Kele Fodor Ákos író a magyar történelem egyik legsúlyosabb, bírói tévedésen alapuló, mégis koncepciós perré alakult, törvényesnek mondott tömeggyilkosságának történetét dolgozza fel: 1782 kora tavaszán betörtek a viszokai mészárszékbe és a felsőalmási kerekes kamrájába. Utóbbit ki is fosztották. Cigányokat láttak arrafelé, mondták szemtanúk. Ennek alapján letartóztattak néhány cigány embert. Miután elfogták őket, a botozással és korbácsolással végrehajtott vallatás során magukra vállalták azokat a bűncselekményeket, amiket el sem követtek, nemcsak betörést, lopást, hanem egy gyilkosságot is.
Holttest azonban nem került elő. A módszeres, fékevesztett kínzások hatására, a kérdésre, hogy hol a holttest, egy asszony azt találta mondani: megettük. Nem csoda, hisz nem követték el a gyilkosságot. Ezután kiterjedt hajsza és nyomozás következett, melynek során mintegy 200 embert tartóztattak le, vetettek alá kínzásoknak, akik összesen harmincegy ember meggyilkolását és megevését vallották be. Negyvenegy emberen rettenetes kínzások közepette végrehajtották a halálos ítéletet.
A per részleteiről a hírlapok rendre beszámoltak mint bandába verődött kóbor cigányok rémtetteiről, felkorbácsolva olvasóik addig is meglévő cigányellenes indulatait. Azt természetesen nem közölték, hogy
a megvádolt romák letelepedett adófizetők voltak, sokukat épp munkájuk közben találtak meg
és hurcoltak börtönbe a csendőrök. II. József az újságokból értesült a perről, és mert nem terjesztették fel hozzá a szörnyű bűneset ítéletét felülvizsgálatra, leváltotta az ítélőszék elnökét. Az új bíró további halálos ítéleteket szabott ki, de azokat II. József meghagyására börtönbüntetésre és száműzetésre váltotta. Ami azt is jelenti, hogy az uralkodó sem kételkedett a romák bűnösségében.
Kele Fodor Ákos nem az első, aki a perről ír. Előtte több történész, Puskás Péter, Nagy Pál is foglalkozott már a témával, rámutatva a per során elkövetett törvénysértésekre. Puskás Péter útmutatása nyomán cigány fiatalok Bársony János vezetésével kopjafát állítottak az áldozatok emlékére Kemence és Perőcsény határában, ahol a kivégzések folytak. De Kele Fodor Ákos az első, aki minden részletre kiterjedően
az áldozatok perspektívájából vizsgálta meg a keletkezett iratokat,
beleértve a korabeli sajtót és a mai híradásokat is erről a justizmordról. Az első, aki továbbgondolta a 64 árván maradt gyermek sorsát, az első, aki „cigányfejjel”, „cigánylélekkel” elemzi a történéseket, az előítéletek gyilkosságokig elfajuló következményeit.
A 656 oldalas, vaskos könyvben az írónak a kutatás során megélt tapasztalatait és legvégsőkig elmenő önvizsgálatát,
a függelékben az úgynevezett cigányozás-naplóját is olvashatjuk.
Ezt azért kezdte vezetni, mert tudatában van annak, hogy a magyar társadalomban folyamatosan jelen van a cigányozás. „Kisiskolás gyerekként én már pontosan tudtam, hogy a magyar nembüdös, nemtetves, nemretkes, nemmezítlábas, nemkukázik, nemlusta, nemlop, nemtyúktolvaj, nemértelmifogyatékos, nemszipus, nemlakikputriban, nemeszik a dögkútról, nemfogatlankurva, nemkéselimegazanyját, nembasszaahúgát, nemszülnyomorékgyereketasegélyért. Nem barna. Így tanultam magyarságot, és így volt napnál is világosabb, hogy mi az a dolog, ami cigány. De aztán megtanultam mást is, ami alapján joggal mondhatom, hogy komplex viszony fűz ahhoz, amit cigányozásnak hívunk.”
A felsorolt dolgokat egytől egyig mi, romák is megtanuljuk magunkról kiskorunkban. Így növünk fel. És ezek nemcsak minket tartanak rabságban, de a többségieket is. Nem írok magyarokat, mert mi is magyarok vagyunk, még ha el is vitatják tőlünk sokan a magyarsághoz való jogunkat.
Ha lehetne, ezt a regényesszét kötelezővé tenném a joghallgatóknak, a pedagógusoknak, a médiamunkásoknak, na meg a pszichológus- és az orvostanhallgatóknak.
Nem tudom, van-e jogom a romák nevében beszélni, annyit azonban mondhatok: Köszönjük a munkádat, Kele Fodor Ákos!
