Civil Díjat kapott a CaPE

2025. május 19.

„Azelőtt a Múzeumkert, most a Rádió épületeinek megmentése mozgatta meg az embereket”

A Civil Gálán adták át a 2025-ös év Civil Díját. A CaPE, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület mint legjobb helyi kezdeményezés vehette át a kitüntetést.

Május 15-én az Aranytíz Kultúrházban tartott gálaesten adták át a NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ) ez évi Civil Díját, amit 2016-ban adtak át először.

Idén a legjobb helyi kezdeményezés kategóriában a CaPE kapott díjat a helyi identitás megőrzésében végzett munkájukért.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Perényi Lászlót, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület, CaPE elnökét kérdeztük a kitüntetésről. A díjra a szervezeteknek kell pályázniuk, „s örömünkre a szakmai zsűri beválasztott minket a három döntős közé”, mondta. A gálán tudták meg ők is, hogy nekik adták a díjat.

„Legjobb helyi kezdeményezésként nyertünk, aminek lényege, miként lehet megszólítani az embereket egy közösségben. Valójában sokféleképpen, de

leginkább akkor mozdulnak meg, ha van megoldandó közös probléma.

Az egyesület indulásakor a Múzeumkert állapota volt ilyen mindenkit megmozgató téma, akkor még autók parkoltak ott. Ma pedig a Rádió volt épületeinek és területének megmentése, zöldítése az, ami összefogja az embereket”, mondta Perényi László. A díjjal pénz nem jár. „Csak elismertség, dicsőség. Egy plakettet kaptunk, és kellemes emberekkel ismerkedtünk meg.”

Ezek voltak a 2025-ös Civil Díj nyertesei a másik hat kategóriában:

Legígéretesebb új szervezet:
Kisvilág Alapítvány

Legnagyobb hatású projekt:
Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület
(Az online közönségszavazás díját is ők kapták.)

Legjobb együttműködés:
Kiss Csillag Közhasznú Alapítvány

Legjobb kommunikációs kampány:
SOS Gyermekfalvak Magyarországi Alapítványa

Legsikeresebb adománygyűjtés:
Egyesület az Inklúzióért

A díjra pályázók között egyébként volt más józsefvárosi nonprofit szervezet is.

Az Új Start Alapítvány a legjobb együttműködés,

az Utcajogász Egyesület  a legnagyobb hatású projekt,

a Bura Galéria (Kortárs Roma Művészet Tere Egyesület) pedig a legígéretesebb szervezet kategóriájában került a lehetséges nyertesek közé.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.