Egyszer volt, hol nem volt, valamikor a 80-as évek végén, a 90-es évek elején létezett a nyolcadik kerület peremén egy szórakozóhely, ahol a meg nem értett fiatalok egymásra találtak, a mindenhonnan kirekesztett szubkultúrák otthonra leltek, és az alternatív zenei élet kivirágozhatott. Ez volt a Fekete Lyuk.
A lehetőségek tere
„Olyan emberek kerültek a Lyukba, akik a saját környezetükből kilógtak, gyakran kibuktak az iskolából, akiket nem értettek meg, bár képességük volt valamihez, nem igazán találták a helyüket az akkori világban” – mondta Jerabek Csaba, a Fuck Off System basszusgitárosa. Az F.O. System 1988-ban, amikor a Lyuk megnyílt, már a PeCsában, a Petőfi Csarnokban koncertezett, mégis a Fekete Lyuk lett az első számú klubjuk, Csaba szerint a barátságos környezet miatt. „Emlékszem, volt egy állandó technikus abban az időben, nagyon a szívén viselte, hogyan szólal meg a zenekar, sokat barkácsolt otthon, saját erősítőt készített.”
„Sokáig nem voltak állandó fellépőhelyek,
megváltásként jött, amikor 88-ban megnyílt a Lyuk,
főleg nekünk, mert a punk műfajjal elég mostohán bántak” – ezt már Bajtai Barangó Zoltán, a QSS énekese mondta. Szerinte technikai szempontból is előnyös volt a Lyukban játszani. Pincehelyiség lévén ugyanis alacsonyan volt a plafon, és legtöbbször tömve voltak a termek, így nem csengett-bongott a tér, jobb volt a hangzás, mint máshol.
Nagy Gyula, a Lyuk ura
Aki pedig lehetőséget adott a zenészeknek és még a részegen alvó fiatalokat se dobatta ki, a népművelő Nagy Gyula volt, a klub vezetője. Nagy Gyuláról
megoszlanak a vélemények, de annyi vitathatatlan, hogy profi módon üzemeltette a Fekete Lyukat. „1992-ben volt a Fekete Lyuk gondozásában megjelent legelső Tudósok hanghordozó, az Atom-atom az a harcom bemutatója” – kezdte visszaemlékezését Máriás Béla, azaz drMáriás. „Én már Pestre menekültem a délszláv háború elől, Bada még Újvidéken ragadt, így új zenészekkel kellett felállítanom a zenekart a bemutatóra. A dobot és basszusgitárt felvettem szalagra, meghívtam Walter Hollinetz és Dóra Attila szaxofonosokat vendégzenésznek, én pedig énekeltem, töröksípon és trombitán játszottam. Frenetikus telt házas koncert lett, ami részben annak volt köszönhető, hogy Nagy Gyula kiplakátolta a »Jelentkezz Tudósnak« plakátokkal a várost. A koncertet felvette az ausztrál Pilot Productions a kelet-európai zenei életet bemutató sorozatához, amit aztán világszerte levetítettek. Ennek köszönhetően a zenekart később többször is meghívták Nagy-Britanniába.”
„Volt egyfajta furcsa vibrálás a mi kapcsolatunkban Gyulával” – fogalmazott diplomatikusan Jerabek Csaba. „Egyszer, amikor nem engedtem két lányt összeverekedni a Lyukban,
dulakodás közben elsült egy gázpisztoly
és megtelt gázzal az egész pince. Mindenki menekült kifelé – mi is –, és jött ki Nagy Gyula is káromkodva, hogy ő megöli azt, aki ezt csinálta. Mosolyogtam és mondtam, Gyula, én voltam, nem egyedül, de én voltam. Ekkor elővett ő is egy gázpisztolyt és azt mondta, megöllek, te szemét. Ebben a pillanatban kilépett a hátam mögött az irodák felől a Pipásnak nevezett pasas, aki az igazgatója volt a kultúrháznak. 1989 körül nem volt jó dolog pisztollyal hadonászni, szóval Gyula ijedtében bedugta a zsebébe a pisztolyt, de közben elsütötte. Ezt ő később úgy mesélte, hogy „amikor a Jerabek Csaba miatt tökön lőttem magam”.
„A Lyukba nem a konszolidált kispolgári anyukák jártak”
Ehhez hasonló balhék előfordultak a Lyukban, Nagy Gyula viszont gondoskodott arról, hogy a skinheadek ne verjék szét a punkkoncerteket, és
rendőri razziák, igazoltatások sem voltak, ami szokatlannak számított egy szórakozóhelyen
a rendszerváltás előtt. Közben olyasmiket híreszteltek a Lyukról, hogy ott a társadalom peremére szorult drogos fiatalok a saját hányásukban fetrengenek. „A Lyukba nem a konszolidált kispolgári anyukák jártak, ez igaz. De egy interjúalanyom mesélte, hogyan vigyáztak egymásra az emberek, nem taposták agyon a másikat a koncerteken. Egy békésnek mondható, összetartó környezet volt. Persze elképzelhető volt, hogy benyitottál a vécébe és valakinek ragasztós zacsi volt a fején, de ha drogoztak, akkor inkább altatókat mixeltek” – erről már Tóth Eszter Zsófia társadalomkutató, történész mesélt, aki 2013-ban részletesen tanulmányozta a Fekete Lyuk történetét.
A hanyatlás mégsem az emlegetett drogokkal vagy a verekedésekkel kezdődött, sokkal inkább a rendszerváltással. Megszűnt a rendszer, ami a csellengő fiatalokat összehozta, és ami ellen közösen lázadni lehetett. Kinyílt a világ, és ezzel együtt megszaporodtak a szórakozóhelyek: azok a zenekarok, akiket csak a Lyukban lehetett hallani, elkezdtek máshol is fellépni, így a közönség is szép lassan szétszéledt. Mégis, a Fekete Lyuk nemcsak egy alternatív zenei klub volt, hanem nemzedéki élmény is. Ám akik 88-ban kamaszok vagy huszonévesek voltak, a 90-es évek közepére kinőttek belőle, az utánuk következő generációnak pedig már rengeteg egyéb szórakozási lehetősége volt. A végzet 1994-ben érte el a Lyukat, amikor késelésre hivatkozva bezárták.
Tóth Eszter szerint a hely emléke mégsem tűnt el nyomtalanul. „2007-ben a Gödörben volt Pál utcai fiúk koncert, és a közönségből beüvöltötték az elején, hogy
»úgy játsszatok, mint a Lyukban!«.
A Lyukban fellépni szimbóluma lett a minőségi zenének, oda tartozni pedig identitásképző erővel bírt.”
Az identitásképző erőre mi sem jobb példa, mint a Fekete Lyuk Emlékalap támogatóinak népes csoportja, aminek élén az egykori törzsvendég, Halzer Eőry Dorottya áll. Az ő éveken át tartó kezdeményezésének köszönhetően kaphat emléktáblát a legendás hely. Dorottya és a támogatók szerint a Lyuk különleges táblát érdemel, amit a Munkácsy-díjas szobrászművész, Marosits István készít majd el. Jelenleg még az anyagköltségre gyűlnek a civil adományok.
Nyitókép: Jerabek Csaba
