Orbán Viktor miniszterelnök szombati évértékelőjén drámai hangon jelentette be a kábítószerek elleni harc új fejezetét, ami furcsa időutazásnak tűnik a magyar drogpolitika történetében. A kormányfő szerint „az olcsó, mérgező kotyvalékok, szintetikus szerek elárasztották az országot”, és ezt most „meg kell fékezni, bármi áron”.

A Drogriporter Facebook-oldal – ami mögött a Jogriporter Alapítványt létrehozó Sárosi Péter áll, akit Pikó András felkért a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (JKEF) újjáalakításában való részvételre – úgy véli, a miniszterelnök bejelentése több szempontból is ellentmondásos. A szintetikus szerek terjedése nem új keletű jelenség – a probléma gyökerei a 2010-es évek elejére nyúlnak vissza. A kormányfő által beígért zéró tolerancia sem újdonság, hiszen Rétvári Bence államtitkár rendszeresen hangsúlyozza, hogy Magyarországon már most is Európa egyik legszigorúbb drogpolitikája van érvényben.

Sárosi szerint a szakmai háttér is igencsak megkopott az évek során. Míg 2010 előtt mintegy 20 szakember dolgozott a nemzeti drogkoordináción és további tucatnyi a Nemzeti Drogmegelőzési Intézetben, mára ezek a struktúrák gyakorlatilag megszűntek. A most beígért külön kormánybiztos kinevezése inkább tűnik látványintézkedésnek, mint valódi szakpolitikai fordulatnak.

Különösen elgondolkodtató a „hajtóvadászat” elrendelése a kábítószer-kereskedőkkel szemben, miközben a rendőrség évek óta forráshiánnyal küzd, és jelentős a pályaelhagyók száma. A nemzetközi tapasztalatok sem biztatóak: a drogellenes háborúk mindenhol kudarcot vallottak, függetlenül a befektetett erőforrásoktól.

A korszerű megközelítés egészen más irányba mutatna. A XXI. század harmadik évtizedében a szakemberek szerint komplex megoldásra lenne szükség:

• interaktív, a fiatalok igényeit figyelembe vevő prevenciós programokra az iskolákban és egyéb közösségi terekben;
• az egészségügyi rendszerbe jól illeszkedő, bizonyítékokon alapuló addiktológiai ellátásra;
• célzott ártalomcsökkentő programokra, amelyek ott érik el a szerhasználókat, ahol szükség van rájuk;
• a valódi bűnözésre koncentráló, az ellátórendszerrel együttműködő rendészeti tevékenységre.

Ehhez természetesen szakemberek, intézményrendszer és átfogó nemzeti drogstratégia kellene – éppen azok, amelyek az elmúlt másfél évtizedben fokozatosan leépültek. Többször írtunk arról, hogy érvényes nemzeti drogstratégia nincsen, a korábbi lejárt és azt tűzte ki célul, hogy 2020-ra drogmentessé teszik Magyarországot (azóta viszont nem történt semmi az ügyben).

„De sikerült?” – kérdezhetnénk Kovács Zoltán Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkárának emblematikussá vált mondatával.

Úgy tűnik, a kormányfő a második évtizede tartó probléma kezelésére a múlt század eszköztárából válogat, miközben a jelenlegi helyzet épp azt bizonyítja, hogy ezek a módszerek nem működnek.

Árulkodó az orbáni gondolkodásról a témában mindaz, ami a tavaszi parlamenti ülésszak hétfői nyitónapján történt. A kábítószer-problémát közbiztonsági szempontból megközelítő Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy „drogjárvány” alakul ki az országban, elsősorban a hátrányos helyzetű vidéki településeken. Lukács szerint a Fidesz éveket aludt a vidéken tomboló „drogjárvány” kezelésével, miközben paradox módon gyengítette a rendőrséget: 130 őrsöt bezárt, embercsempészeket szabadon engedett, és a letelepedési kötvények révén ellenőrizetlen beutazást tett lehetővé. A frakcióvezető megoldási javaslata nem meglepő: duplázzák meg a rendőri jelenlétet a kistelepüléseken, ahol most épp ott a legkevesebb a rendőr, és ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk.

Orbán Viktor az ellenzéki felszólalóknak egyben válaszolt, a Lukács által felvetett problémára csak annyit mondott, hogy szerinte is baj van a vidéki drogkereskedelemmel, de csupán azt tette hozzá, hogy Lukács „egy drogliberalizációt támogató közös listáról jutott be a parlamentbe”, ezzel a témát le is zárta a maga részéről.

Eközben zajlik a propaganda-hadviselés Józsefvárosban, ismét igazi politikai csatatér lett a kábítószer-megelőzés ürügyén. A Hírnyolc Extra nevű – finoman szólva sem független – kerületi, már csak online létező kiadványban megjelent cikk kimondottan uszító módon támadja Pikó András polgármestert és az általa újjáalakított Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot (JKEF). A pozíciójáról lemondó Szilágyi Demeter helyét az önkormányzatban Pálovics Emese kapta meg, aki vegyész végzettségű, így rá hivatkozva igyekeznek támadni a kerület drogpolitikáját, noha egy gyógyszeripari vegyész és kutató nem kábítószerügyi szakember, ahogy egy autószerelőből sem lesz feltétlenül KRESZ-ügyi szakértő (maximum pártelnök).

A Józsefvárosi Fidesz úgy mutatta be a tavalyi önkormányzati választáson a 4-es számú választókerületben Shakkour Aramtól vereséget szenvedő Pálovicsot, mint akinek köszönhető, hogy ne nyíljon drogközpont a Teleki László téren, miután a helyi lakókkal közösen összefogva kampányt indított az ellen. Nos, a „drogközpontnak” nevezett hely egyébként később megnyílt a Magdolna utcában a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójának keretén belül, és addiktológiai központnak hívják – egyáltalán nem drogközpontról van szó.

A józsefvárosi Fidesz most indított kampányában Ferencz Orsolya (egykori tisztviselőtelepi önkormányzati képviselő, ma parlamenti képviselő), aki korábban a kerületi drogstratégiáért volt felelős, azt állítja, hogy a kerület arra készül, hogy visszahozza a tűosztogatást, amiben azt a veszélyt látják, hogy „bevonzzák” a drogfüggőket Józsefvárosba.

A fideszes Vörös Tamás először úgy nyilatkozott, hogy „visszatérni látszik Budapest VIII. kerületébe a Józsefvárosból korábban már eltávolított, drogosokat segítő KÉK Pont Egyesület érdekkör”, később már tényként közlik, hogy visszatért a KÉK Pont és a tűosztás. Mindezt azért, mert a téma egyik legelismertebb hazai szakembere, Sárosi Péter szerepet kaphat a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumban.

Sárosi Péter valóban a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) korábbi drogpolitikai programvezetője, de a fideszes városvezetés által 2014-ben a kerületből eltávolított KÉK Pont Alapítványnál nem dolgozott. A kerületi fideszes narratíva az alapítványt tendenciózusan „tűosztogatóként” emlegeti, ami már önmagában is manipulatív fogás – a tűcsereprogram nem osztogatás, hanem a használt fecskendők begyűjtésére és steril eszközök biztosítására szolgáló közegészségügyi intézkedés, amit számos nemzetközi szervezet ajánl a járványok megelőzésére.

Pálovics Emese, az újonnan pozícióba került fideszes képviselő állításai – miszerint „zsákszámra gyűjtöttük a drogosok által szétszórt fecskendőket” – mellett semmilyen konkrét adatot, statisztikát nem közölnek. Nem derül ki, milyen mennyiségben voltak ténylegesen fecskendők a közterületeken, vagy hogy ezeket kik és honnan gyűjtötték össze. Azt is sugallják, hogy a KÉK Pont eltávolítása után „rohamléptékkel javult a közbiztonság” – de erre sem közölnek semmilyen konkrét adatot vagy forrást. Nincs szó arról sem, hogy a drogfüggők hová tűntek, kaptak-e bármilyen segítséget vagy egyáltalán valóban csökkent-e a számuk.

A JGK éves jelentésében van egyébként adat az összeszedett injekciós tűkről:

A Hírnyolcon megjelent támadó cikkekben Sárosi Péter eredeti nyilatkozataiból kiragadott mondatok alapján olyan következtetéseket vonnak le, amelyek tényszerűen nem támaszthatók alá. Például amikor Sárosi arról beszél, hogy szemléletformálásra van szükség, a cikk ebből rögtön arra jut, hogy „ismét visszatérhet a kerületbe a tűcsereprogram” – ami nyilvánvaló logikai ugrás. Figyelemre méltó, hogy míg a drogproblémákat drámai színekkel festik le, addig a valódi megoldási javaslatokról, ártalomcsökkentő módszerekről, vagy akár a rendőrség és a szociális szféra együttműködéséről egy szó sem esik.

Ez a fajta egyoldalú, tényeket és árnyalatokat nélkülöző médiareprezentáció pontosan illeszkedik az országos kormánypropaganda mintázatába, ahol komplex társadalmi problémákra leegyszerűsített, fenyegető narratívákat építenek, és minden felelősséget az ellenzéki vezetésre hárítanak – miközben a valódi érintetteket, a drogfüggőket csak dehumanizált tömegként ábrázolják, akik „kapukat törnek be” és „idesereglenek az egész fővárosból”.

A drogpolitika így válik a pártpolitikai csatározások újabb terepévé, ahol a valódi probléma megoldása helyett a félelemkeltés és az ellenségképzés a cél. Pedig a probléma valós és tényleg muszáj foglalkozni vele, XXI. századi megközelítéssel.

Fotó: pixabay