Nemrég egy cikkben körbejártuk a kezdő és újrakezdő bicikliseket érdeklő fontos kérdéseket. Az akkor kapott jó tanácsot követtem: várjak a vásárlással, ott a Bubi, az ideális a kezdeti gyakorláshoz.

A biciklizést nem lehet elfelejteni

A MOL Bubi alkalmazást már a múltkor kipróbáltam, de élesben most használtam először. A 100 forintos opciót választottam, ami ugyan a legkedvezőtlenebb, mert percdíjas – aki kicsit is rendszeresen bubizna, bérletet váltson –, mert tele voltam aggodalommal, hogy negyvenvalahány év után tudok-e még egyáltalán biciklizni. Hozzám a Tömő utca végén levő Bubi-állomás van a legközelebb, és gondoltam, mielőtt bemegyek a szerkesztőségbe, legalább egy körre a háztömb körül kipróbálom, s ha nem megy, legfeljebb visszatolom a helyére a biciklit. 

Reggel nyolc után még legalább tíz szabad bringa volt az állomáson. Az applikáció pontosan jelzi, hogy hol mennyi szabad bicikli van éppen, nem kell felesleges utakat tenni egyik állomásra sem. A kiválasztás nekem nem sikerült elsőre, mert amikor a QR-kód beolvasó megjelent, és a sor elején álló bicikli kódját beolvastam, azt nem jelezte szabadnak. Hamar rájöttem, hogy az applikáció mutatja a szabad biciklik listáját, és a szám alapján kell kiválasztanom, melyiket vinném el, és miután egyet megjelöltem, csak akkor kell a QR-kódot leolvasni a sárhányójáról, ami után kinyílik az elektromos kerékzár. A bicikli kiemelése sem ment elsőre a tartóról, de pillanatok alatt megtaláltam a helyes irányt, valójában nagyon egyszerű.

Az ülést egy kallantyúval lehet kioldani, hogy a megfelelő magasságba állítsuk, ez egészen finoman működik. Ideje felpattani, gondoltam, ám elsőre még a női váz átlépése is kihívás volt biciklivel a kezemben, de erről később.

Elindultam az enyhén lejtős Tömő utcán visszafelé – és ezzel azonnal csatlakoztam a pesti biciklisek tömegéhez, akik bármilyen egyirányú utcába behajtanak hátulról is, ahol nincs jelezve, hogy ellenkező irányban közlekedhet-e kerékpár. Autósként nem örülök annak, amikor ilyen helyen hirtelen megjelenik szemben egy biciklis, azt hiszem, nem is szabályos, ha tábla nem engedélyezi. De olyan mindennapi jelenség ez, hogy magam sem tudom, mi az igazság, elfogadtam kvázi szabálynak, s inkább én vagyok óvatos. Remélem önök meg tudják mondani a Facebook-kommentben, mi az igazság ebben a kérdésben.

Ilyesmin gondolkozni nem volt időm, mert negyven év után nyílegyenesen robogni kezdtem a kihalt Tömő utcán, és mire a Füvészkert utcához értem, már láttam: a biciklizést nem lehet elfelejteni.

Meglepetések a kontrás világ után

Menet közben azonban ért pár meglepetés. Én csak kontrás, egysebességes biciklin mentem régen, s bár a régi mozdulatok hirtelen feltámadtak ugyan, ezek egy része most hátránynak, sőt veszélyesnek bizonyult.

Az, hogy az ember stabilan tud ülni és haladni a gépen, sőt még kanyarodni is tud, megnyugtató, és annyira lelkesítő volt, hogy elhatároztam, nem csak egy kört teszek a tömb körül, hanem egyenest bemegyek a József körúti szerkesztőségbe. Végül is ez remekül sikerült, és mindössze 12 percnyi bérbiciklizésbe került a Baross utcai kereszteződésben levő Bubi-állomásig eljutni. Tegyük hozzá, szerencsém volt – alig volt forgalom, csak egy-két kocsi előzött meg –, mert közben szembesültem pár kihívással is.

Az első nehézség a helyes ülésmagasság megtalálása volt. Először olyan magasra húztam, hogy kényelmes legyen tekerni, ám így nem bírtam könnyedén leugrani álló helyzetbe, a lábam nem ért le rendesen. Alacsonyabbra raktam, így biztosnak éreztem már a kitámasztást, de a – mondjuk úgy, piknikus – alkatomhoz képest nagyon magasra emelkedett a lábam a pedál felső állásánál. Végül így tekertem, de nekem nagyon hiányzott, hogy a kormányt nem tudom feljebb húzni – lehet ilyet bubin? – és emiatt szűknek bizonyult a hely a számomra. Eszembe is jutott múltkori szakértőm tanácsa, aki szerint mindenkinek az alkatára méretezett biciklit kellene választani. A bubis bicikli geometriája jó kompromisszumnak látszik, de inkább a női kerékpároké felé közelít, az átlagos testalkatú embernek nem sok baja lesz vele. Nekem azonban kicsit szűk volt, de tudtam tekerni. Sőt, elsőre nagyon tekertem, és ha nem lejt az utca, talán el sem indultam volna.

Vártam, hogy az első nyomásra meginduljon a gép, de alig történt valami, amikor feleszméltem, hogy állítani kell a sebességet is. A sebességváltás maga csak egy könnyed tekerés a markolat tövében levő állítógyűrűn, gyerekjáték. Ez 1-es fokozaton volt, ami autónál kb. a 4. fokozat lenne, míg a 3-as fokozatnál lehet a legnagyobb nyomatékot kifejteni, mint az autó 1. fokozatában. Hogy miért van pont fordítottan számozva, nem tudom, engem jól megzavart, látszik, nem tudok eleget a biciklis világról. A 3. fokozatban végre erővel tudtam tekerni, s hagytam végig ebben, mert így éreztem azt az erőt, amire emlékeztem a múltból. (Ez egyébként azt is jelenheti, hogy a sík városi terepen egysebességes bringa is elég lehet.) 

Két jól fogó kéziféke van a bubinak, én azonban a sarkokhoz érve vagy járókelőt kerülgetve automatikusan nyomtam a pedált visszafelé, „kontráztam”. Ez veszélyes, gyorsan el kell felejteni! A kontrás beidegzés olyan erős, hogy a kézi fékezést a próbút alatt nem éreztem biztonságosnak.

Valójában sem a sebességállítással, sem a fékezéssel nincs baj – a gyakorlott bringázók most joggal lemosolyognak –, de a régi beidegzések áthangolására, az új rutinok kialakítására szükséges külön időt szakítani. Nekem szerencsém volt az első úttal, de azt gondolom, hajnali üres utcákon vagy biciklizhető parkban – Tisztviselőtelep, Orczy-kert, Népliget, II. János pápa tér vagy a Kerepesi úti Sírkert, ezek közelében biciklis is felvehető – kellene néhány órát gyakorolni, mielőtt a forgalomba megy az ember. Én is ezt fogom tenni.

Bírni fogom?

Idősebb korban, már akár már 40 felett is kihívást jelenthet az újrakezdő egészségi állapota.

Az első probléma az edzettség hiánya. A covid miatti bezártság, a közös edzések elmaradása, a home office az emberek többségénél a mozgás elmaradásával járt. Nemcsak az izmok gyengültek el, az ízületek is berozsdásodtak, a sok üléstől a hátunk fáj, hízásnak indultunk (vagy továbbhíztunk), s minden mozgás nehezebbé vált. Az első bicikliút ezért komoly megterheléssel járhat.

Mindössze 12 percnyit tekertem elég komótosan, de fújtattam és remegett a lábam, amikor leszálltam. Épp úgy, mint az edzésen, amikor egy kicsit meghajtjuk magunkat. Sem az izomláztól, sem a gyors kifáradástól nem kell félni, ezek az edzetlenség jelei. Azonban elsőre lehet, hogy 10-20 perc tekerés bőven elég lehet még egy árnyas parki úton is.

Miután vége volt a megbeszélésnek a szerkesztőségben, gondoltam visszatekerek, pedig éreztem a lábamban az izomláz és a kifáradás jeleit. Az elindulás még sikerült, de amikor a zebránál el akartam indulni, egyszer csak eldőltem. Egy sereg hibát követtem el. Az izomfáradás miatt nem tudtam elég erőt kifejteni, de a sebességet sem állítottam 3-asra, az 1-es fokozatban pedig egyszerűen nem indult el velem a kerékpár. A járda szélén történ ez, s azonnal odarohantak többen segíteni, ami nagy piros pont a közömbösnek tartott pesti embernek, de igazából inkább látványos, mint fájdalmas esés volt ez. Miután felálltam, s remegve kifújtam magam, nekilódultam már a jó sebességben, de olyan bizonytalan és gyenge voltam, hogy a Horváth Mihály téren leraktam a biciklit. (Ez is jó érv a Bubi mellett, nem kell hazatolni, ha nincs rá szükség.)

A gyors tanulság: Be kell tartani a fokozatosságot a gyakorlásban, kell időt hagyni a pihenésre, amíg kellő erőre nem teszünk szert. Ilyesmire gyerekként nem kellett figyelni, annyit mozogtunk egész nap. Kánikulában a reggel nyolc még elviselhető, de a 11 órai hőség már komolyan fejbevághatja az embert, én pedig akkor próbálkoztam másodjára. És nem ittam vizet sem, egy kicsit ki voltam száradva, ami szintén nagy hiba volt. 

A rövid bicikliút más élettani tapasztalatot is hozott. Attól tartottam, hogy a tekerés nehéz lesz a fájós térddel. Semmit nem éreztem. A szűknek bizonyult üléshelyzet, amiben a lábamat nem tudtam eléggé kinyújtani tekeréskor, a bokámnak volt inkább kellemetlen. A megoldás a jó ülésmagasság megtalálása lesz, amihez azonban nagyobb biztonságot kell szereznem a bicikli lábbal való megtartásában, ezt egyszerűen gyakorolni kell, és fog majd menni. Nekem is fáj a derekam a sok üléstől, érzékeny is néha, és bizony kellemetlen volt a Práter utca kátyúin, repedésen átdöcögni. Egy fájós gerinc nehezebben viseli még azt a közepesen dőlt testhelyzetet is, amiben tekertem, mivel a kormányt nem tudtam megemelni. Ha saját bringám lesz, az alkatomnak megfelelő méretekre nagyon figyelni fogok, ahogy a szakértő is tanácsolta.

Most akkor igen vagy nem?

Határozottan nagy igen, de úgy látszik, élemedettebb korban sokkal körültekintőbbnek kell lennünk, mint akár csak 10-20 évvel ezelőtt. Most még a pandémia miatt gyakori mozgáshiány okozta gyengeség és beszűkült mozgásképesség ellen is dolgoznunk kell, de ebben a bicikli jó társunk lehet.

Nyár van, inkább kora reggel gyakoroljunk, mert a hőség minden erőnket felemésztheti. Szánjunk elég időt a nyugalmas gyakorlásra, emiatt az 500 forintos havi Bubi-bérlet már a kezdetektől kifizetődő lesz. Nem árt az orvossal sem konzultálni – már ha sikerül manapság elérni egy orvost efféle tanácsra –, de ha nem tesszük, akkor arra figyeljünk, ne erőltessünk olyat, ami fájdalommal (kivéve izomláz), túlzott megerőltetéssel jár. Fontos, hogy észben is koncentráltak tudjunk maradni biciklizés közben, ezt is fejleszteni kell a gyakorlással.

Ez a cikk nem a rutinos biciklizőknek szól, és nem esett szót például a sisakról vagy megfelelő ruháról sem, de ha van jó tanácsuk a kezdő lépésekhez, vagy van tapasztalatuk a 40-50 felett elkezdett bringázásról, osszák meg velünk a Facebook oldalunkon.  

A Bubival szerzett, tapasztaltabb bringás tapasztatokat pedig itt osztottuk meg.

Képek: Mile Máté