Varjas Dániellel, azaz Danival egészen sorsszerű volt az első találkozásunk. A lakóhelyem liftjében futottunk össze, ő egy maréknyi tekercs filmmel állt odabent, s rájuk nézve nekem nagyot dobbant a szívem. Kiderült, hogy Dani analóg gépeket javít, gyakran akár újra is éleszt. Gyorsan kontaktot cseréltünk, és kiderült pontosan fölöttem lakik – végre tudom, kit szidjak, ha hajnali 3-kor hallom, hogy balázspalit énekel a zuhany alatt.

Dani viszonylag fiatalon tudta, hogy nem aktatologatás lesz a munkája, mint mondja:

„Míg az osztálytársaim a kiadott projektfeladatokat rajzolták, addig én forrasztottam.”

Kezdetben gitárokat épített egy barátjával – tud és szeret is gitáron játszani. A fényképezőkhöz pedig úgy jutott el, hogy egyszer összeépített két objektívet önmaga szórakoztatására. Ebben a szakmában gyakori, hogy donorként használnak fel egy rosszabb állapotú eszközt egy másik példány megmentésére. Mindez nyolc éve történt. Azóta a régi vázak és lencsék javítása mellett előszeretettel fotózik is filmre.

Több mint hobbi, nem kizárólag hobbistáknak

Kikapcsolja a szerelés, mondja, de nem csak hobbiként tekint rá. Eredeti végzettsége szerint mérnök, ez is a fő szakmája, részmunkaidőben pedig otthonában „menti az analóg életeket”. Ezt a szakmát saját tapasztalatból, internetről és videókból tanulta ki. „Kliensei” – a fényképezőgép vázak és objektívek – nem ritkán 90-140 évesek is lehetnek. Dani úgy véli, az ennél öregebbeket már nem érdemes javítani.

A megrendelők nagyrészt a fővárosból és az agglomerációból érkeznek, de gyakran kap csomagot postán vidékről, még olykor külföldről is (általában Németországból) kap megbízást, amit nagy sikerélményként él meg. Külföldi ügyfelei vegyesen kint élő magyarok és helyiek, videócseten beszélget velük, úgy könnyebb elmutogatni és megbeszélni a páciensek panaszait. Vegyes a vevőkör összetétele, az abszolút lelkes amatőröktől a hivatalos fotósig lényegében bárki megfordul Dani műhelyében. Tartja a kapcsolatot több „kollégájával” is, mivel fontosnak tartja az információcserét, és amit az egyikük nem tud elvállalni, azt egy másik szakembernek ajánlják tovább. 

„Van, amit én sem vállalok. Az oroszokat általában lepasszolom másnak.”

De előfordul, hogy otthoni kontárok gépét visszakézből elutasítja, mert ezek általában pillanatragasztózott, rossz szerszámmal megbütykölt masinák.

Ha már szerszámok

A munkájához szükséges szerszámokat nem lehet ám holmi barkácsboltban összevásárolni, és az ismert áruházak polcain is hiába keresné az ember akár csak az egyszerű szétszedéshez kellő eszközöket. Külföldi webshopok a barátai ilyenkor, de volt már rá példa, hogy ő maga készített fából „csavarkulcsot”. Egy kis kitérő: nemrég tudtam meg, hogy a japán csillagfej nem ugyanaz, mint az itthon ismert változat – ezért ezt például előszeretettel teszik tönkre az otthoni „majdazténtudommegoldom”-emberek a diszkontokból beszerzett szerszámkészleteikkel.

Analóg fotózás, analóg módszerekkel

Fotósként feltűnt nekem, hogy az utóbbi években reneszánszát éli a filmre fényképezés. Ebben Dani is megerősített, ez a nem hétköznapi szenvedélye a lelkes tinitől kezdve bármilyen korú fotózni vágyó emberrel összesodorta már.

Nem csak a műtőasztalán megforduló fotómasinák, de a marketingmódszerei is régivágásúak: hisz a szájhagyományban, és a tapasztalatok őt igazolják. De a modern idők őt is utolérték: az utóbbi időkben elkezdett videókat készíteni a munkájáról, ezeket Instagram-oldalán osztja meg. Elmondása szerint kiváló a magyar analóg fotós társadalom, mindig van miről beszélgetni az erre szakosodott online fórumokon, a beküldött (analóg fotókról digitalizált) képekről pedig lehet érezni, hogy lelke van a képnek, nem pedig csak futószalagon gyártott tucattermék.

„Ennél nagyobb hülyeséget nem lehet csinálni…”

Amikor arról kérdezem, mi volt a legértékesebb fényképezőgép, amivel valaha dolga volt, gondolkodás nélkül vágja rá, hogy a Contax 645-ös. Egy rendes szett ára ebből a típusból akár kétmillió forintot is érhet. Sikerült megjavítani? Naná!

Az analóg fotózásról érdeklődve Danit láthatóan nem érdekli, hogy önmaga ellen beszél: „Ennél nagyobb hülyeséget nem lehet csinálni ma a fotózáson belül”. Ki is fejti nekem: nem racionális dolog sem technikai, gazdasági, sem fenntarthatósági szempontból a filmes fotózás – bárhonnan vizsgáljuk, a digitális fotózás ma már tökéletesen nyugdíjazta ezt az elavult technológiát. Csöndben bólogatok, mégis mindketten szügyig benne vagyunk. Szerelem ez mindenkinek, aki a legkisebb sikert is el tudja benne érni. Drága, de szerelem.

Nyitókép: Mile Máté