A józsefvárosi önkormányzat tavaszi pályázati körében 49 szervezet összesen 38,5 millió forint támogatáson osztozott. A kiírásra 88 érvényes pályázat érkezett, az igényelt támogatás meghaladta a 84 millió forintot. A nagyságrend hasonló a 2025-ös tavaszi döntésekhez, akkor 59 pályázatnak ítéltek meg összesen 38 millió forintot.
Az idei támogatásokra négy kategóriában — civil, sport, egyházi és nemzetiségi — lehetett jelentkezni, az egyes területekhez eltérő pénzügyi keretet jelölt ki az önkormányzat. A civil keret 20 millió forint volt, a nemzetiségi keret 6,5 millió forint, a sport- és az egyházi keret egyaránt 6 millió forint. Mind a négy kategóriában szétosztották a teljes összeget.
A legtöbb kérelem kulturális programokra érkezett, a legkevesebb a környezettudatosság erősítését célozta. A pályázatokat 2026. február 17. és március 18. között lehetett benyújtani. A beérkezett pályázatokat egységes pontrendszer szerint értékelték külső, független szakértők és önkormányzati szakreferensek.
A bírálók azt nézték, hogy a program helyben valósul-e meg, bevonja-e a kerületi lakókat, betölt-e hiánypótló szerepet, mennyire életszerű a költségvetése, eléri-e a hátrányos helyzetű csoportokat, biztosított-e az önrész, szakmailag megalapozott-e, és épít-e több szervezet együttműködésére.
Az egyesületek és a nemzetiségi önkormányzatok támogatásáról a Társadalmi Ügyek Bizottsága döntött, az alapítványokét a bizottság javaslatára a képviselő-testület hagyta jóvá a május 28-i ülésen.
Civil pályázat – húszmillió forint
A legnagyobb kereten huszonhárom szervezet osztozott. Többségük egymillió forintot kapott, a legkisebb tétel 346 ezer forintot tett ki.
- Magyar Williams Szindróma Társaság (egymillió forint): négyrészes inkluzív programsorozat fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családoknak, múzeumpedagógiával, természetjárással és családi nappal.
- Utcáról Lakásba! Egyesület (egymillió forint): az Adj munkát! program heti csoportjai hajléktalan és munkát kereső embereknek, munkáltatókkal való kapcsolatépítéssel.
- Tranzit Hungary Közhasznú Egyesület (egymillió forint): hatrészes „Ismerjük-e egymást?” kurzus roma és nem roma szervezetek együttműködésében.
- Utcajogász Egyesület (egymillió forint): jogi tréningek a BMSZKI két átmeneti szállásán, adósságkezelés, szociális ellátás és szabálysértési jog témakörében.
- Láthatáron Közhasznú Egyesület (egymillió forint): a „Ketrecharc” ifjúsági előadás és színházpedagógiai program három kerületi iskolában, erőszak elleni záróeseménnyel.
- Labrisz Leszbikus Egyesület (egymillió forint): két Szakmai Kurázsi képzés segítő szakembereknek, valamint oktatási anyagok kihelyezése a nemi és szexuális kisebbségekről.
- Sztereó Művészeti Közhasznú Egyesület (egymillió forint): a Közkincs önképző szabadiskola folytatása a STEREO Művházban, évadzáró fesztivállal.
- Oltalom Karitatív Egyesület (egymillió forint): csoportfoglalkozások a Dankó utcai hajléktalanellátásban élőknek.
- LÉTRA Lépj át a Határaidon Közösségi Egyesület (egymillió forint): kerületi fiatalok bevonásával zajló műhelyek, közösségi kampány és nyilvános bemutatónap.
- Szövetség a Közösségi Ingatlanfejlesztésért (999 ezer forint): a Vajda Péter közösségi kert működtetése és a kertközösség támogatása.
- Új Start Alapítvány (990 ezer forint): a „szemüveg” program rászoruló lakosoknak és óvodásoknak látásjavító eszközökre.
- Moravcsik Alapítvány (983 ezer forint): négynapos rekreációs tábor 34 pszichiátriai gondozottnak.
- Nem Adom Fel Alapítvány (980 ezer forint): érzékenyítő nyílt nap középiskolásoknak, fogyatékossággal élő tapasztalati szakértők bevonásával.
- Vasas Központi Könyvtár Alapítvány (954 ezer forint): a Magdolna utcai nyilvános könyvtár szolgáltatásai és olvasást népszerűsítő programok.
- Bókay János Gyermek Alapítvány (930 ezer forint): szakmai program a túlsúlyos kamaszok életmódváltásáról háziorvosoknak, dietetikusoknak és pszichológusoknak.
- Józsefvárosi Szabadidős Egyesület (900 ezer forint): heti kétszeri tanoda 25 gyereknek korrepetálással, pályaorientációval és nyári táborral.
- „Para-fitt” Sportegyesület (751 ezer forint): négy Repair Café-alkalom a kerületben — kerékpár- és eszközjavítás, varrás, ruhabörze, közös étkezés, többek között a Teleki téren és az Alföldi utcai szálláson.
- Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület (731 ezer forint): Szent Iván-éji mulatság, Bogrács Fesztivál és adventi program a Bláthy parkban.
- Art’s Harmony Szabad Művészeti Társaság (731 ezer forint): négy ingyenes szabadtéri tangóesemény józsefvárosi tereken.
- Józsefvárosi Zeneiskolai Alapítvány (650 ezer forint): zenei rendezvénysorozat – fesztivál, családi gitárnap, jótékonysági koncert és nyári tábor.
- „Rád bízom a színt” Alapítvány (575 ezer forint): egészséghét a Józsefvárosi EGYMI tanulóinak.
- Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány (480 ezer forint): tíz „Intenzív Mosoly” vizit a Semmelweis Egyetem gyermekklinikáján.
- Józan Babák Egyesület (346 ezer forint): négyrészes program húsz, szerhasználatban érintett várandós és kismama számára, női csoportokkal és jogi tanácsadással.
A civil pályázaton most kiosztott húszmillió forint az éves civil pályázati alap fele: a maradék összeget az ősszel, augusztus 24-én meghirdetett második körben pályáztatja meg az önkormányzat, ahol azok a civil szervezetek indulhatnak, amelyek a tavaszi körben nem kaptak támogatást.

Egyházi pályázat – hatmillió forint
- Budapest-Józsefvárosi Szent József Római Katolikus Plébánia (egymillió forint): plébániai tábor Táp községben családoknak és időseknek.
- Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya (egymillió forint): az Oázis lelkigondozó és mentálhigiénés szolgálat működtetése a Mária utcában.
- Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség (egymillió forint): napközis tábor a Mandák-házban, többek között kárpátaljai menekült gyerekeknek.
- Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (egymillió forint): rehabilitációs kompetenciafejlesztő foglalkozások hajléktalan embereknek.
- Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország (500 ezer forint): ötnapos gyermektábor huszonöt, főként hátrányos helyzetű gyereknek.
- Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchatus (500 ezer forint): lelkigyakorlatos nap a Szent Piroska-kápolnában és zarándoklat Mosonszentandrásra.
- Budapest József utcai Baptista Gyülekezet (500 ezer forint): gyülekezeti hétvége minden korosztálynak.
- Gláser Jakab Közhasznú Emlékalapítvány (500 ezer forint): a Teleki téri imaház vallási és közösségi programjai, zsidó nagyünnepek és helytörténeti séták.
Nemzetiségi pályázat – 6,5 millió forint
- Józsefvárosi Roma Önkormányzat (1,3 millió forint): három kulturális és hitéleti rendezvény, köztük az ifj. Járóka Sándor emlékkoncert.
- Józsefvárosi Román Önkormányzat (egymillió forint): gyermektábor, gyereknap, hagyományőrző táncház és Mikulás-ünnepség.
- Józsefvárosi Örmény Önkormányzat (800 ezer forint): helytörténeti előadás és kiállítás, édességkészítő workshop és digitális foglalkozások.
- Józsefvárosi Görög Önkormányzat (700 ezer forint): dohánygyári emlékest táncházzal, zenés irodalmi est és kétnapos kirándulás Tokajba és Nyíregyházára.
- Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat (665 ezer forint): szlovák nyelvű misék és megemlékezések, utazások Szlovákiába és Visegrádra.
- Józsefvárosi Ukrán Önkormányzat (600 ezer forint): színházi előadás és múzeumi kirándulás gyerekeknek.
- Józsefvárosi Lengyel Önkormányzat (535 ezer forint): tanulmányi kirándulás Keszthely környékére és tengerparti gyermektábor.
- Józsefvárosi Ruszin Önkormányzat (500 ezer forint): a Ruszin almanach 26. kiadása és a kötet bemutatósorozata.
- Józsefvárosi Bolgár Önkormányzat (400 ezer forint): jászberényi kulturális kirándulás a Jász Múzeumba.
Sportpályázat – hatmillió forint
- Határtalan Erő Sportegyesület (940 ezer forint): havi két parasport-foglalkozás, boccia, petanque, kerekesszékes darts, vakfoci és ülőröplabda.
- Katakomba Művészeti Műhely Alapítvány (890 ezer forint): érzékenyítő foglalkozások tíz iskolai osztálynak, parasportok bemutatásával.
- Józsefvárosi Kosárlabda Club (790 ezer forint): nevezési díjak, edzői engedélyek és terembérlet a férfi, női és utánpótlás-csapatoknak.
- DanceStation Táncsport Egyesület (790 ezer forint): országos társastáncverseny és két nyári tánctábor.
- Magyar Kerékpárosklub (660 ezer forint): négy kitelepülés urdu, vietnámi és angol nyelvű tájékoztatóval kerékpáros futároknak, főként a Corvin sétány környékén.
- Golden Tiger’s Kung Fu Club Sport Egyesület (600 ezer forint): kungfu- és tajcsi-oktatás, rehabilitációs programok és a 30. évforduló jubileumi pólói.
- Artemisszió Alapítvány (562 ezer forint): nyitott fociedzések, interkulturális bajnokság, családi sportnap és zumba.
- Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia (400 ezer forint): kick-box edzések két helyszínen, utánpótlás-neveléssel.
- Magyar Goju-Kai Szövetség (368 ezer forint): sporteszközök beszerzése és versenyzők nevezési díjai.
A támogatott szervezeteknek a pályázatukban vállalt feladatokat 2026. december 31-ig kell teljesíteniük, az erről szóló beszámolót és a pénzügyi elszámolást 2027. február 15-ig kell benyújtaniuk.
Nyitóképünkön az Utcáról Lakásba! Egyesület munkatársa látható munka közben – Fotó: Karancsi-Albert Rudolf
