A világon egyre több ember él metropoliszban, olyan világvárosban, aminek a népessége meghaladja az egymilliót. Budapesten 1,7 millióan élünk, a népsűrűsége 3209 fő/négyzetkilométer, míg New Yorkban 8,8 millió ember él (10.431 fő/négyzetkilométer). Talán furcsa, de
népsűrűségben Józsefváros csak New Yorkkal vethető össze:
Budapest közepén 70 ezren élünk együtt a New York-inál is sűrűbben (11.213 fő/négyzetkilométer).
Az Ártér cikke abból az ellentmondásból indul ki, hogy miközben soha nem látott fokú az urbanizáció – Kínában olyan megavárosok jöttek létre az elmúlt évtizedekben, mint a 32 milliós Csungking –, a városlakó egyre inkább elszakad a természettől és testi-lelki bajokkal küzd, „a nagyvárosi embernek soha nem volt még akkora szüksége zöld felületekre, mint napjainkban”.
Közösségi kerttel már a XIX. században nagyra nőtt városok lakó is próbálkoztak Angliában és az USA-ban, de ma ismert formájuk az 1970-es évektől ismert. A nagyvárosi tömbházak között, néha
házak lapos tetején kialakított közösen művelt „háztájikban”
családi fogyasztásra termesztettek növényeket a környéken élők. A cikk az 1976-ban létrejött New York-i West Side közösségi kertet hozza példának, ahol kertészkedni és pihenni egyaránt lehet. „A kert bárki számára látogatható, a kertet művelő önkéntesek sok esetben a környék lakóinak is segítenek, úgy működnek, mint egy falu a városban.”
Manhattanben – Forrás: Wikimedia Commons
A közösségi kerteknek a klímavédelem mellett fontos a társadalomszervező szerepük is, az egymás közelében lakó embereket valódi szomszédokká teszi, akik már nem mennek el köszönés nélkül egymás mellett és támaszt, segítséget jelenthetnek egymásnak. Erre pedig egyre nagyobb szüksége van a modern városi embernek, aki küzd a magánnyal, az elidegenedéssel, és többnyire csak a fogyasztás jelenti számára az életet.
A cikk a Tolnai kertet mutatja be, mint nemzetközi összehasonlításban is jó példát a közösségi kertre, amit úgy határoz meg, hogy az „emberek egy kisebb-nagyobb csoportja közösen műveli”.
Ezek a kertek sok esetben házak között, elhagyatott telkeken jönnek létre, ahol a tulajdonos átadja a területet meghatározott feltételekkel a szomszédságnak. Ezek a szabályok – például a West Side-i kerté – nem bonyolultak és az együttműködésre építenek, a kertben senki nem tulajdonos, de hasonló felelősséget vár el tőle a közösség, mintha tulajdonos lenne.
Józsefvárosban a 2010-es években alakultak az először közösségi kertek üres építési telkeken, az elsők között volt a Leonardo da Vinci utcai és az Apáthy István utcai, amik már megszűntek, mert a telkeket beépítették. A Civil Rádió egy 2017-es Nagyvárosi dilemmák adásában beszélnek a kertszervezők arról, hogyan jöttek létre ezek a közösségi kertek.
Józsefváros 2019 után kezdett komoly városzöldítésbe, és a hagyományos parkfejlesztés, utcafásítás mellett számos közösségi kert jellegű projektet is ösztönzött az önkormányzat: vannak mikroparkok, létezik közterület örökbefogadása, és egy sor közösségi kert is nyílt a Tolnai kerten túl.
Aki itt él, az a külső szemlélőnél kevésbé érzékeli, hogy világviszonylatban is értékes „zöld város” koncepció kezd megvalósulni Józsefvárosban nagyrészt közösségi alapon, a tervezésbe is bele tud szólni és aktív működtetője is lehet sok mindennek az itt élő.
Az Ártér egy magánkezdeményezésként indult hírportál, ami a Tisza-szigetekhez kötődik leginkább. A lendületesen indult oldalon nyáron nem volt mozgás. Úgy tudjuk, folytatódni fog a munka, a szerkesztőnek küldött kérdésünkre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
A magyarországi közösségi kerteknek van gyűjtőoldala és Facebook-oldala is.
Nyitókép: Mile Máté
