Józsefváros, a magyar nagyüzemi bútorgyártás bölcsője

2019. augusztus 05.

Az egykori Thék-palota és bútorgyár épületei

Száz éve 1919. június 8-án hunyt el Thék Endre, a magyar bútor- és zongoragyártás kiemelkedő mestere. Józsefvárosban már 1928-ban utcát neveztek el róla, melyet 1952-ben Leonardo da Vinci-re kereszteltek át. Az épülettömb – amely otthont adott az egykori gyárépület mellett a tulajdonosnak is –, az Üllői úton áll.

A XIX. század vége a magyar művészet minden területén változatosságot és gazdagságot hozott. Így volt ez az iparművészetben is, amelynek európai rangú alkotója volt a magyar bútor- és hangszergyártás nemzetközi tekintélyű mestere, Thék Endre.

Thék Endre egy régi fényképen – Forrás: varosvedo.hu

Thék 1842-ben Orosházán született és ott tanulta ki az asztalos szakmát. Később Pesten, Bécsben dolgozott, majd 1862-63 körül Párizsba költözött. Hazatérése után, 1872-ben a józsefvárosi Szűz utcában műhelyt alapított. 1885-ben megvásárolta az Üllői úton levő Tauszig bútorgyárat, amelyet Magyarország legjelentősebb üzemévé fejlesztett. A Thék bútorgyár készítette a királyi várpalota Szent István termének bútorzatát, de sok más épületbe tervezett és gyártott bútorokat, többek a józsefvárosi Wenckheim-, Károlyi-, valamint a Csekonics-palotába is.

Az Üllői út 66/A, B és C épület, ahogyan a számozása is mutatja egykoron összetartoztak. Tudjuk, hogy a Fővárosi Magánépítési Bizottság 1906. március 26-án engedélyezte egy négyemeletes ház építését Thék Endre részére, az építészeti terveket Grioni Antal készítette el. Ez a mai 66/C számú ház, amely a hangszer- és bútoráruháznak adott otthont, és amelyet a korábban épült gyár mellé építettek. A 66/A épület terve is gyorsan megszületett, amit a Magánépítési Bizottság az 1907. április 29-i ülésén engedélyezett.  Grioni Antal Budapesten élt és alkotott, a Thék-palota és áruház a voltak legjelentősebb művei.

A középső egykori gyárépület – ma lakóház –, háborús sérülésből újjáépítve idegenként hat a két szélső historizáló palota mellett, amelyek a századforduló divatjának megfelelően jellegükben neoreneszánsz stílusúak.

A sarkokat fél henger formájú zárterkélyek teszik látványossá. Az Üllői úti homlokzaton középen helyezkedik el a kapu, fölötte három emeleten áthúzódó zárterkély látható. A negyedik emeleten párizsi divatot követő összefüggő erkélysor húzódik.  Az épületeken levő domborművek stílusosan a bútor- és a hangszergyártásról mesélnek.

Ludmann Mihály
művészettörténész

Fotó: Baranyai Attila

A Józsefváros Újság archívumából.

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.
2026. szeptember 03.
Brutális mennyiségű pénzt csatornázott az egykori kormányzópárt civil szervezetekhez. Ezek némelyike valós és fontos tevékenységet végez, ám tucatnyi olyan is akad, amelyik vagy semmit sem csinált, vagy csak egyet: a helyi Fidesz szekerét tolta. Százmilliókból.
2026. szeptember 02.
Jövő hét szombaton számos sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők az Orczy-kertben, ahol közvetlenül a józsefvárosi egyesületektől tudhatják meg, milyen lehetőségek várják őket, ha helyben szeretnének sportolni.

További cikkek

2026. szeptember 02.
Jövő hét szombaton számos sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők az Orczy-kertben, ahol közvetlenül a józsefvárosi egyesületektől tudhatják meg, milyen lehetőségek várják őket, ha helyben szeretnének sportolni.
2026. szeptember 02.
Néhány éven belül megújul a FiDo park, és zöldebb lesz, mint valaha. A tervezésbe a kerületiek is beszállhatnak.
2026. szeptember 01.
A Korányi Sándor utca képe nagyon megváltozott az utóbbi pár évben, új egyetemi épület határolja, és az utca maga is teljesen megújult. Ez további változásokat is maga után hoz: átalakul a Füvészkert bejárati része, és egy új kollégium is épül.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.