nyomdokaiba lép?
Nem, édesapám megtiltotta. Fújtattunk például, tábori kohónk volt. Apám azt mondta, ne tanuljam meg, ebből nagyon nehéz lesz megélnem. Ő rengeteg munkát vállalt, foltozott edényt, készített üstházat, gyakorlatilag mindenhez értett. Később belépett a TSZ-be, ahol az idősebb testvéreimmel dolgozott együtt.
Abban a miliőben egy jó irányba tartó folyamat indult el, mindenki dolgozott, beleértve a zenész cigányokat is, akik hétvégente muzsikáltak. A többet teljesítők prémiumot kaptak, lisztet, cukrot vihettek haza. A cigányok és a nem cigányok szolidárisak voltak egymással, kalákában építkeztek. Tíz-tizenöt évvel a második világháború után voltunk, egymásra kellett számítanunk.
Cigányul beszéltek otthon?
Igen, és a felnőttek elvárták a gyerekektől, hogy jól tudjanak cigányul. Amikor bementünk egy szomszéd cigányhoz és nem cigányul köszöntünk, kiküldtek, hogy gyere be újra. Rögtön vettük a lapot. A cigány nyelv volt az egyetlen tisztes vagyonunk, az őseink öröksége, nem tehettük meg, hogy nem ápoljuk.
Az iskola áldás vagy átok volt?
Mindenképp áldásként éltem meg az oktatást. A szüleim írástudatlanok voltak, iskolát belülről nem láttak soha. Telente halomszám hordtam haza a könyvtárból a mesekönyveket, felolvastam nekik, ez inspirált arra, hogy szépen, jól olvassak.
Viszonylag későn érettségizett. Az érettségiig hogyan alakult az élete?
Tizennyolc éves koromban megnősültem. Először Békéscsabán, a nyomdában dolgoztam, naponta hatvan kilométert vonatoztam oda-vissza. Azután a MÁV-nál helyezkedtem el mint raktári vezető. Aki a felvételit intézte, rám nézett, megkérdezte, milyen iskolai végzettségem van, majd miután mondtam, hogy nyolc általános, erélyesen felcsattant: „Felveszlek, és majd meglátjuk, mi lesz”. Negyven év körüli, tapasztalt embereknek lettem a vezetője. Nem éltem vissza a helyzettel. Az volt a dolgom, hogy felügyeljem, hogy az érkező vagonokból az árut időre kipakolják, és a törött, sérült árut jegyzőkönyvezzem. Nem szóltam semmit, rájuk hagytam, ez tetszett nekik, idővel megszerettek. Tíz évig csináltam.
Foglalkoztatta akkoriban a művészet?
Folyamatosan írtam, olvastam. Egyszer beküldtem a verseim a Békés Megyei Hírlapba. A szerkesztőségtől azt a választ kaptam, hogy csiszolgassam tovább az írásaim. Még egyszer nem próbálkoztam náluk.
Később bekerült a kéthetente megjelenő országos lapba, a Romano Nyevipébe.
Összeismerkedtem Ruva Farkas Pállal, ő hívott a Romano Nyevipébe újságíró-gyakornoknak. A szerkesztőségben közelebbi kapcsolatba kerülhettem Osztojkán Bélával, Lakatos Menyhérttel, Szepesi Józseffel és Choli-Daróczi Józseffel, akivel életre szóló barátságot kötöttem. Interjúkat készítettünk, jártuk a falvakat, a cigányok ügyeivel foglalkoztunk.
Az eddig elmeséltekből az szűrhető le, hogy a pályáján a véletlen vezette, nem annyira a tudatos karrierépítés.
Igen, ezért is érzem magam szerencsésnek. Jó találkozásaim voltak az életemben.
A Romano Nyevipe mellett az Amaro Dromban is dolgozott Horváth. M Judittal. Újságíróként adta magát, hogy leérettségizzen?
Felmértem, hogy a cigány értelmiségiek társaságában kötelező középfokú végzettséget szereznem, nem engedhetem meg magamnak, hogy nincs érettségim. Esti tagozaton érettségiztem. Aki szerkesztőségben dolgozott, bevihette a cikkeit az újságíró-szövetségbe és egy év alatt megcsinálhatott egy újságíróiskolát.
Miért engedhette meg a hatalom, hogy ennyi cigány újság működhessen?
Jó kérdés. Emlékszem, a pavilonokban is árulták a Romano Nyevipét, majd miután a lapban megjelent egy-egy kényesebb témát feldolgozó anyag, takargatták a lapot, a többi újság közé rejtették.
Szabadnak érezte magát?
Sosem voltam olyan környezetben, ahol megérezhettem volna, hogy nincs szabadság. Soha nem érdekelt a politika. Találkoztam nem túl kellemes dolgokkal, rendőri igazoltatásokkal akár, ezeket nem a szabadságom korlátozásaként éltem meg. A hetvenes-nyolcvanas évek levegője nem vethető össze az ötvenes évek levegőjével. Nem tudtuk, mi az, hogy demokrácia, egész addigi életünkben egypártrendszerben éltünk. Újságíróként alakult át a hozzáállásom: éberebb lettem, több dologra nyílt rálátásom.
A Kalyi Jag Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben az irodalmi színpadot csinálta. Szerette?
Rendkívül jó időszakként emlékszem rá vissza. Varga Gusztáv volt az igazgató, Choli-Daróczi József az igazgató-helyettes. Ő hívott. Nem egy manapság is ismert, népszerű művész járt oda, Mohamed Fatima, Beat például. Rengeteg szép dolgot csinálhattunk, értéket adhattunk át a gyerekeknek. Többek között feldolgoztuk a Bari Károly szerkesztésében, fordításában napvilágot látott Tűzpiros kígyócska című cigány népköltészeti gyűjteményt, zenei kísérettel adtuk elő.
Ugyanitt cigány nyelvet oktatott. Megint a véletlen?
Cholinak nagyon tetszett, hogy értem a cigány (lovári) nyelvet. Gondolt egyszer egy merészet, és megbízott, hogy tartsak cigány nyelvórát főiskolásoknak. Nagyon izgultam, képes leszek-e leadni az anyagot. Tettem egy próbát. Előfordult, hogy az órán egy-egy dolog nem volt világos, olyankor ahhoz a módszerhez, cselhez folyamodtam, hogy a hallgatókkal magyaráztattam el a nyelvtani részt. Később sikerült belejönnöm a nyelvoktatásba.
Mindig jellemezte ez a fajta bátorság, igent mondani a bizonytalanra?
Mindig volt bennem egy kis mersz. Viszont sokszor az volt a hátrányom, hogy bátortalan voltam a magyar nyelvben. Choli mindig biztatott, támogatott. Ő olyan volt, hogy bármit kérdeztél tőle, már nyomta is megállás nélkül. Nekem ez nem ment könnyen.
A nemrég újraindult, cigányul és magyarul megjelenő Rom Som magazin főszerkesztője. Milyen anyagokat olvashatunk a lapban?
Számtalan tervünk van, igyekszünk mindegyiket megvalósítani. Szeretnénk felkutatni a roma tehetségeket, a pályakezdő szerzőket, helyet biztosítani számukra a publikáláshoz. Szeretném, hogy több, romákat érintő tanulmány jelenjen meg a lapban, minden aktualitásra, égető kérdésre nyitottak vagyunk. Fontosnak tartom, hogy írjunk a tradíciókról. Nem az elavult hagyományok bemutatására gondolok, friss, élő dolgokat mutassunk meg, adjunk át. Például a romák nagyon mély és tiszta érzelemvilággal bírnak, ezt mutassuk meg, hiszen ebből akár a többségi társadalom is tanulhat, inspirálódhat.
Önnek miért fontos ez a lap?
Óriási veszteség volt nekem Choli halála, harmincöt éven át volt a barátom. A Choli után maradt örökség nem tűnhet el, ezért gondoltuk, hogy kell ez a lap, az általa lefektetett alapokon való építkezés. Vigyük tovább, ne szakadjon meg ez az értékes örökség. Tudjanak a roma fiatalok az identitásukról, legyen arról fogalmuk, hogy kik ők, ismerjék a nyelvüket, a kultúrájukat, a hagyományaikat. Ne idegenektől, hanem a saját népüktől tudják meg, hogy is állunk.
Fotók: Huszár Boglárka
