Mindenki látott már utcai szemetest. Jellemzően nem szép látvány. Még a turistalátványosságok környékére kihelyezett, az ódon kandeláberekhez és oroszlánlábú padokhoz illő edények is hamar lekókadnak, retkessé válnak, bűzös tartalmuk hol kicsordul, hol csak melléjük hull, hol fekete füstöt eregetve lángol.
Karácsony Gergely bejelentette, Budapesten lecserélik a zöld kukákat szürkére – nézzük meg hát, milyen kukatörténelmünk van, milyen kukáink voltak eddig!
Papírkuka az Astorián
A városi háztartási szemét házaktól való elszállítása és a közterületi hulladékgyűjtés a XIX. században vált általánossá, azelőtt simán szanaszéjjel hagyták, gödrökbe, kanálisokba vagy a folyókba dobták, ami szükségtelenné vált. Az utcaseprő ezért hamarább jelent meg utcáinkon, mint a hulladékgyűjtő edény. A XVIII. században Budán neveztek ki „fertálymestert”, aki felelős volt a szemétnek az utcáról való elhordásában. 1895-ben hozták létre a Köztisztasági Hivatalt, a mai FKF elődjét és csak 1909-ben jelent meg az első köztéri szemetesedény Budapesten, méghozzá az Astoriánál, ráadásul papírból.
Kevesen tudják, de a kuka eredetileg nem magát az edényt jelentette, hanem az autót, amely összegyűjti a tartalmát. Az elnevezés a Keller und Knappich Augsburg cég (KUKA AG) rövidítésével ellátott pormentes „kukásautókról” ugrott át magára a szemetesedényre, legyenek azok közterületiek vagy lakosságiak.
A banántól a tobleronéig
Az első, a Múzeum körút és a Kossuth Lajos utca sarkán felállított köztéri szemetes után egyre másra jelentek meg az immár nem papírból, hanem fémből készült, eleinte jellemzően dróthálós, néha rácsos megoldást követő szemetesek Budapest utcáin.
Az 50-es évektől kezdve évtizedeken át meghatározó volt a főváros arculatára a lemezből készült, banán formájú utcai szemetesedény. A formát minden bizonnyal az hívta életre, hogy a függőleges bedobónyílásba nem esik bele az eső, így az edényben nem gyűlik össze a víz, a dróthálós-rácsos formához képest viszont jobban rejti és tartja meg a szemetet, nem esnek ki belőle a csikkek, apróbb hulladékmorzsák.
A bólintós banánforma előnye, hogy fejreállítással könnyen üríthető, így kíméli a tisztasági szakembereket.
Sajátos, főleg vasúti pályaudvarokon előforduló forma volt a háromszög hasáb, „toblerone” fazon, amelynek egyik csúcsa funkcionált csikkgyűjtőként, és kizárólag redvásan maradt meg az emlékezetünkben. Igaz, erről alighanem az is tehet, hogy a hulladékgyűjtők ma sem élveznek prioritást a vasútnál. A legrosszabb állapotúak ma is a MÁV területén találhatók.
A banán rokona az ürítést is kreatívan megoldó „könyökcső” fazon. Bent bemegy, alul kijön. Ha eldugult, akkor lehet töcskölni. Példánk miskolci, ugyanakkor eredetisége mindenképp a gyűjtemény részéve kell emelje.
Hosszú ideje a narancssárga vagy zöld színű, oszlopra szerelhető 50 literes polietilén edény „a köztéri szemetes”. Hátránya, hogy gyúlékony, akár egy papírral találkozó félig elnyomott cigarettacsikk is elegendő ahhoz, hogy megolvadva terüljön szét az aszfalton félig elégett szemetet olvasztva magába.
A koszorúzásé a jövő?
A köztéri szemetesek evolúciójának következő állomását a visszaváltási rendszer fogja elhozni. A visszaváltható italcsomagolások mellépakolásának vagy a guberálásra kényszerítésnek elkerülése kreatív megoldásokat szült azon országokban, ahol már régóta létezik hasonló rendszer.
A palacktartó koszorúról, vagy más hasonló módszerekről egész galériát tett fel közösségi oldalára Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom közgyűlési képviselője. Javaslata nyomán ugyanis a fővárosban is meg fognak jelenni a szemetesekre vagy azok mellé telepített palacktartók, így – remélhetőleg – nem kell többé halászniuk a rászorulóknak, és nem gurulnak többé szanaszéjjel az előzékenyen a kukák mellé, a földre rakott sörösdobozok sem, amikor feltámad a szél.
Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf
