A Peremutazó egy részét már olvastam kéziratban, elküldte nekem véleményezésre, akkor még nem volt egészen kész.
A regényben életének története rajzolódik ki: a falusi cigánytelepről indulva eljut az alkotó értelmiségi létig, s a várva várt beteljesült szeretetig. Az írást a roma holokauszttal indítja. A tűz körül zajló élet egyszerre praktikus és szimbolikus: meleget ad, főznek rajta, és este köré gyűlnek beszélgetni. Ötévesen már megismeri a roma holokausztot megélt asszonyok, rokonok elbeszéléseit. Majd a megszületéséről mesél. Hetedik gyerekként érkezett a családjába, s oly szerencsés volt, hogy egyszerre volt 2 apja és 2 anyja, és ráadásnak a nővérei, akik királyfiként, császárfiúként imádták valahányan. De a gyerekkor mégis a szegénység mindennapjaiból állt össze: vándorlás, alkalmi munkák, szoros közösségi kötelékek. Az iskolába kerülésekor már sok-sok fontos gyakorlati tudás birtokában volt, de azok a tudások ott semmit sem értek, jobbára a magyar nyelvet sem értette, otthon cigányul beszéltek. Idegen világ volt az számára, és idegen volt ő is az osztálytársai szemében. És a tanítónő nem segített feloldani benne az idegenséget. De lassan beleszokik az iskolai életbe, annak ellenére, hogy az előítéletet, a cigányozást természetszerűleg megkapja.
Kamaszkorában a nővéréhez költözik Budapestre. A fővárosban gyorsan kiderül, hogy az önállóság ára a folyamatos alkalmazkodás. A Közvágóhídon helyezkedik el raktárosként, ahol a biztos munka mellett az ipari fegyelem és a hierarchia is meghatározza a mindennapokat. A városi közlekedés, a zsúfolt járatok és a munkatársakkal való viszony újfajta tapasztalatokat hoz, miközben a származás kérdése rendre előkerül. Egy idős férfi által felkínált lakhatási lehetőség rövid időre stabilitást ígér, ám egy konfliktus hatására a bizalom és a védelem azonnal megszűnik.
A történet egyik kulcseleme egy fiatal nővel kialakuló kapcsolat. A két fiatal ismeretsége lassan alakul szerelemmé, amelyet azonban a családi elvárások és a közösségi normák nem támogatnak. A lányt elszakítják, más jövőt szánnak neki, ő azonban visszatér választottjához. A pár rövid ideig bujkál, majd egy rokon segítségével új életet kezd. A gyermek érkezése egyértelművé teszi számukra, hogy döntésük visszafordíthatatlan. A katonai szolgálata újabb töréspont. A családos státusz ellenére hosszú ideig nem engedik haza, ami végül egy engedély nélküli eltávozáshoz vezet. A szökés rövid, a visszatérés önkéntes. Az eset kivizsgálása során felszínre kerülnek a parancsnoki mulasztások, ami nemcsak az érintett, hanem más katonák helyzetére is hatással van. A büntetés letöltése után enyhülnek a szabályok, a családos katonák rendszeres eltávozást kapnak.
A nagy szerelem ellenére házassága zátonyra fut. A regényben tovább olvashatjuk, hogyan kereste a szerelmet egész életén keresztül. Szenvedélyes szerelmek mellett mégis hiányzott számára valami, az a valami pedig a tanulás, a műveltté válás és az alkotási vágy. Szerencsés volt, mert bekerült a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének lapjához, a Romano Nevipéhez újságíró gyakornoknak. Itt ismerkedett meg az értelmiségi romákkal, akik nagy hatást gyakoroltak rá, és akik között úgy érezte, hogy mindig erre a létformára vágyott. Olyan közösségre, ahol a származása nem problémát jelent, hanem méltóságot, örömöt és tenni akarást. Valami olyasmi, amit természetességgel lehet megélni, s ami életcélt is ad egyben.
A könyv ereje abban rejlik, hogy személyes történeten keresztül mutatja meg egy generáció tapasztalatát: az alkalmazkodás kényszerét, az előítéletek következményeit és a család megtartó erejét. A Peremutazó nem vádirat és nem önigazolás. Tárgyszerű emlékezés arra, milyen volt az élet a társadalom peremén – belülről nézve. Ez nem cigány irodalom, ez magyar irodalom a javából.
A kötetet Ferkovics József festő és grafikus munkái gazdagítják.
