„A Mantasvang egy fogakkal rendelkező, bogárszerű lény, amelynek a nyelve alatt van egy másik nyelvszerű izé, amivel táplálkozik, a hosszú nyelvével kiszipolyozza az áldozatból a vért” – áll magyarázatként a lényegre törő szöveg az egyik skorpió/bogárszerű lényt ábrázoló kép jobb felső sarkában. Az alkotója Márk, a Grund suli 4. osztályos tanulója. Ehhez hasonló kedves rettenetek garmadája látható a Kesztyűgyár Galéria (KGY) Városi szörnyecskék és furcsa jelenségek című kiállításán, melynek anyagát józsefvárosi óvodások és iskolások szállították, miután jelentkeztek a Kesztyűgyár decemberben meghirdetett alkotópályázatára.
Ha már pályázat, akkor legyen díj is, és akkor meg már legyen díjátadó is, gondolták a szervezők, és a kissé szűk, de annál otthonosabb KGY tereit
hamar megtöltötték a kísérőikkel, tanáraikkal felszerelkezett óvodások és kisiskolások.
A korán jött tavaszban (a ceremónia időpontja: március 7.) csoportkép is készült, gyerek és felkészítő tanár, zsűritag és szülő boldogan pózolt a szörnyűséges és rettenetes kiállítás apropóján, nemcsak alkotói, hanem közösségi élményt is nyújtva a résztvevőknek, elsősorban a gyerekeknek.
Az egyszemű, nagy fogú, sok karú, ilyen-olyan ijesztő szörnyek gyermekek általi ábrázolása nem kell, hogy megijessze a felnőtteket Lődi Virág, a KGY művészeti vezetője szerint. „Álszent dolog ilyenkor megijedni, ha mi magunk is erőszakkal vesszük körül őket. Ezért fontos a »kirajzoltatás«, mert így közösen lehet feldolgozni, hogy mit jelentenek ezek a szörnyek, miért félünk tőlük, és hogy talán így végeredményben ezek a jelenségek nem is lesznek annyira félelmetesek.”
A rettenthetetlenséget, a mindenhatóságot is jelképezik ezek a furcsa lények Jenei Szilveszter, az egyik zsűritag szerint. „Ezeknek a lényeknek erejük van, de az is igaz, hogyha a gyerekek közelebb engedik magukhoz ezeket azáltal, hogy meg tudják formázni őket,
már nem is annyira ijesztőek.
Az, hogy át tud menni viccbe, cukiságba mindaz, amit eddig még csak elképzelni sem mertünk, s most meg merjük rajzolni, ez segít a feldolgozásban A naivitástól pedig, ahogy hozzányúlnak, a képek viccessé, szerethetően groteszkké válnak” – mondja Jenei Szilveszter szabadúszó média-designer, grafikus, tanár és a Romano Kher művészeti vezetője.
Sok képen látszik a kortárs popkultúra hatása, de érdekes, hogy már nem Batman vagy a Pókember mozgatja meg a gyerekek fantáziáját, hanem az olyan szellemlények, mint például SCP 096, aki csak egyféle változata az örökké szenvedő humanoid entitásnak, van neki 001-es verziója is, és így tovább, szépen fel numerikusan ki tudja meddig, a szülő, akár boomer, akár nem, nem igazán érti, hogy
ez a szubkultúra hogyan jut el a kisgyerekekhez, és egyáltalán, mi ez az egész.
István (11) szerint SCP 096 egy képzelt szülemény. „Vagy ahogy akarják, ez egy különleges lény, aki nem szereti, ha az arcára néznek. Aki meglátja őt, azt meg akarja ölni, nincs is agya, csak arra, hogy öljön. Egyébként van egy háttértörténetük nekik, ők emberek voltak, de kísérleteket végeztek rajtuk, azért lettek ilyenek” – fejtegeti a fiú a démont ábrázoló rajza mellett.
„Sajnos már nagyon pici korban beszüremkedik a popkultúra, nincs olyan, hogy csak bizonyos kor felett érnek el ilyen tartalmakat. Se a szülő, se más nem tud ennek megálljt parancsolni” – mondja Lődi Virág. Szerinte még csak nem is kell ilyen dolgokat néznie a gyereknek, hogy rémségeket lásson.
„A közhangulat feszültsége érzékelhető,
van egy olyan kép, ami egy bebörtönzött burritót ábrázol, akit azért zártak be, mert lopott, de a nyakkendős gonosz hamburgerről is hamar eszünkbe juthatnak a politikusok” – mondja. István képe egyébként a függönnyel eltakart szeparéban látható, ahol olyan durva jelenetek láthatók, amelyek nem óvodáskorúaknak valók, mert annyira szörnyűségesek.
„Az éjszaka közepén néztem egy kisfilmet, elég rémisztő volt, egy rohadó tökről szólt, akinek egy maszk volt az arcán, amitől úgy tűnt, hogy állandóan mosolyog” – mondja Zsolt (10) a Vajdából. Képén egy madárijesztőszerű test imbolyog egy széles-szeles réten vészjóslóan, arcára groteszk mosoly fagyott, ezzel a képpel pedig az egyik legrémesebb karakterábrázolást hajtotta végre a fiú Lődi Virág szerint.
Nikolasz (9) képén egy, az égből és földről is támadás alatt lévő ház ablakaiból kiintegető, segítségkérő kezek láthatók, és aztán szintén kezek, de ezek már egy tóban egyre süllyedő ember sajátjai.
„Nem vagyok rá büszke, szebbet akartam rajzolni, nem tudtam, hogy versenyre megy ide”
– mondja a legnagyobb természetességgel a fiú, aki némi magyarázatot is ad a képhez. „A szörnyek szétszedik a várost és megölik az embereket, de nekik mégis van esélyük a menekülésre, pedig ez egy veszélyes város” – magyarázza. „Semmit nem éreztem, csak unatkozást, azért rajzoltam.”
„Mindennap rajzol a Nikó, de én csak akkor, ha unatkozom” – mondja István (10), aki szintén nincs megelégedve Éjszakai rém című rajzával. „Nincs igazán befejezve a fehér fejű szörny, meg a háromszögfejű szörny sem” – gyakorol önkritikát a fiú, akinek egyébként a tanára adott ötleteket. „Szabina néni mondta, hogy ne olyat rajzoljak, amit kitaláltak már, ami már létezik,
bár felteszem, hogy a zombi sem létezik”
– villant fel István némi gyermeki szkepticizmust. A rajzoktatásra egyébként Nikolasz is kitér, egyben pontosítja barátja szavait is. „Azért azt nem mondanám, hogy mindennap rajzolok, csak rajzon meg szakkörön, mert oda is járok. Mondta a tanár néni, hogy fontos, hogy rajzoljunk csontvázat is, mert ha azt nem tanuljuk meg, akkor olyanok lesznek az alakok a képen, mint a gumiemberek.” És így tovább; aki egy kellemes, szeretetteljes, viccesen borzongató kiállításra vágyna, az mindenképp látogasson el a Kesztyűgyár Galériába március 18-ig.
- Városi szörnyecskék – józsefvárosi gyerekek kiállítása
- Kesztyűgyár Galéria, Mátyás tér 15., Budapest 1086, Magyarország
Fotók: Huszár Boglárka
