Recept

2023. december 04.

Budapest 150: A főváros lecsós bélszínje

Budapest százötvenedik születésnapjára megalkották a Budapest tortát, jó néhány cukrászda elkezdte készíteni. Ha igazán finomat szeretnénk, érdemes kicsit többet áldozni érte, hogy ne járjunk úgy, mint a dobostortával, ami eredetileg kakaóvajjal készült, de pár évtized alatt margarinos borzalommá züllött.

Talán kevesen tudják, hogy létezik egy Budapestről elnevezett főétel is, a bélszín Budapest módra. Az 1958-as Brüsszeli Világkiállításra készítettek a kor nagynak mondott szocialista szakácsmesterei. A magyar étterem egyébként hatalmas siker volt akkor Brüsszelben, a látogatók valóban imádták a felszolgált paprikás csirkét, a balatoni fogast, a lecsós szűzérmét, az erdélyi fatányérost és a rétest is. Itt szolgáltak fel először hortobágyi palacsintát is, méghozzá apróra vágott borjúpörkölttel.

A Brüsszeli Világkiállításra készülő szakácsok az alkotásaikkal 1957-ben – Forrás: Vendéglátás, 1957

A Budapest módra azóta kedvelt elnevezése a lecsóval, zöldborsóval, gombával készülő ételeknek akkor is, ha az eredeti bélszínt mára pulykacombfilére, a hízott libamájat pedig olcsó csirkemájra cserélték. A mai szemmel kissé túldúsított étel Brüsszelben ugyanis egy bélszínszelet volt, amin egy darab hízott libamáj ült, mindez lecsóval, zöldborsóval körítve rizságyon, rácsos burgonyával tálalva.

Akinek mindez nem volt elég, desszertként rendelhetett mellé a szintén akkoriban kitalált somlói galuskából vagy a kiállításra fejlesztett Rákóczi túrósból is.

A Brüsszeli Világkiállítás étterme akkora sikert aratott, hogy konyhafőnökét, a harmincas években Párizsban is dolgozó szakácsot, a lillafüredi Palota Szálló és a pesti Bristol étterem egykori séfjét, az akkor 61 éves Rákóczi Jánost kitüntették a Munka Érdemrend bronz fokozatával. Az MSZMP KB a magyar konyhát ettől kezdve propagandafegyvernek tekintette, és a hazánkba látogató nyugati turistáktól nem kevés valutát remélt a „magyaros” éttermekben elköltött vacsorákért.

Bélszín Budapest módra

  • 80 dkg bélszín
  • 1 vöröshagyma felkockázva
  • 3 evőkanál zsír
  • 1 evőkanál fűszerpaprika
  • 2 dl marha alaplé
  • 3 zöldpaprika
  • 2 paradicsom
  • 20 dkg csiperkegomba
  • 40 dkg hízott libamáj
  • 10 dkg húsos füstölt szalonna
  • 15 dkg zöldborsó
  • só
  • fekete bors

A bélszínből ujjnyi vastag szeleteket vágunk, és hagyjuk szoba-hőmérsékletűre melegedni. A raguhoz megfonnyasztjuk a hagymát a zsíron. Megszórjuk pirospaprikával, felöntjük az alaplével és krémesre főzzük.

A szalonnát felkockázzuk, kisütjük a zsírját, majd hozzáadjuk a kockára vágott paradicsomot, gombát, paprikát, borsót, és nagy lángon, rázogatva megpirítjuk. Hozzáadjuk a hagymás alaplét, sózzuk, borsozzuk.

A bélszínt forró zsíron angolosra sütjük. Vigyázzunk, ne süssük túl! Kivesszük a serpenyőből, rácsra tesszük pihenni. Közben a libamájat is ujjnyi vastag szeletekre vágjuk és a visszamaradt zsíron mindkét oldalát megsütjük, de ezt se süssük túl, elég neki maximum 1-1 perc.

Tálalásnál a ragura tesszük a bélszínt, arra a libamájat.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.