Hogy a börtönből szabadult embertársaink ne essenek vissza, az a teljes lakosság közös érdeke, véli Krámer Lili szociológus, kriminológus, a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa. „A büntetés-végrehajtás állami feladat, amibe a reintegrációs folyamatok kezelése is beletartozik, amit az állam a tények és tapasztalatok tükrében sem hatékonyan, sem emberségesen nem végez el. De végül is kinek a kárára megy az, ha rosszabb állapotban kerülnek ki a fogvatartottak, mint ahogyan bekerültek?
Az egész társadaloméra, hiszen a szomszédjaink
lesznek.”
Az állam 2017-ben kitessékelte a civil szervezeteket a börtönökből, köztük a Magyar Helsinki Bizottságot is, ami az emberi jogi monitoringot végezte, de azokat a szervezeteket is, akik reintegrációs programokat vittek, mondta Krámer Lili. Ez a fordulat hívta életre a FECSKE-t, a Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoportot, ugyanis a jogvédő szervezet több másikkal együtt úgy határozott, tovább vinné a megkezdett munkát. Miután a hazai büntetésvégrehajtási-rendszer
hátat fordított az őt segítő civil szervezeteknek,
a szakemberek helyi megoldásokban kezdtek gondolkodni. Olyan partnereket kerestek, akik érintettek a problémában, ismerik a helyi viszonyokat, és nyitottak az együttműködésre. Ennek eredményeként a Helsinki Bizottság, a FECSKE és a Hazavárunk Alapítvány tavaly ősszel indította el közösen az Együtt az újrakezdésért – támogató közösség a Józsefvárosban című programot, amely a fogvatartottak családjainak nyújt segítséget. Vállalásukhoz megnyerték a kerületi önkormányzat támogatását is. „Hogy Józsefváros nyitott a programunkra, az azt jelenti, ők is fölismerték, hogy
itt helyben érdekük van ebben,
annak ellenére, hogy nem a mi feladatunk lenne” – mondta Krámer Lili. A három civil csoport által kidolgozott program egyszerre három területen nyújt segítséget, és mindhárom aspektusa, közvetve vagy közvetlen, az érintett családokat támogatja.
„Végső soron azt szeretnénk elérni, hogy a családok együtt maradjanak.” A program egyik részeként havonta egyszer kétórás csoportfoglalkozást tartanak az érintetteknek. Felnőttekkel foglalkoznak, de tapasztalatuk szerint
a velük végzett munka pozitívan hat, segíti a gyerekeiket is.
Sokan komoly félelmekkel érkeznek, ezért kiemelten fontos az anonimitás a csoportban. A résztvevők – különösen azok, akiknek az ügye korábban nyilvánosságot kapott – gyakran attól tartanak, hogy illetéktelenek, például rendőrök vagy újságírók is jelen lehetnek, magyarázta Gasteiger Nóra pszichopedagógus, kriminológus, a FECSKE munkatársa. Egyszerre nyújtanak praktikus-jogi tanácsokat és szakértő segítséget a helyzetből adódó érzelmi-kapcsolati nehézségekben. Kérdésekből pedig akad bőven. Például az egyik rendszeresen feltett, alapvető kérdés az, hogyan lehet bejutni a beszélőre, és ott mivel szembesülhet az ember.
Börtönkisokossal is készülnek az érintetteknek,
amit folyamatosan bővítenek. „A hivatalos tájékoztatások az átlagember számára érthetetlen jogi bikkfanyelven íródtak, elkezdtünk közérthető tájékoztatókat készíteni” – mondta Krámer Lili.
A csoportban beszélnek a bevonulást követő, de a szabadulás utáni időszakról is, ugyanis az is hatalmas stresszel járhat, mert nem tudni, milyen személyiségváltozáson ment keresztül a fogvatartott, milyen traumákat szenvedett el. A szakemberek elmondják, milyen viselkedésváltozások lehetnek természetesek, mikor érdemes segítséget kérni, és hogyan ismerhetők fel a nem fenntartható, akár bántalmazóvá váló kapcsolati helyzetek.
Külön hangsúlyt kap annak erősítése – főként nők és anyák esetében –, hogy
merjenek segítséget kérni vagy kilépni egy számukra már nem biztonságos kapcsolatból,
és ne tartsák kötelességüknek feláldozni a saját életüket, mondta Gasteiger Nóra. A tapasztalat szerint a csoport közösséggé kovácsolódik az idő folyamán: az érintettek hasonló helyzetben lévő sorstársakkal találkoznak, akikkel megoszthatják a megéléseiket, nehézségeiket, és felismerik, hogy nincsenek egyedül. Ez benntartja a csoporttagokat, akik aztán a foglalkozásokon kívül is találkoznak, és számíthatnak egymásra, mondta Gasteiger Nóra. „Alapvető tapasztalatunk, hogy az érintetteknél nagy a stigmatizáltság- és szégyenérzet. A legtöbbjük eltitkolja még a közvetlen környezete elől is, hogy milyen helyzetbe került, és
nem mer segítséget kérni, egyedül marad a problémákkal”
– mondta Krámer Lili. Például, ha az édesapa kiesik a család rendszeréből, és ő volt a kenyérkereső (Magyarországon a fogvatartottaknak több mint 90 százaléka férfi), az a család anyagi helyzetét erősen megingathatja, aminek következménye lehet, hogy a lakhatása is veszélybe kerül, magyarázta.
Éppen ezért a közösség szintjén is igyekeznek oldani a fogva tartáshoz kapcsolódó stigmatizációt, ezért olyan nyitott eseményeket is szerveznek, ahol megteremtik a lehetőségét annak, hogy diskurzust indítsanak a témáról. Minél többen értik, hogy mit jelent a fogva tartás, annál nagyobb az esélye annak, hogy az érintett családokkal kapcsolatban állók nyíltabban reagálnak, ami
biztonságosabb, elfogadóbb környezetet teremt,
és láthatóbbá, érthetőbbé teszi a helyzetüket, mondta Gasteiger Nóra. Az első közösségi találkozóra idén tavasszal kerül sor. A programban igyekszenek a fogvatartottak és a családjaik helyzetéről, tapasztalatáról szóló hiánypótló, speciális tudást átadni a kerületi szakembereknek (pedagógusoknak, nevelőknek, családsegítőknek stb.), hogy jobban értsék és kezeljék őket.
Ehhez készül egy információs dokumentumtár is, ami a későbbiekben is elérhető lesz számukra. „Elvontabb célunk az, hogy a szakmai eszközökkel hassunk a döntéshozóinkra is, hogy emberségesebb szabályozás valósuljon meg, különösen a kapcsolattartás terén. Az érintettek tapasztalatai világosan mutatják, hogy a jelenlegi rendszer gyakran tovább szakítja a családokat ahelyett, hogy segítené az együttmaradásukat” – mondta Krámer Lili.
Fotó: Pixabay (illusztráció)
