Mikor kerültél közel a focihoz?

A gyerekkorom első felét édesanyámnál töltöttem, a másik felét pedig édesapámnál. A szüleim hatéves koromban elváltak, édesanyámmal és a bátyámmal laktunk Újpesten, 12 éves voltam, amikor a VIII. kerületbe költöztünk, azóta vagyok józsefvárosi. Én még az utcai foci kultúrájában nevelkedtem, ez 15-20 évvel ezelőtt volt, és az időm nagy részét kitöltötte. Még Újpesten laktunk, de már sűrűn jártunk át Józsefvárosba, az akkori Köztársaság (ma II. János Pál pápa) térre focizni a barátaimmal.

Mit jelent az, hogy utcai foci?

Amint vége volt az iskolának 1-2 óra felé, letettük a táskát otthon, hónunk alá vettük a labdát, a szotyit, és mentünk a térre focizni a dühöngőbe, a betonpályára. Valószínűleg ezért is fáj azóta a térdem egyébként. Már vártak a többiek, akik hamarabb végeztek az iskolában, vagy be se mentek… Ott kezdtem el érezni, hogy talán van helyem a világban. A játékban ki tudtam magam fejezni, le tudtam kötni az energiámat. Azt éreztem, hogy soha nem akarom abbahagyni a focizást, mert úgy igazán önmagam lehettem és együtt a barátaimmal.

Hogyan vált belőled profi focista?

A profi világ, ahogy a focisták nagy részének, nálam is 18 éves koromban kezdődött. Utánpótlás szinten játszottam 17 éves koromig. A legtöbb időt a Ferencvárosban töltöttem, ott értem el a legnagyobb sikereket, ott voltam utánpótlás-válogatott, illetve roma válogatott is. A roma válogatottban csapatkapitány is voltam. 18 évesen egy NB III.-as csapat, a Jászberény volt az első, ahol szerződést ajánlottak, és gyakorlatilag azóta élek a labdarúgásban, ennek már idestova 10 éve. Azóta mondhatom azt, hogy ez a munkám. Csúnya kifejezés, nem is szeretem használni, de igen, azóta fizetem ki a számláimat a labdarúgásból, a munkám és a hobbim egyben.

Érezted-e valaha, hogy megkülönböztetnek azért, mert cigány vagy?

Az utánpótlásban annyira nem vettem még ezt zokon. Amikor Újpesten és Józsefvárosban jártam iskolába vagy fociztam, nem volt előtérben a származásom, persze sokszor megkaptam, de akkor kevésbé vettem föl. Amint felkerültem a felnőttek közé, a profi világba, egyre sűrűbben éreztem a megkülönböztetést. Ott már nézők voltak a mérkőzéseinken, és egy-két meccsen kaptam beszólásokat. Esetleg egy-egy igazolásnál vagy csapatváltásnál éreztem, hogy van egy kis ellenszenv a származásom miatt. Ezt 22-23 éves koromig eléggé a szívemre vettem, de 28 éves fejjel jobban el tudom engedni. Elfogadtam, hogy vannak olyanok, akik annyira primitívek, hogy a származásuk, bőrszínük, vallásuk alapján ítélnek meg embereket. Én azt vallom, hogy mindenki egyforma, akármilyen színű a bőre, akármilyen a vallása. Ha emiatt különböztetnek meg – amire, még egyszer mondom, volt már sok esetben példa akár szurkolótól, akár klubvezetőtől, csapattárstól, ellenféltől, mindenfelől –, már tudom magamban kezelni. És nem szomorúságot, inkább egyfajta gőgöt adott, dacot okozott bennem, hogy már csak azért is megmutatom, hogy az utcáról jőve is meg tudom magam valósítani, és ha más is a származásom, nemcsak ugyanolyan, de még jobb is vagyok, mint más.

Volt-e valaki, aki inspirált?

A családom. A családom szeretete támogatott és inspirált. Szeretem azt, hogy amikor sikert érek el, elsőként tudják meg a szüleim vagy a testvéreim, és azt hallom, hogy büszke vagyok rád, akár apukámtól, akár anyukámtól, akár a testvéreimtől, ez esik a legjobban. Akkor érzem, hogy megérte, s nem csak magam miatt, mert ők azok, akik mindig minden élethelyzetemben mellettem álltak és támogattak. Amikor sikert érek el, érzem, hogy ők is ugyanannyira boldogok, mint én.

Hol szeretnél még játszani? Mi az álmod?

Az NB II.-es szintet, amit kitűztem célomnak 14 évesen a Ferencvárosban, már elértem, illetve stabil NB III.-as játékosnak számítok, több száz NB-s mérkőzésem van és sok gólom is. Januártól a Sopron csapatában játszottam, de nyáron financiális problémákba ütközött a klub, közölték velem június végén, hogy nem tudják fél évig a bérköltségemet állni. Szerencsére a távozásom híre gyorsan terjedt, sok NB III.-as csapat keresett meg, hogy szeretne leigazolni. A Siófok csapata elsők közt érdeklődött, 3 nap múlva megegyeztem a klub vezetőségével. Nagyon örülök, hogy így alakult, hiszen nagy múltú, patinás klubhoz kerültem, ahol a vezetőség nagyon szimpatikus volt a tárgyalások során. Most itt szeretnék sikereket elérni, nem tervezek sosem nagyon előre, mindig az adott hét bajnokiját szeretném megnyerni a góljaimmal, gólpasszaimmal.

Van-e különbség a külföldi és az itthoni játék között?

A karrierem során három külföldi csapatnál fordultam meg, két osztrák és egy német csapatnál. Amikor úgy döntöttem, hogy külföldre igazolok, nem feltétlenül szakmai szempontok alapján döntöttem. Azonos szinten játszottam külföldön is, mint Magyarországon, szakmailag nem tudok nagyon nagy különbséget mondani. Talán annyit, hogy Magyarországon sokkal érzelmesebb környezet veszi körül a focit, sokkal jobban szeretik a magyarok. Nem fogok hazudni, anyagilag más szinten mozognak a csapatok Nyugaton, de én Magyarországon jobban élveztem a labdarúgást. Ráadásul egyedül mentem ki, a család hiánya megviselt. Sokat szomorkodtam, s gondolkodtam, megéri-e ez egyáltalán. Nekem ezek nagy belső harcok voltak, és visszagondolva, csak megerősítettek, hogy nekem a család és a labdarúgás az első. Mindegy, milyen osztályban és mennyi pénzért, csak boldog legyek a családom közelségében és focizhassak.

Mit látsz a fiatal cigány focisták körében? Mit tanácsolnál nekik?

Gyerekként nagyon sok cigány származású gyerekkel kezdtem együtt, 12-13 éves korig fociztak szervezett kereteken belül. Nincs elég időnk, hogy ezt kifejtsem, hol és hogyan csúsznak el ezek a fiatalok azon az úton, ami addig vezethetett volna, hogy olyan szinten játszhassanak, mint én vagy mások. Azt tudnám javasolni nekik: soha ne adják fel, ha nehézség jön, mert akármilyen szakmát választanak, akármilyen életpályára kerülnek, mindenhol lesz nehézség, és ha igazán megtalálták magukat a labdarúgásban, akkor ne hagyják annyiban. Én megtaláltam magam a labdarúgásban, és boldog tudok benne lenni minden nehézség ellenére is. Nyilván elfogult vagyok, de azt gondolom, ez a legszebb szakma, és aki tényleg szeretné csinálni, az, ha kitartó a sok nehézség ellenére is, boldog, kiegyensúlyozott életet tud élni.

Farkas Ramóna

Fotók: Tóth Péter/petix.hu