Első megszólalónk, Luca három alkalommal is fogadott embereket a menekültsegítő Migration Aid civilszervezeten keresztül. Egy idősebb hölgyet maga hozott el a Nyugatiból, miután közösen megvették a jegyét a továbbutazáshoz. Mindannyian egy éjszakát maradtak csak, majd mentek is tovább.
„Őszintén, az elején kicsit megszeppentem, hogy két vadidegen férfi jön a lakásomba, de igyekeztem legyőzni a félelmet, és objektíven a segítségnyújtásra koncentrálni. A családtagjaim jobban aggódtak, de szerencsére nem volt mitől félniük.
A többi napon már szinte rutinosan álltam a dologhoz, semmi félelmem nem volt” – meséli.
Irináék egy házaspárnak és két cicájuknak adnak otthont jelenleg is. Két napig laktak együtt, majd Irináék elutaztak, a pár pedig egyedül maradt a lakásban. Mivel már ismerték egymást egyetemi éveikből, sokat beszélgettek, együtt főztek, kirándultak, a bizalom miatt nem merültek fel kérdések.
Zsuzsanna egy fiatal hölgyet fogadott budapesti otthonába, szintén a Migration Aiden keresztül, a szomszédja lakásában pedig tovább két főt és három cicát szállásolt el, mert üresen állt az ingatlan. Bár a zuhanyzó ott nem működött, így végül mindannyian Zsuzsannáékhoz jártak zuhanyozni. Eredetileg két főre és egy babára számított, de így is megoldották az elhelyezést összesen hat napra.
Zsuzsanna a poroszlói vendégházát is kiadta a menekülőknek a szallas.hu-n, itt öt fő lakott 2-3 héten át, de velük egyáltalán nem is találkozott.
Elmesélte azt is, hogy a barátja felajánlotta Sukorón található házát, amelybe egy anyuka érkezett két fiával.
„A barátom boldogan várta őket, mert tud is oroszul, örült, hogy segíteni tud. De a hölgy nagyon fel volt dúlva, hogy hideg van a házban. Lehetett fűteni, de kicsit várni kellett volna, míg melegebb lesz, illetve neki napi háromszori étkezést ígértek, úgyhogy nem is maradt ott, visszavitette magát az önkéntes sofőrrel a Nyugatiba. Szegény barátom nagyon el volt keseredve, és megdöbbent a nő viselkedésén” – teszi hozzá Zsuzsanna.
Van hova menni
Luca minden fogadottjának volt jegye a továbbutazáshoz, háromnak a Németországban kint élő családtagjaikhoz, egy pár pedig Ghánába ment haza. Az egyik érkező párnak mindene megsemmisült az akkor még ostromlott, azóta el is foglalt Mariupolban, teljesen össze voltak törve – mondja Luca.
Irináék a vendégei addig maradnak, ameddig szeretnének, bár nagyon vágynak haza a megszokott életükbe. Kijev mellett a 17. emeleten laknak egy házban, ahol naponta többször kellene lemenniük az óvóhelyre, a lift pedig most nem működik, így egyelőre esélytelen hazatérniük. Los Angelesben és Genfben lakik a két lányuk, így akár hozzájuk is mehetnék, de még nem döntötték el, merre tovább.
Zsuzsanna ukrán vendégei szervezetten továbbutaztak Szicíliába, de amint lehet, visszamennének Harkivba, és segítenének a város újjáépítésében.
A vidéken tartózkodó csapatában két fogorvos is van, az egyik újságíró feleségével már állást is nézett Barcson a minap. Ha megfelel nekik, ők itt maradnának, mindkettőjük kimenekítette az anyukáját is Ukrajnából.
„A másik fogorvos nem tervez itt maradni, de az okát nem mondta, pedig kérdeztem. Vagy hazamegy Kijevbe – arra számít, hogy mivel orvos, talán nem viszik el katonának –, de nem tudja pontosan. Szülei, nővére ott vannak. Szerinte az békésebb, külső része Kijevnek, nincsenek veszélyben. Vagy elmegy Ausztriába, az ottani barátokhoz, de azt is fontolgatja, hogy Kanadába kérjen vízumot, bár ott nincsenek kapcsolatai” – számolt be a tétova tervekről Zsuzsanna.
Mindenáron segíteni akartak
Összességében csupa jó tapasztalásban volt részük a szállásadóknak: Luca elmondása szerint mindenki rettentően hálás és kedves volt, és bár a ghánaiakon kívül egyik vendége sem beszélt angolul, a Google Translate segítségével beszélgettek orosz-angol fordításban.
„Az azeri és az ukrán vendégeimet a 4-6-os villamosmegállóban vettem fel, onnan jöttünk együtt haza. Velük együtt is vacsoráztunk, és nagyon sokat beszélgettünk. Ravshan muszlim, és gyakorolja a vallását, később engedélyt is kért imádkozni este, amit természetesen megkapott. Sokat mesélt Azerbajdzsánról, mutatott videókat és fotókat a tájról. Később videóhívásban mindkét srác családtagjával találkoztam, ők is megköszönték, hogy szállást adok. Este megbeszéltük, hogy hánykor indulunk a villamoshoz reggel, kikísértem őket és mentek tovább önállóan. Néha beszélünk Messengeren, jól vannak” – meséli Luca.
Legjobban azonban az idős hölgytől volt nehéz elválni, pedig ő sem maradt tovább egy éjszakánál.
„Verának, aki egy házaspárral érkezett, igazi nagymama hangulata volt számomra – de mindhárman nagyon közlékenyek voltak. Amikor felértünk a lakásba, ölelgettek, puszilgattak, nagyon érzelmes volt. Kedves és segítőkész hozzáállással részt is akartak venni a konyhai dolgokban, mosogatni, elpakolni stb., de kértem, hogy inkább csak pihenjenek, most ez a legfontosabb, majd én mosogatok. Másnap reggel pedig teával vártak, és hogy üljek le velük reggelizni.
Aztán együtt elmentünk a Keletibe, ahol felraktam őket a Railjetre. Nem akartak elmenni, nem szerettek volna tőlem elválni, annyira a szívükhöz nőttem egy este alatt. Nagyon sokat sírtunk mindannyian, a szívem szakadt meg értük.
Oljával sikerült beszélnem azóta Whatsappon, megérkeztek, szép helyen szállásolták el őket, még akklimatizálódnak.”
Zsuzsa vendégei is nagyon szerények és kedvesek voltak, nem kértek semmi pluszt, vásároltak maguknak. Bár Zsuzsa semmit nem várta cserébe, mivel a reggelik után nagyon szerettek volna elmosogatni, engedte nekik, hogy ne érezzék rosszul magukat. Többször mostak is, ők teregettek és szedték össze a cuccokat, még mosóport is hoztak.
Az egyik csapat a rezsibe szeretett volna beszállni, Zsuzsa nem akarta elfogadni, de gondolkozik, hogy mégis megteszi, hogy kevésbé érezzék menekültnek magukat. Bár vendégei nem állnak rosszul anyagilag, aggódik, hogy a háború mindenüket elveszi.
Irina a külföldön élő fiát kérdezte, mit tehetne, hogy vendégei otthonosabban legyenek, s fia a fentieket tanácsolta: próbálja elérni, hogy ne menekültnek érezzék magukat. Ők együtt mentek piacra, közösen vásároltak be, a vendégek próbáltak fizetni, de Irina nem hagyta nekik – nem tudja, jól tette-e. Majd az ukránok főztek finom levest a vásárolt dolgokból.
Elterelni a figyelmet a „Baj”-ról
Mindkét szállásadó, akik hosszabb időre adtak otthont a menekülőknek, azon volt, hogy elterelje vendégei figyelmét a nagy „Baj”-tól, azaz a háborús helyzetről. Irina útikönyveket szerzett, összeírt nekik zenei esti programlehetőségeket, lehetőséget adott nekik, hogy elolvassák a híreket, és próbált nem mindig a nyakukon lenni. Még egy Facebook-csoportba is belépett, ahol másoktól kért tanácsot, hogy mit szabad ilyenkor kérdezni és mit nem, mikor jobb elterelni a figyelmet, és mikor tanácsosabb arról beszélgetni, mit éreznek.
„Egyszer kiszakadt belőlem, hogy milyen tiszteletreméltó, hogy ilyen erősek. Én nem tudom, tudnék-e ilyen erős lenni”
– meséli.
Zsuzsanna egyik lakója imádja Budapestet, a világ legszebb városának tartja, pedig sok helyen járt már. Így három napon át rótták az utcákat, a másik hölgynek és a gyereknek igyekezett mindent megmutatni. El akartak menni megnézni egy musicalt, de már nem tudtak jegyet szerezni rá. Az ittlétük harmadik napján előkerült a laptop is, addigra az egyik nőnek muszáj volt dolgoznia kicsit. A poroszlói vendégekről annyit tud, hogy egyszer elmentek csónakázni a Tisza-tóra.
Az egyik vendége azt mondta, hogy a magyarok a legjobb fejek, így örül, hogy talán sikerült egy kicsit jobb képet közvetíteniük a magyarokról.
Nyitókép: Nagy Dániel
