Megvalósul a közösségi tér funkció
A menekülteknek már a válság elején elkezdtek közösségi teret biztosítani a kiállítótérben és bisztróban, lehetőséget, hogy laptopozzanak, internetezzenek fogyasztás nélkül, sőt még főztek is rájuk. Később a Teletál vette át ezt a feladatot mint támogató, napi 50 adag főtt ételt szállítanak jelenleg a Turbinába, ami mostanság már az utolsó falatig elfogy.
Ottlétünkkor is többen használták a teret munkára, kapcsolattartásra az ismerősökkel. Többségében családok szállásolják el őket, Gyarmati Zea, a Turbina kulturális menedzsere/programszervezője szerint nem is terveznek, nem is tudnának tervezni hetekre, hónapokra előre.
A napi problémákat próbálják megoldani, a Turbina pedig ebben segít nekik térrel, internettel és infópulttal,
ahol oroszul és ukránul is beszélő önkéntesek próbálják a menekültek ügyes-bajos dolgait intézni.
Létezik például egy havi segély, nagyjából 30 ezer forintnyi összeg, ami a menekülteknek járna, de sokan már szinte le is mondtak róla, ugyanis még a menekültekkel foglalkozó civil Magyar Helsinki Bizottság segítségével sem jönnek rá, hogy miként is lehetne hozzájutni.
Napközben a gyerekeké, este a rocksztároké
Az is kiderült, hogy az érkező családok gyermekeinek közösségre, illetve oktatásra lenne szükségük, de a beiskolázás kérdése szintén nem tisztázott (a menekültes státuszt megkapó gyerekek jogosultak állami oktatásra, de számos részlet még nem tisztázott).
Emellett, aki csak hetekre, pár hónapra marad, nem feltétlenül íratná be gyermekét egy olyan iskolába, ahol egy teljesen új nyelvet kell tanulnia, legjobb esetben is csak angol oktatás volna számukra elérhető. A gyerekeknek viszont fontos, hogy valami stabilitás legyen a most napról napra változó életükben, ezért sokat jelent számukra, ha azonos nyelvet beszélő, hasonló korú társaik közt lehetnek legalább napközben.
Zea társadalompszichológiát tanul, az ELTE-n találta meg egy Olesia nevű ukrán óvónő, aki 10 éve él nálunk. Ő összegyűjtötte a menekült családok gyermekeit, és helyet keresett nekik, ahol napközben tanárok foglalkozhatnak velük.
A keresés két héten át zajlott, és zajlik még mindig, de a fővárost, civil szervezeteket bevonva sem sikerült még iskolát vagy tanteremnek alkalmas helyet találni, így jobb híján arra jutottak, a Turbina backstage-ét, a színpad mögötti teret adják át napközben a gyerkőcöknek.
Olesia ukránul beszélő, menekült tanárokat is gyűjtött, akik órákat tartanak, a Turbina saját dolgozói pakolni és a logisztikát kitalálni segítenek, illetve további önkéntesek a szünetekben foglalkoznak a gyerekekkel. Tárgyi eszközük már bőven van, jelenleg nem is tudják, mit kezdjenek a 100 darab sulifelszereléssel megpakolt iskolatáskával. De kaptak táblákat, laptopokat, kézműves eszközöket, mindent, ami a foglalkozásokhoz szükséges.
Amiből egyre nagyobb hiány van, az az önkéntes munka: egyre kevesebben jönnek, mások az utolsó pillanatban lemondják, így szívesen fogadnak bárkit, akinek van egy kis szabadideje, nem kell ukránul vagy oroszul tudni, elég az angol is.
A tereket minden nap éjfél és reggel nyolc között tanteremmé kell alakítani,
majd délután négy és este hat között vissza backstage-dzsé. „Este rocksztárok cigiznek és söröznek a Turbina hátuljában, napközben pedig gyerekek rohangálnak kismotoron” – meséli Zea.
Mosolygó gyerekarcok
A gyerekek meglepően jól reagálnak az átmeneti helyzetre, Zea úgy látja, nagyon jól érzik itt magukat:
„A gyerekek… gyerekek. Hiába zajlik a háború, hiába jöttek el az otthonukból, nekik ugyanúgy igényük van arra, hogy egész nap rohangáljanak, őrültködjenek, játsszanak egymással. Fontos, hogy erre legyen egy hely, ahol kortársakkal lehetnek. Jelenleg 6-16 éves korig 4 csoportra vannak osztva. Csupa mosolygó gyereket látok, nagyon közvetlenek, némelyik jól tud angolul, szoktam velük beszélgetni, jól érzik itt magukat, kalandnak fogják fel. Szerintem jobb itt nekik egymással, mint egy magyar iskolában, idegen nyelvet beszélők közt. A szülőkön sokkal inkább érzem, hogy meg vannak zuhanva” – fejti ki.
A tanórák után egyébként mindennap különféle foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek, egyik nap agyagoznak, másnap kutyás programon vehetnek részt, ezeket is nagyon élvezik. Bár Zea elmesélte, hogy mikor a kutyás foglalkozáson a macis rajzok közül kellett kiválasztani azt a macit, aminek a hangulatával leginkább azonosulni tudnak,
hárman is szomorú macit választottak.
Kérdezték tőlük, mitől lenne olyan a kedvük, mint a vidám macinak, erre egy kisfiú azt válaszolta, akkor, ha visszakaphatná a kiskutyáját. Az ilyen pillanatokat a szervezőknek is nehéz kibírniuk sírás nélkül.
A Turbina hirdetett felnőtteknek is ingyenes programokat, keddenként például jógázni jöhetnek, nemcsak a szülők, hanem bárki Ukrajnából menekült vagy önkéntes segítő. Ez a program elég népszerű is, a pszichológiai tanácsadásra viszont egyelőre kicsi az érdeklődés.
„Nagyon kedves tőled, Zea, de mi, ukrán nők nem hiszünk a pszichológiában” – válaszolták neki angolul, amikor felajánlották a lelki segítséget.
Meddig fenntartható?
Mivel a Turbina ezeket a tereket napközben úgysem használja, bármeddig szívesen bocsátják őket a gyerekek rendelkezésére. Viszont a gyerek egyre több, a hely pedig nagyon kicsi, fontos lenne, hogy külön, a szintjüknek, életkoruknak megfelelő csoportokban tudjanak dolgozni, legalább 4 külön tanteremre lenne szükségük. Az sem fenntartható hosszútávon, hogy az Ukrajnából menekült, jelenleg munkanélküli tanárok önkéntes alapon látják el az egyébként gyakorlatilag teljes munkaidős feladatokat. Zea úgy látja, ki vannak merülve, traumatizáltak, elfáradtak. Hozzáteszi, hogy a Turbina munkatársai is a szabadidejükből áldozva végzik ezt az átpakolást minden nap, külön fizetést ezért nem kapnak, a munkájuk pedig nem lett kevesebb. Bírják még, szerinte korlátlan ideig, de nagyon kezdenek elfáradni, ezért örülnének az önkénteseknek.
Aki kedvet, energiát érez magában, itt jelentkezzen!
Nyitókép: Mile Máté
