Klára szerint a romákról szóló viccek esetében „feltűnő, hogy szinte kizárólag a róluk szóló negatív sztereotípiákat teszik humor forrásává”. Ezzel Laura is egyetért: a viccek tematikája „teljesen egybeesik a magyarországi romákkal kapcsolatos általánosító véleményekkel”. Mindketten felvetik: egyetlen pozitív tulajdonsággal találkozhatunk a viccekben, miszerint a romák rendkívül találékonyak, minden helyzetben feltalálják magukat. „A többségi beállítódásra jellemző módon ez a tulajdonság is általában negatív szerepekben nyer teret”, teszi azonban hozzá Laura.
Klára továbbmegy: „Megfigyelhető, hogy az etnikai viccek kategóriájában a romákra vonatkozóan születnek a legdurvábbak.
Ezek a viccek megerősítik a viccet mesélők és a romák közötti társadalmi távolságot,
gyakorlatilag a szimbolikus elhatárolódás szóbeli kifejezői és a különbségtétel fenntartói.” Laura kiegészíti: „A viccekben a romák jellemzően koszosak, büdösek, nem dolgoznak, állandóan hazudnak, becsapják a nem cigány embereket. A szereplők neve Gazsi cigány, Lakatos, Kolompár, amit nem ritkán cigányos beszédnek titulált nyelvtani eszközökkel nyomatékosítanak: Gázsi, Lákátos.”
Laura még azt is megemlíti, a „különböző szófordulatok sem hiányozhatnak: kezitcsókolom, já he, devla, purdé. A viccekben helyet kap a cigánygyerek, aki mindig fifikásan válaszol tanárnak, rendőrnek, papnak, válaszaiból pedig egyértelmű következtetésre juthatunk a családi hagyományokra, melyek természetesen a bűnözés kimeríthetetlen tárházát mutatják. A cigány asszonyok feslett erkölcsűek, ravaszak és durvák. A sokgyerekes cigányasszony megélhetési anya, aki feslettségét nem tagadva, büszke ravasz észjárására.”
Klára veszi át a szót:
„Ezekben a viccekben a romák mind egyformák, nincsenek alcsoportjaik, nincs közöttük individuum.”
Laura mintegy húsz éve a Cigányok Mucsáról – Az élclapi karikatúrák cigányképe című dolgozatában azt írta, hogy az élclapok XIX. századi karikatúráin bemutatott nemzetiségek ábrázolása a többségi társadalom attitűdjének lenyomatai voltak, amik „a közgondolkodás szerves részét alkották, ez ma sincs másképp”. „Szerintem is ez fedi a valóságot – mondja Klára –, a romákról szóló viccek nem a romákról szólnak igazán, hanem azokról, akik azokat elmondják.”
Sok viccet olvastam el a cikk megírására készülve. Több közülük gyűlöletkeltésre alkalmas. A legfelháborítóbb viccek voltaképpen a cigányok megölésére, likvidálására buzdítanak, ítélkeznek, és tovább erősítik az előítéleteket. Ezek a viccek nem cigányoknak szólnak, a cigányokkal szemben érzett felsőbbrendűség kifejezésére szolgálnak. Elvétve van egy-egy, ami szolidáris a romákkal, netán a valós helyzetükre mutat feszültségoldó poént.
Ellenben, amikor cigányok gyártják a viccet önmagukról, a kíméletlen öngúny, az önirónia a legjellemzőbb. Ezek a viccek is sztereotípiákra épülnek, ám míg a nem cigányok vicceiben nincsenek szerethető figurák, a cigányokéban a szereplők esendőségükben is kedvelhetőek. Három ilyen mémet hozok példának a Cigány Mémek Facebook-csoportból Sárközy Hyllary engedélyével. Egy kis fogalommagyarázat, hogy érhetők legyenek: prikézsia – elkárhozottság, elátkozottság, szerencsétlenség, baj; a habi szó a habiszti rövidítése, szövegkörnyezettől függ a jelentése, itt „ki, ha ő nem”.
