Közleményben határolódtak el a fideszesek a KRI-től

2023. szeptember 17.

A Fidesz nem vesz részt a Közösségi Részvételi Iroda eseményein, összeszedtük, hol nem tudnak a választóikkal találkozni

A Józsefvárosi Fidesz közleményben határolódott el a Közösségi Részvételi Irodától (KRI) azzal az indokkal, hogy nem vehető komolyan a tevékenységük. Összegyűjtöttük, mennyi mindenből maradnak ki a fideszes képviselők, akik ezután nem kívánnak többé részt venni a KRI által szervezett eseményeken.

„A Részvételi Iroda nem tekinthető komolyan vehető önkormányzati szervezetnek, senkit sem érdeklő látszatszavazások után abszurdabbnál-abszurdabb (sic!) ötletekkel állnak elő” – írja a Józsefvárosi Fidesz Facebook-posztként kiadott közleményében. Azt is előrevetítik, hogy többé nem kívánnak részt venni az iroda által szervezett eseményeken.

A képviselő-testületi üléseken rendszeresen előveszi a Fidesz a KRI működését, a fideszesek többször javaslatot tettek az iroda megszüntetésére, mivel szerintük fölösleges, semmi érdemit nem végez, amolyan „látványpékség”.

Nézzük végig, miről maradtak (volna) le az elmúlt években a képviselők, ha minden KRI eseményt kihagytak volna, ahogy mostantól ígérik. Ami a legfontosabb: a választóiknak is kevesebb lehetőségük lesz találkozni velük, kérdezni tőlük, avagy számon kérni őket, ha a KRI által szervezett, negyedeket végigjáró fogadóórákra sem mennek el.

A Közösségi Részvételi Iroda 2019 őszén alakult, és rögtön bele is kezdtek első nagy projektjükbe, a közösségi fogadóórák szervezésébe. A terv úgy szólt, hogy évente egyszer minden negyedbe jussanak el, minden negyedben tartsanak külön fogadóórát, ahol a helyiek a közvetlen lakókörnyezetüket érintő kérdéseket tehetik fel a képviselőknek, alpolgármestereknek, polgármesternek. A covid-időszak alatt sem maradtak el a fogadóórák, online formában rendezték meg őket, és az írásban előre, vagy a fogadóóra közben beküldött kérdésekkel tudtak foglalkozni a szervezők.

2020 márciusában konzultációt indított a KRI a kerületi filmforgatásokkal kapcsolatos engedélyekről, majd a lakók véleménye, kérései alapján júniusban módosították is a rendeletet.

A megújult Déri Miksa utcát részben a KRI-nek köszönhetjük, mivel aktívan részt vettek a közösségi tervezésben, helyi konzultációk szervezésében, ahol felmérték a lakók valós igényeit a leendő új köztérrel kapcsolatban.

A covid-időszakban a KRI koordinálta azt a nagyjából 80 önkéntest, akik kerületi lakóknak segítettek a kutyasétáltatástól elkezdve a bevásárláson át az ügyintézésig, ételcsomagot vittek a rászoruló családoknak, karanténban lévőket látogattak, maszkot varrtak, telefonhívásokat kezeltek. Az iroda koordinálta  járvány alatt – és azóta is – működő zöldszámot, amelyet a polgárok reggel 8 és este 8 között a hét minden napján ingyenesen hívhatnak kérdéseikkel (06 80 277-256).

2020 nyarán lezajlott az önkormányzati házak házirendjéről szóló konzultáció. Szeptemberben a Magyar Kerékpárosklubbal együttműködve elkezdtek bebiciklizéseket szervezni a kerékpáros közlekedés népszerűsítése érdekében, ahol a kerékpárosklub emberei kerületieknek segítettek a biztonságos közlekedés elsajátításában. Ez később minden évben folytatódott, illetve kiegészült biciklis oktatással teljesen kezdők számára.

2021 szeptemberében elindították a Bacsó Béla utca átalakításának lakossági véleményezési körét, segítettek a Práter utca felújításánál a közösségi tervezésben, elindították a Horváth Mihály tér tervezését. Folyamatosan részt vettek a Tolnai utcai és a Grund közösségi kertek alakításában, programjainak szervezésében.

Együttműködve a ZöldEb kutyás szervezettel megvalósították a Tréner a futtatóban című ingyenes programsorozatot, ahol kerületi lakók vehettek részt kutyáikkal általános engedelmességi tréningen a városi kutyatartás és kutyás szocializáció javításának érdekében.

Szintén 2021 szeptemberében elfogadták a 2022-es Részvételi Költségvetés ötletét, melyet azóta elindítottak, és rengeteg nyertes lakossági ötletet valósítottak meg az elmúlt két évben.

Az önkormányzat egyetértésével megalakult a 100-as házak Bérlői Érdekvédelmi Csoport, amely a 100%-ig önkormányzati tulajdonban lévő társasházak bérlőinek érdekképviseleti kezdeményezése. A KRI munkatársai részt vettek a találkozókon és kerekasztal-beszélgetéseken.

2022-ben a megújuló Illés utcával és a Koszorú utcai saroktelek sorsával kapcsolatban tartottak lakossági fórumot, illetve segítségükkel megvalósult a Teleki téri játszótér közösségi felújítása.

2023 elején fogadóórát szerveztek a Tisztviselőtelep forgalomcsillapításáról, illetve a józsefvárosi társasházak közös képviselőinek.

Fennállásuk alatt rengeteg sétát, pikniket szerveztek különféle jó ügyek érdekében, a teljesség igénye nélkül pl. bejárható volt az Alföldi utcai hajléktalanszálló, sétát szerveztek a kutyás problémák feltárása érdekében, több „Szedd magad” akciónapot tartottak stb. Rengeteg tájékoztató anyag, köztereken megjelent figyelemfelhívó plakát elkészülte köszönhető az irodának.

Részben nekik köszönhető a Gyerekbarát Józsefváros koncepció megalkotása. Továbbra is működtetik az önkéntes hálózatot, az önkéntesek toborzása folyamatos. Vezetésükkel idén lezajlott a harmadik Részvételi Költségvetési pályázat.

A Fidesz a közösségi fogadóórák kihagyásával egyben annak a lehetőségét is megszünteti, hogy a választók megtudják, hogy konkrét és általános kérdéseket, problémamegoldásokat illetően a kerületvezetéssel egyetértenek-e vagy sem, s milyen más megoldási javaslatuk lenne.

A nyitóképen Soós György fideszes önkormányzati képviselő beszél a legutóbbi Kolónia–Tisztviselőtelep lakossági fórumon – Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2023. augusztus 26.
Egymást lőtte önkormányzati hivatalnok és kerületi lakos. Parádésra sikerült a nyárzáró vízipisztolycsata a Horváth Mihály téren.
2023. június 30.
Majdnem sóderhalomba hajtott a Kertészeti Iroda szolgálati gépkocsija egy figyelemzavaró női szépség felbukkanása által. Komolyabb baj csak a munkatársak vezetési rutinnal elegy lélekjelenlétének köszönhetően nem történt. Vicces, tanulságos vagy épp megindító történetek mindenki Józsefvárosából és-ról, „Az én Józsefvárosom” sztorimesélős estjén, közönség volt és lesz, a mikrofon szabad!
2020. július 09.
Nincs még egy önkormányzat az országban, ahol közösségi részvételi iroda működne. Józsefvárosba a polgármestert adó C8 civilszervezet és Udvarhelyi Tessza, Pikó András kampányfőnöke hozta be annak módszertanát, ahogy az embereket a 21. század elején be lehet vonni a róluk szóló döntéshozatalba. Udvarhelyi Tesszával, aki most az iroda vezetője és munkatársával, Balázs-Piri Katóval beszélgettünk.

További cikkek

2026. október 16.
A főváros megállapodása a kormánnyal a parkolási bevételek elvételéről a felszínre hozta a kerületek elégedetlenségét a főváros működésével szemben, és a helyzet rendezésére azóta sem történt lépés. Pikó András most azt mondja, Karácsony Gergelynek nem fog sikerülni a fővárosi torta újraosztásával orvosolni a főváros bajait.
2026. október 15.
Egyezséggel zárult az Átlátszó és a korábbi Szuverenitásvédelmi Hivatal között indult személyiségi jogi per. Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, hogy a Lánczi Tamás vezette hivatal megsértette a tényfeltáró portál jó hírnevét. Az állam 3,8 millió forint sérelemdíjat és több millió forintos perköltséget fizet a szerkesztőségnek.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.