Szili-Darók Ildikó mérleget vont

2024. június 14.

„Az MSZP nem vallott szégyent, nem szerepeltünk le”

Meglepően hangozhat, de Szili-Darók Ildikó elégedett a józsefvárosi MSZP választási teljesítményével. Továbbra is a testületben marad, és a megromlott kapcsolat ellenére konstruktív munkára törekszik majd Pikó András polgármesterrel.

„Polgármester úr elvette az összes jogkörömet, ki kell költöznöm az irodámból, egyelőre nem a barátkozás irányába viszi ezt a kapcsolatot, valószínűleg minél távolabb akarja tartani magától azt, aki ellene indult.” Pikó András az új testület felállását sem várta meg: menesztette alpolgármesteri pozíciójából Szili-Darók Ildikót, aki ennek ellenére folytatja az önkormányzati munkát MSZP-s képviselőként.

Erről maga a polgármester is beszélt a nekünk adott interjújában:

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

A június 9-i önkormányzati választásokon a külön indult MSZP átlagban 4,77 százalékot ért el, amit Szili-Darók Ildikó egyébként úgy kommentált, hogy

„ez egy nagyon szép eredmény”.

A választók szavazatai arra voltak elegendők, hogy a kompenzációs listáról egy szocialista képviselő kerülhessen be a testületbe. „Nem gondoltuk, hogy evk.-t nyerünk, persze reméltük, de reális esély nem volt rá. Töredékszavazatokra hajtottunk, azok voltak a fókuszba helyezve, és ezek be is váltották a hozzájuk fűzött reményeinket.”

Veres Gábor is hasonlót fogalmazott meg a választás napján készült videónkban:

Szili-Darók Ildikó szerint, annak ellenére, hogy Pikó András nem adott nekik lehetőséget, elérték a választópolgárok akaratával, hogy legyen egy helyük a testületben (amit maga Szili-Darók Ildikó foglal majd el ősztől, bár más pletykákat is hallottunk a párt háza tájáról).

„Az MSZP nem vallott szégyent, nem szerepeltünk le, polgármester úr szavaival élve a lakosság nem kiszavazott minket, hanem pont

beszavazott minket.

Bent vagyok a testületben.”

A korábbi alpolgármester azt is elmondta, hogy a közös munka milyensége nagyban függ Pikó Andrástól, de az MSZP hallatni fogja a hangját, illetve annyit még elárult, hogy a Pikó-koalícióval fog szavazni, amennyiben egyet ért velük. „Továbbra is úgy gondolkodom, ugyanazt fogom képviselni, mint 5 éve folyamatosan. Eddig is elsősorban szakmai alapon működtem, ezután is úgy fogok működni.”

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az MSZP-s képviselők és Pikó András polgármester viszonya fokozatosan romlott meg az évek alatt. A Pikót támogató Közösen Józsefvárosért frakció 2022 nyarán szakadt ketté, az MSZP és a DK kilépett és új frakciót alapított Józsefváros Jövőjéért néven.

A két frakció közötti feszültség a JEK főigazgatójának ügyében csúcsosodott ki: a polgármester Koroknai Andrást egy elbocsátásokat követő belső ellenőrzés után elmozdította volna a helyéről, ám a Józsefváros Jövőjéért frakció nem szavazta meg a leváltást. Ennek hatására Pikó elvonta az egészségügy jogkörét Szili-Darók Ildikó alpolgármestertől.

Nem a békülés irányába mutatott az sem, hogy a választásokra készülve Pikó András mindössze Camara-Bereczki Ferenc Miklós szocialista képviselőnek ajánlott helyet a csapatában, aki végül függetlenként indult, de az MSZP támogatásával. Végül a szocialisták egy kivétellel minden választókerületben indítottak jelöltet, és Szili-Darók Ildikó versenybe szállt a polgármesteri székért a visszalépést még a választás előtti utolsó pillanatig, péntek délután 4-ig lebegtették.

A legutolsó képviselő-testületi ülésen pedig az MSZP-s Veres Gábor személyeskedni kezdett Pikó Andrással, és úgy fogalmazott: „undorító ember maga”. Itt már lehetett sejteni, hogy az ellentétek kibékíthetetlenek.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 11.
Másodszor indította el idén a Józsefvárosi Önkormányzat az állategészségügyi támogatási programot. A kerületi kutya- és macskatartók az állatorvosi költségek felére, a rászorulók és az ivartalanítást vállalók pedig akár 100 százalékos támogatásra is jogosultak lehetnek. A mostani körre négymillió forint áll rendelkezésre.
2026. szeptember 11.
Már kész formájában látható a Vajda Péter utca híres beton templomtornya, amelyet szándék szerint az eredeti tervek alapján állítottak helyre egy új társasház előtt. A vélemények megoszlanak.
2026. szeptember 10.
Összehangolt takarítási és ellenőrzési akciót tartottak szeptember 10-én a Blaha Lujza téren. A rendőrök és közterület-felügyelők ezúttal kiemelten figyelték a MOL Bubi kerékpárok jogosulatlan használatát és a – tiltott – dohányzást is a megállókban. A tér környékén szombatig fokozott járatellenőrzés zajlik.

További cikkek

2026. szeptember 09.
Elindult a 2026-os részvételi költségvetés szavazása, kétszázmillió forint leghasznosabb elköltéséről hozhatnak döntést a józsefvárosiak.
2026. szeptember 09.
A kerület kifejezetten szigorúan kezeli a szabálytalanul parkoló e-rollereket, de egyelőre az egész fővárosban probléma, hogy a több millió forint közterület-használati díj és még az ezen felül kiszabott akár több millió forint teher se elég hozzá, hogy ne lógjanak szinte még a fáról is a szabálytalanul parkoló kétkerekűek.
2026. szeptember 08.
Tizenhat év után távozik a testületből a képviselő.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.